Rege a másfél évesről, I. rész

A rege első részében egyetlen másodszülött kisfiamról megtudja az olvasó, hogy brutálerős akarata van, rengeteget dumál és keményen dacoskodik. 

Amikor Dávidot még a hasamban növesztettem, emlékszem, azt mondtam az apukájának, hogy Andrissal letudtunk mindenféle nehézséget, ami egy erős akaratú gyerekkel való együttélésből fakadhat, Dáviddal sokkal könnyebb lesz.

Aha. Ja. Persze. Elszólta magát a naiv anya, ehehehhe.

Az elmúlt másfél évben megtanultam, hogy az erős akaratú gyerek is sokféleképpen definiálható. És Dávidon adott esetben nehezen találok fogást, holott tapasztalatlannak vagy ötlettelennek vagy ösztönmentesnek igazán nem nevezném magam. Andris hozzá képest a könnyen kezelhető kategóriába tartozik. Hangsúlyozom: hozzá képest. 

Alapvetően a kicsi fiam igazi vigyorgombóc, túlnyomórészt jókedvű, mosolygós-kacagós-röhögős ded. A túlnyomórészt azokat az eseteket jelenti, 1) amikor minden úgy történik, ahogy ő szeretné, 2) amikor a történések kedvére valók. 

A "nem" szóra egyetlen másodperc alatt felrobban a vigyorgombóc - és jön a vulkánkitörés. Dávidnál ez kezdettől fogva úgy néz ki, hogy izomból a földhöz vág minden olyan tárgyat, ami a keze közelében található. A széket csak azért nem, mert nem bírja megemelni. Egyelőre, bár a saját kisszéké simán fellöki/felrúgja. Ha éppen a játékos polc közelében merészeltem keresztezni az akaratát, egy laza karlendítéssel lesöpörte a polcon található összes játékot. A heves szóbeli tiltakozás után ütéssel nyomatékosítja a nemtetszését, pl. Andrisnál fejre megy szándékosan. A bátyja igen jó tanára volt az ütögetésben, 2013-ban állandóan ment a gyerekek közötti adok-kapok, és Dávid mindig kiállt magáért, egészen kicsiként sem ijedt meg attól, hogy Andris nagyobb nála. Andris meg ugye kicsavarta a kezéből a játékot, rángatta, a fejénél fogva lökte el a szent játéktól, rúgott felé, szóval, hiába mondják a mesterek, hogy hagyjuk a gyerekekre a kisebb csetepatékat, nálunk nem akadt ilyen, kizárólag test-test elleni küzdelem, ezeket meg nem akartam hagyni sohasem. Naponta többször bele kellett avatkozni a két kiskakas harcába. Aztán Andrisban az ovi megerősítette azt a bimbózó felismerését (a nagyobbak pl. segítenek neki, ölelgetik, babusgatják), hogy az öccse játszópartner is lehet, így Dávid kitörhetett az ősellenség és a bokszzsák szerepkörből, azóta klasszul egymásra találtak a legtöbb tevékenységben, remek partnerek, ha nagy csendben valami galádságot kell elkövetni (pl. 3 nagy fiókból kipakolni a gyerekruhákat), és Andris sokszor megöleli, megpuszilja az öccsét. Akár nyugi is lehetne, Andris már csak akkor tépi ki a kezéből a játékot, ha fáradt vagy nagyobb figyelemre vágyik, Dávid azonban még nem tud váltani, sokszor harcias Andrissal szemben, és önmaga, valamint a vágyai elhatárolására határozottan használja az em!-et, ez pedig nem más, mint az enyém! babanyelvű verziója. EM!, mondja, és magához öleli az adott játékot, elfordul vele, szeme villámot szór és "el ne merd venni!" figyelmeztetést. Akadt egy időszak, amikor Dávid akarta simogatni Andrist, de Andris elrántotta előle mindenét, és hiába kezdeményezett közös játékot Dávid, a bátyja elhajtotta elég komolyan, most meg Dávid az, aki nem közösködik, ha olyanja van. A közöttük lévő viszony azért klasszisokkal jobb, mint ősszel, az én idegrendszerem is kisimultabb. 

Andris másfél évesen kezdte a dacoskodást, Dávid is mostanában próbálgatja a karmait - főleg velem szemben. Tudom, hogy le kell válnia rólam, de mi lenne, ha nem a sétáknál próbálkozna az elszakadással? Ha a sétánál motor van a feneke alatt, hazafelé lehetetlen vele normálisan kommunikálni: a sétáknak mindig az a vége, hogy határozottan és némileg idegesen tolom haza, ő meg sír a motoron, hogy nem akar hazatérni. Hát, azért nem árt, ha néha hazamegy az ember, kisfiam. Ha szépen kérem, nem indul haza, az emeltebb hang sem hatja meg, hátat fordít nekem, markolja a kormányt és mered előre makacsul és a háta ívéből látom, hogy akár órákon keresztül is ott dekkol. Ha megvárom a szöszölését, soha nem érünk haza. Ha elindulok hazafelé, nem jön utánam, megy a másik irányba. Ha elveszem a motorját, ül a földön és hiszti közben ököllel veri a betont. Ez amúgy azért nem jó megoldás, mert még nem jár önállóan. 

És ugye az első három komolyabb szó egyike, amit kimondott az életében, a nem! volt. A (l)abda és az autó tartozik még a triászba, az anya ezek után jött. Előttük már mondogatta, hogy azt, oda.

Dávidnál annyira fura, hogy egy csomó mindent mond, Andris mintha később kezdte volna, legalábbis így rémlik. Dávid nyár végén simán jött a fenti szavakkal, és hónapok óta napirenden van, hogy (l)ámpa, apa, busz, meg az, hogy ada (add oda), irs (virsli), és Andristól eltanult egy-egy mondatot, bár most nem jut eszembe, mitől dobtam hátast, amikor meghallottam. Januári újdonság a (m)oto(r), a cica, a baba, bumm, a(l)ma, ko(pp)-ko(pp), a go(lyó) és az ufó, ez utóbbiról kiderült, hogy a lufit jelenti, a sarjnak nincsenek földönkívüliekkel kapcsolatos élményei. Folyamatosan dumál, sorolja a megjegyzéseit, instruál szavakkal és mutogatással, hogy miként történjenek a dolgok pl. játék közben. A legdurvább, hogyha odaad valamit, közli, hogy tess(ék), ha pedig kap valamit, jön a kösz, és mindkettőt hónapok óta használja...  

A kisbabákat és a kicsi állatokat imádja (tévében, könyvben, számítógépen, élőben a babákat annyira nem), ilyenkor kiad magából egy jellegzetesen magasabb hangot, ebből lehet tudni, hogy Dávid most éppen elolvadt. A katicabogarakat konkrétan puszilgatni szokta az egyik könyvben, a Szentkirályi ásványvíz palackján lévő babafotót is - maga elé állítja a palackot, mesél valamit a babának azon a bizonyos magas hangon, aztán jön a puszi. Jelzem, nekem eddig egyetlen puszit bírt adni. Ha nagyon ügyesnek érzi magát pl. legózás közben, akkor is nyomatja ezt a magasabb hangot, ott meg azt jelenti, hogy Dávid nagyon ügyes, juhhé, és mutatja, hogy tapsoljuk meg. Egyébként nálunk mindkét gyereknél nagyon bevált az ügyesség, a jó dolog kivitelezésének megtapsolása, és imádom, amikor önmagukat tapsolják nagyon büszkén és őszinte örömmel.

Andristól olyasmit is eltanult, hogyha pölö beveri a kezét, nyújtja az ujját, hogy pusziljam meg, mert bibis, vagy ha folyik az orra, jön és mutatja, hogy töröljem meg, és hangot is ad hozzá. És egyedül kitalálta, hogy szól, ha kaka van a pelusban. Nem mindig, de gyakran odajön és mutogat a pelusára. Ezeket is már nyár végén elkezdte, én meg mindig lehidalok, hogy úristen, milyen nagy ez a kicsi fiú. Nagyon korán megértett egy csomó kérést/kérdést, hamar összeállt a fejében, mi mire vonatkozik. 

Szeret hülyéskedni, hogy elszórakoztassa a közönségét, és abszolút tisztában van azzal, hogy ő most idétlenkedik. Kaja közben rengeteget röhögünk, mert édes pofákat vág. Direkt grimaszol, nagyon vicces, ahogy összekócolódnak a vonásai. 

Igazából az döbbent meg szinte mindennap, hogy Dávid elképesztően gyorsan fejlődik Andris mellett, egyik pillanatról a másikra tanul el tőle totál bonyolult dolgokat. Ámulok és bámulok.