2010. június 23., szerda

Tiszta apja

Mióta hazajöttünk a 4D-s ultrahangról, egyfolytában vigyorgok, mint aki benyomott az arcába néhány vicces sütit. B. is ugyanezt a tünetet produkálja, ez ilyen pavlovi reflex nálunk, ha ultrahangon látjuk a fiúnkat, csak nem csorgatjuk hozzá a nyálunkat. Megint könnyeztem, annyira túlcsordult bennem mindenféle jó érzés, ultrahang előtt már rutinosan nem festem ki a szememet. Veszélyes szer ez az ultrahangos dolog, pillanatok alatt függővé válik az ember, aztán csalódottan veszi tudomásul, hogy a negyven perc pillanatok alatt elrepül magzatbámulás közben, mintha csak öt perc lett volna.
Őcápaságáról az az új hír, hogy az összes értéke tökéletes, minden kis porcikája a a helyén, arányos, jó húsban van, úgy egyébként pedig kész férfi, nyolcvanöt dekával, erőteljes maszkulin jelleggel (az első képen pl. nagytotálban kaptuk a motyóját, mert pont beterpesztett) és hosszú szempillával rendelkezik, ez utóbbi a kívánságlistám apró betűs részében szerepelt és másfél hónappal ezelőtt meg is előlegeztem neki. Állítólag huszonöt hetes babánál ritkán látható ilyesmi. B.-től kapta ezt is, gyalázat, milyen szép hosszú szempillái vannak, holott férfi. 
Tudtam én, hogy jó gyerek a miénk és sokat alszik, most láttuk is. Bármit csinált a szonográfus, nem ébredt fel, pusztán annyi aktivitásra volt hajlandó, hogy elvette a kezét az arca elől vagy ásított egyet és kidugta a nyelvét - nem az a kimondott extrém sporttevékenység, ugyebár. A nő pedzegette, hogy azért ilyen nyugis az ivadék, mert egyrészt nagyon jó dolga van az albérletében, másrészt meg mi sem tartozunk a népesség ideges részéhez. Hát, nem. A fiúnk egész idő alatt átszellemülten szunyált, pl. így, feje alá gyűrt kispárnával:


Teljesen úgy alszik, mint az apja, ugyanazzal az önfeledtséggel és lazasággal, még a kéztartásuk is megegyezik:

 
Bár még tizenöt hétig hízik-növekszik, azért már most is egész formás ded. A térdkalácsába továbbra is nagyon szerelmes vagyok. Az ultrahang legviccesebb pillanata az volt, amikor sarjunk álmában sürgős gondolkodnivalót talált magának és hogy demonstrálja az erőteljes szellemi munkát, ezt a pózt vette fel:


Az álltámasztásnál szeretném felhívni a figyelmet az arisztokratikus kisujjtartásra, szóval, lehet, hogy a továbbiakban nem illik kiscápáznom egy ilyen komoly fiatalembert, talán a Cápa úr megfelelőbb lenne. 
Mit mondjak még? Imádom.

P.S.: Nagyobb cápagyerekért katt a képekre.

17 megjegyzés:

Elf írta...

ez a gyerek gyönyörű :):):)

Macsek írta...

Igazán jóképű, szépséges fiatalember :D

Csapos írta...

Nagyon kis édes. (Na most nekem is eszembejutottak ezek a pillanatok az ultrahangon) Mi kicsi fiunk is aluszékony volt, de a meggyesrétes határozottan jót tett az éberségének :-)

dorw írta...

tüneményes! és mennyit mozog álmában! :) a miénkről nem lehetne két különböző képet összeszedni :D

Picike írta...

Én nem is gondoltam volna, hogy a 4D ilyen szép képet mutat! Tökélesen látszik minden! És a baba valami gyönyörű! Teljesen kialakult, szép arca van! Gratula, jól csináltátok! :-))

Névtelen írta...

Ó de kis helyes... Megértem, hogy szerelmes vagy, ilyenkor egy kicsit én is az leszek.:) Mire észbekaptok egyébként már ott fog mászkálni körülöttetek. Unokahugim is éppencsak most született, ráadásul ő korás is volt szóval lényegesen kisebb az átlagnál, most meg megy, és épp bilibe pisilni tanul. Félelmetesen gyorsan nőnek.:)

Anita írta...

Szia!

NAgyon gyönyörű gyerek! Hol voltatok 4D-n??? Nagyon jó képeket csinált!!!!

wf írta...

Kérjük szépen a receptet! ;)

SefiRia írta...

Aranyos csibike! Örülök hogy ilyen jól vagytok! Nagyon jól esett nekem is nosztalgiázni. Köszi! Ahogy olvastam az írásod, újra eszembe jutotottak azok a kellemes pillanatok sora, amit a fiaimmal éltem át "összenőve".
Esetleg egy icike-picike fotócskát nem lehetne a Cápa úrfi apukájáról is közétenni? Tudod, csak a viszonyítás kedvéért. Vagy majd később? :-)))

mendike írta...

Istenem,milyen gyönyörű ez a gyerkőc!:)

Szeri írta...

Olyan hihetelen mozdulatokat képesek csinálni, már odabent:) Olivér nálunk épp a hátát vakarta meg, ugyan úgy balkézzel hátranyúlva, mint az apja szokta:D
Aszem Csibi, hogy a sodrófát Te is készítheted, hogy a lányokat elhessegesd majd mellőle:)))
Tényleg nagyon jók a képek, bár ehhez az kellett, hogy ilyen kis nyugimanó legyen, különben ha izgett-mozgott volna, mire befogja a fejjel és fényképezett volna már rég nem látszott volna semmi a képen, mert elúszik:)))

RneIcus írta...

nagyon szépek a képek, de természetesen az alany a legszebb!

roza írta...

Ha szabad ilyen érzelmi kitörést megengedni,mi is imádjuk :)
Mindannyiótokat :)

csibike írta...

Köszi szépen, hízik a májam, bevallom :)

Anita: Náluk voltunk 4D-n:
http://4dgenesis.hu/
Nagyon rendesek és alaposak, mindent megnéztek a babánál is és nálam is :)

Nani írta...

Csodaszép KisPasi!!!

csibike írta...

Így sikerült összehozni :)

kisrumpf írta...

"A motyója" - hehe.

Szuper ez a 4D. Rólam még egy nyamvadt "hangyák háborúja" kép sem maradt fent.