Egy ideje az a szokás nálunk az esti altatásnál, hogy első lépésként Andrissal összebújunk a kanapén és mindenféléről sutyorgunk a sötétben, szeretgetjük egymást és röhögcsélünk. Legutóbb azt találta ki a Sir, hogy pókot eszik, persze csak verbálisan, én meg látványosan borzongtam, ez nagyon tetszett neki. (Mondom, hogy tőlünk örökölte a humorát.)
Andris: ... és megeszem a pókot, nyamm!... a kis pókot!.... a nagy pókot!.... A PÓKHÁLÓT IS!
Váratlanul felköhög, aztán rekedtes hangon hozzáteszi: Nem finom a pók...
A másik kedves dumám tőle az elmúlt egy hétből: kanapés szeánsz elalvás előtt, kapom a puszikat az arcomra, miközben súgja, hogy szeretem anyát... szeretem apát... szeretem Dávidot... szeretem a kukásautót... szeretem a versenyautót...
A poénjait nem felejti ám el, egyszer-kétszer megkért azóta, hogy ismételjem el, milyen vicceset mondott. Nevetünk újra és újra, persze, még jó, hogy tőlünk örökölte a humorát.
1 megjegyzés:
:D
Sir Andrew elképesztően jófej srác, szerintem az oviban is bírják majd a humorát a többiek! :)
Megjegyzés küldése