Hamarosan a második szülinapját ünnepli a blogilag elhanyagolt kisebbik kisfiam, úgyhogy a következő pár napra kisajátítom számára a blogfelületet, bár azért ne aggódjunk, a bátyja is belefolyik majd itt-ott.
Jöjjön először a képanyag, hogy lássuk, miként fest a mindjártkétévescápa:
Hát, így. Kész felnőtt, basszus. (És mikor lett az? És miért nem szólt senki, hogy ilyen gyorsan elszáguld a két év?) Vércsoportjuk AB haramia, ahogy mondani szoktam. A Dávidról nemrég az jutott eszembe, hogy selyempapírba csomagolt kőszikla. Érezzük a kifejezés súlyát, ugye. Mosolyalbum, hihetetlenül sokat vigyorog és imádom, ahogy kacag, pl. amikor kergetem őket a lakásban és a röhögéstől alig bír szaladni a lábain. A rengeteg mosoly alatt / mögött / felett azonban olyan kemény akarat van, hogy néha úgy érzem, kihullik az összes hajam / fogam / szemem, mire felnevelem őt - és a bátyját. Kemény, önálló kissrác, nagyon tudja, mit akar, és nagyon tud balhézni, ha valami nem úgy történik, ahogy ő azt elképzelte. Nem zavartatja magát: a legforgalmasabb utcán is levágódik a földre - hisztizni, duzzogni. Tegnap este meg az történt, hogy amikor felsírt álmában, és én tudtam, hogy azért sírt fel, mert elkeverte az alvós maciját, bementem hozzá jóédesanyjaként, megsimogattam a hátát és halkan mondtam neki, hogy itt a macid, kisfiam, és még mindig halkan és még mindig jóédesanyjaként megkérdeztem, hogy kérsz inni, kicsim?, erre ez a selyempapírba csomagolt kőszikla rám kiabált a sötét éjszakában, hogy ÉN!!! NEM!!! ÉN MEGY(EK)!!!, aztán elhajította az útjából a takaróját és a maciját, és az álomittasságtól nem annyira szálegyenes tartással kisietett az etetőszékén várakozó poharához, engem meg türelmetlenül elhessegetett az útjából, és amikor megbotlott, úgy nézett a felé kinyújtott karomra, hogy ha nézéssel amputálni lehetne, ma nem írnék blogot róla... Hánehogymá inni vigyek neki, bakker, mégis mit képzelek én magamról...
4 megjegyzés:
Kemény, vagány srácok - és eszméletlenül gyönyörűek! :)
Csak nem a híres terrible twos tünetegyüttest produkálja Dávid? Akkor ezek szerint ilyen az...? :D
Na nem baj, de azért nem árt ráedződni lélekben...a jövőre nézve... ;)
Puszi Nektek :*
De jó, hogy írtál :-)
A fiúk meg csodaszépek :-)))))
emlékeim szerint kb. 2 héttel fiatalabb az én fiam Dávidnál, és mindig meglepődöm, teljesen olyan, mintha róla írnál... =O :D ilyenkor szoktam kicsit megnyugodni, hogy normális a gyerekem :P
szilva: Megnyugtat, hogy nem vagyok egyedül :)
Pöttyöskutty': Köszönöm! Szerintem is, de hát én az anyjuk vagyok :) Hiányzik az írás és minden, ami az íráshoz tartozik, remélem, több időm lesz rá most már.
Katako: Köszönöm :) Á, Dávid az utóbbi egy évben ilyen, csak eddig nem tudott beszélni hozzá.
Megjegyzés küldése