Szépek a fogaid, csibi!

"Hibátlan a fogazatod, gratulálok!", egészen pontosan ezt mondta a fogdokim, meg azt, hogy júniusban és szeptemberben is látni akarja a fogsoromat, és azt is kijelentette, hogy a gyerek nem zabálja ki belőlem a kálciumot, ez baromság, bár igen elterjedt baromság. Mindezt monológformában adta elő, mert épp a tágra nyitott számban turkált teljes átéléssel, én meg úgy nem tudok kommunikálni, hogy ennyi minden van a számban. B. bólogatott helyettem. A fogturkálás előtt egyébként sikerült zavarba jönnöm, ugyanis várakozás közben a mellettünk ülő idős házaspár maga elé akart engedni, mondván, kismama vagyok. Talán még bele is pirultam a kedvességükbe. Megköszöntem, de nem fogadtam el, mert nem éreztem rosszul magam, a néni és a bácsi azonban meglehetősen rozoga volt. Egyébként nagyon huncutul mosolyogtak, a szemük derűsen-pajkosan csillogott, mint két rosszcsont, úgy ültek ott egymás mellett. Fülig érő szájjal örvendeztek azon, hogy babát várunk, mintha valami közeli ismerősük lennék, még poénkodtak is, hogy az én fogaimat nézik-e meg vagy a babáét. Egymást is ugratták olyan szinten, hogy a bácsi azt mondta, a férfiak véleménye csak a fontos dolgokban számít (itt cinkosan rákacsintott B.-re), egyébként mindenben a nő dönt (itt vidáman a néni felé biccentette a fejét), bár ha jobban belegondol, még soha nem adódott fontos dolog (itt a nevetéstől millió ránc gyűrődött a szeme köré), mire a néni finom érzékkel lecsapta a magas labdát: ... és a jövőben sem fog adódni. Imádom az ilyen idős szerelmespárokat, biztos szoktak civakodni meg minden, de az a varázs, ami anno évtizedekkel ezelőtt egymáshoz vonzotta őket, a mai napig nem múlt el. Én is így szeretnék megöregedni B.-vel.

A reggelem tehát jól indult, ennél több történés nem is fért bele a mai napba, a fogvizit után szinte megszakítás nélkül aludtam estig. A rengeteg alvás ellenére mindig úgy érzem, hogy végtelenül fáradt vagyok. Soha nem éltem még ilyen szoros kapcsolatban a kispárnámmal.