"Beszél a te szemed... " (a képekről jutott eszembe)

Nem semmi az a béka Dávid fülénél, ugye? Meglep, hogy még a falon van a matrica, a kicsi mindent lekapirgál - tapétával együtt.

Látom ám, hogy nem írtam Dávid legutolsó hónapjáról, pedig mindjárt másfél éves, meg úgy általában elhanyagoltam őt blogilag. Az ok nagyon egyszerű: Estére dögfáradt vagyok a szavak értelmes egymásba fűzéséhez, az a lelki regenerálódás, ha leülhetek az ékszereimhez. Betegségmentes időszakban is minimum kétszer-háromszor be kell menni hozzájuk valami miatt este tíz és hajnal kettő között (Dávidnál már van egy strigula, ez a bejegyzésírásban 15 perc szünet), így ha csend van és alszanak, inkább az ékszereimre vetem magam, nem a blogra. Ismerek nem egy anyukát, akinek a gyereke pissz és mocc nélkül alszik este nyolctól reggel hétig, de tényleg. Ilyen a gyerek, nem az anyák érdeme. Az is előfordult, hogy négy órán át olvastam egyhuzamban - könyvet! Azon az éjszakán egyszer sem ébredtek fel a gyerekek, a könyv meg izgalmas volt. Persze nagyon hiányzik a blog, még jobban az a közösség, ami a bloggerek / bloggerinák plusz olvasók között kialakult az elmúlt években, de hát nem lehet mindent egyszerre. Lesz ez még jobb is, remélem. Adott iksz darab szabad esti órám...khm... hajnali szabad órám, amibe ezer dolgot kellene belezsúfolni. A hogyan?-ra még nem jöttem rá.

A karácsonyt tulajdonképpen karácsonyi hangulat nélkül töltöttem, a kezdeti káosz után hiába került minden a helyére nagyjából, a karácsonyi hangulatom addig tartott, amíg a gyerekek ajándékát csomagoltam, meg amíg kibontották a játékokat és örültek nekik. B. dechuszonnegyedikén délben vadászott le egy fát, ezt aztán délután négy körül sikerült belefaragnia a talpba - a szőnyegvágó és a kalapács segítségével. Egy év alatt nem jutott eszünkbe, hogy kisbaltát vegyünk, de az sem, hogy átugorjunk a sógornőmékhez kisbaltáért. (10 perc kocsival.) Mondjuk, az vicces lett volna, ha B. rácsörög a tesójára a szeretet ünnepén, hogy van egy baltátok? Este hét-nyolc között ajándékoztunk, a gyerekek inkább párizsit ettek az ünnepi kaja helyett, nem vágtam puccba se magunkat, se a lakást. A gyerekek örömén kívül más nem számított. Jövőre, azaz idén ügyesebb leszek, és már november végén széthajtom B.-t, hogy a tempóbeli és a lelkesedésbeli különbségünk ne ássa alá a karácsonyt. Nálam volt tempó és lelkesedés, nála semmi. És valahogy egész évben ezt a különbséget szívjuk meg, nem tudom felpörgetni se szép szóval, se kiabálással. Néha olyan, mintha egyedülálló anya lennék - három gyerekkel. Az ajándékokat neten lőttem, áldassék a fakopancsponthu neve. 

A fát legközelebb dechuszonharmadikán fogjuk feldíszíteni, miután lefeküdtek a gyerekek, mert az nem szülőbarát, hogy két kisgyerek "segít" a díszítésben. Alapvetően az elalvás utáni díszítésre szavaztunk, Andris azonban tavaly felébredt a díszítés kellős közepén, így látta, hogy anya és apa ékíti fel a fát - és egész évben felemlegette a történést. Várta a díszítést és a csillagszórót. A sarj amúgy azért lephetett meg minket díszítés közben, mert a hólé szétáztatta a talpba előre befaragott részt, B.-nek meg le kellett vágnia a szétázott egységet, aztán újat faragnia helyette. Nem kisbaltázott, az biztos.  

Apropó, harmadik gyerek. Sokat gondolok rá, a harmadik gyerekünkre, konkrét hiányérzetem van. Olyan fura, hogy érzem, nem teljes a családunk. Az is fura, hogy a hatalmas szabadságvágyammal még egy gyereket akarok. Tegnap reggel csináltam egy tesztet (bár szedek fogamzásgátlót), mert mostanában gyanús falásrohamaim vannak, pölö libazsíros kenyér hajnalban (anyósom sütött le májat nekem, mert szeret), pörköltszaft tunkolás a tűzhelyen álldogáló fazékból éjfél körül. Negatív lett a teszt... és sajnáltam, pedig most még tényleg nem kellene babát várnom, sokkal könnyebb lenne, ha Dávid nőne egy kicsit, meg haladhatnánk a dolgainkkal, meg B.-vel romantikázhatnánk kettesben, meg a melleimnek is szükségük lenne némi önálló, szoptatásmentes életre.

Amúgy Dávid hihetetlen tempóban fejlődik Andris mellett: Pölö hónapok óta szavakat mond, mostanában egy-egy mondatot is, dúdolgat, hónapok óta táncol, motorozik, mindent megért, hónapok óta legózik, gyurmázik (sodrófával nyújtja a gyurmát), megmossa a saját hasát, megfésüli a haját ésatöbbi. Eposzt fogok írni róla, meglátjátok. Kismillió képpel megtűzdelt eposzt.

Andris meg az ovi külön történet - nem, még mindig nem alszik ott, kábé 3-4 órákat jár (nagy anyai sóhaj). De legalább az ovis közeg, illetve a nagyobbak (általában gondoskodó) társasága megerősítette őt abban, hogy a tesóját nem csak ütni-rúgni lehet. Pislákolt már benne ez a felismerés az ovi előtt is, azonban az ovi óta nagyon jó pajtások Dáviddal. Két kis motoros banditám.

Csapongtam, bocs, lesz még ilyen, én szóltam.
És legyen klassz nektek is a kétezertizennégy.