A terhes hölgy látogatása - sokadik rész

A változatosság kedvéért ma a területileg kijelölt védőnőt kerestem fel, végül is ráérek két alvás/két táplálkozás/két émelygés között. A rendelési idő annyira nem barátja a dolgozó kismamának, ha visszatérek a munka frontjára, órákkal előbb el kell kérnem magamat és a pocakomat. Majd' minden napra egy doki, egyébként ez is lehetne a terhesség alcíme. Miután magamhoz vettem háromnapi hideg élelmet és liternyi folyadékot, szép lassan elsétáltam várandós életem egy újabb rendelőjébe és ez a szép lassan tényleg azt jelenti, hogy szép lassan sétáltam, ugyanis sietős párduclépteim tovatűntek az utóbbi hetekben, lelassultam, képtelen vagyok gyorsan szedni a lábaimat, futásra nem merek gondolni, már a gyorsulás elméleti lehetősége ellen is hevesen tiltakozik a szervezetem. A védőnőm így elsőre szimpatikus, nem tűnik sárkánytípusnak, plusz a sok adminisztráció mellett mondott egy-két használható dolgot is. Ja, és a lényeg, hogy megvan a kiskönyvem, mondjuk, elég csúnya, bár valahol számítottam arra, hogy nem bőrkötésű, puha díszlapokból álló naplóba vésik fel az adataimat. Már látom, hogy életem végéig sláger lesz a különleges vércsoportom. (Anyu! Apu! Miért kellett ezt?) A védőnő a szokásos reakciót hozta: leletet maga elé vesz, vércsoport szó megkeres, kettőspont utáni infót homlokráncolva nézeget, hümmög, kettőspont utáni infót még mindig homlokráncolva nézeget, fejet tanácstalanul megcsóvál, zavartan elmosolyodik, jé, milyen érdekes, ilyet még nem is láttam mondat száján kiejt. Örülök, hogy végre valami kis színt viszek a dokik és a védőnők és az asszisztensek életébe, de azért azzal nem számoltam, hogy minden szakmabelinek én magyarázom el a vércsoportom lényegét. Eddig egyedül a nőgyógyászom tudja, mitől vagyok különleges, mármint vérileg. Abban erősen reménykedem, ha egyszer bármiféle véres machinációval járó bajom történik, a táskámban hurcolt életmentő papír olyan doki kezébe kerül majd, aki értelmezni tudja a vércsoportomat, és esetleg ezer sebből vérezve nem nekem kell részleteznem a véremmel kapcsolatos tudnivalókat. A védőnő azon aprócska hibáját, hogy a lánykori nevemhez első nekifutásra 'Budapest'-et írt, nem vettem zokon, utána új kiskönyvet kezdett. 

A mai nap eseményei között feltétlenül meg kell említenem, hogy úgy néz ki, éledezik bennem a kismama archetípus, ugyanis most először megkívántam a kovászos uborkát. Még a végén igazi terhes nő lesz belőlem, bár arról nem szól a fáma, hogy klasszikus megoldás-e alkarhossznyi sült kolbászt és friss, puha zsömlét csapni a kovászos uborkához, nekem mindenesetre jólesett.