Büszke vagyok a fiúnkra

Egyrészt azért, mert ugye álmomban hetekkel ezelőtt megnyugtatott, hogy nem mondja fel az albérletét a 34. héten, és tényleg nem mondta fel, pedig az M7-esen aggódtam kicsit, hogy állunk a dugóban a senki földjén, mindenhol autó és baleset, a leállósávban is, és mi van, ha pont most kell szülnöm, mentőhelikopterrel menekítenek ki (egy teljes akciófilm lepergett a szemem előtt), B. meg tuti nem jöhet velem, mert nincs olyan mentőhelikopter, ami autószállítást is vállal, és úgy egyébként is, anyuékat priznicelni kell, ha a hírekben hallják, hogy az M7-esen kialakult dugóból mentőhelikopterrel szállítottak el egy kismamát. Sarjunk persze még nem kívánkozott a világra, békésen szundikált, miután felvette az utazópozícióját (van az a kellemetlen szokása, hogy a kocsiban némi szervtaposás- és böködés után a hasam aljára gömbölyödik).
Másrészt azért vagyok rá büszke, mert megint nőtt. Ezt onnan tudom, hogy a hétvégén megszaporodott az éjszakai vécélátogatásaim száma, olyan négy-öt alkalom jut nyolc-tíz óra alvásra. Szűkösebb lett a hely odabent (most már a legapróbb kapirgálását is megérzem) és az élettérért vívott csatát rendre a fiam nyeri, mert nem szívbajos, meg mondjuk elég vicces lenne, ha a húgyhólyagom ülne az ő fejére vagy visszarúgna neki. A növekedést abból is remekül kikövetkeztettem, hogy ma reggel a kis testével pont a bal csípőm és a bal bordarészem közé fúrta be magát, és ez azzal járt, hogy nem tudtam lehajolni, illetve a légcserém kihagyott pár másodpercre, mintha mellkason szúrtak volna egy jégcsákánnyal. Kénytelen voltam kicsit odébb masszírozni A Fiatalembert, Akinek Már Tenyérnyi Széles A Háta. Azt hiszem, a széles csípőmnek köszönhetem, hogy eddig elkerült a bordaegrecíroztatás és a gyerek a tüdőmet sem rúgta fel a nyelőcsövembe. (Arra gondolok, hogy a csípőm miatt csak a legutolsó pillanatban terjeszkedik majd felfelé, alapjáraton viszonylag kényelmesen elfér az átlagnál lejjebb, de lehet, hogy ez hülyeség.) Majd lezsírozom vele, hogy továbbra is legyen kíméletes gyereke az anyjának. Jó hír, hogy a cápakölyök méretei ellenére (még) nem ég a gyomrom és simán el tudok pusztítani egy bazinagy hekket, és fér mellé kovászos uborka, sült krumpli meg fagyi.
A strandon sokan megbámulták a hasamat, pedig szerintem esztétikus látványt nyújtok bikiniben is. Lehet, nem szokás terhesen a Balatonban pancsolni, de valahogy úgy éreztem, nem múlhat el ez a nyár sem Balcsi nélkül. Ha elkerülöm a napot, kenem magamra a naptejet, nálam a kabalakúpom és a váltás fürdőruhám, megérdemlem, hogy belecsobbanjak a Balatonba. (Csak óvatosan lebegtem a hátamon, nehogy jelzőbójának nézzenek a hasam miatt.)
Füreden rengeteg kisbabás családot láttunk, mintha direkt csak a mi kedvünkért jártak volna épp arra (és persze meggyőződésünk, hogy a mi gyerekünk mindegyik babakocsiból kikukucskáló aprójószágnál szebb / aranyosabb / ügyesebb / okosabb satöbbi lesz), és ez elég jól alátámasztja azt az elképzelésünket, hogy a nyaralás, mint olyan a baba születése után is megoldható, ha meg akarjuk oldani, úgyhogy terveink szerint jövő nyáron hármasban folytatjuk A Nagy Nyaralás sorozatunkat, és az lenne a porcukor a palacsintán, ha jövőre hárman mennénk a Balatonra, de négyen jönnénk haza.