2010. augusztus 25., szerda

Szabad préda

B. hason harapott ma reggel. Az történt, hogy nemrég megbeszéltük, melyik testrészét fogjuk megenni a gyereknek, ha kint lesz. Nem igaziból, csócsálás szinten, hogy a sarj is élvezze a puszilgatást és az óvatos, finom harapdálást. A szülők már csak ilyen ösztönlények, ha meglátják ivadékuk ellenállhatatlan hurkáit, rögtön előbújik belőlük az állat. Nekem főleg a fenékhúsára és a térdkalácsára fáj a fogam, ez utóbbiba akkor szerettem bele, amikor a gyerek súlya olyan három vastagabb szelet párizsinak felelt meg. B. nem aprózta el, ő  a gyerek egészét mondta be, úgyhogy megüzentük a kölyöknek, az albérlet ugyan egyelőre megvédi a szüleitől, viszont ha kijön, szabad préda lesz, erre készüljön fel lelkileg. 
Amikor B. a hasam fölé hajolt, azt hittem, csak belemondja a köldökömbe, hogy a kiscápát szülei várják a hangosbemondónál, de nem, megharapott. A hátamon feküdtem, ha ülök vagy állok, esélye sincs, elég nagy kihívás beleharapni egy görögdinnyényi felületbe, próbálja csak ki a t. olvasó. Miután nagy nehezen abbahagytam a röhögést, rákérdeztem, hogy ez meg mégis mi volt. B. a legnagyobb természetességgel közölte, hogy a köldökömtől balra dudorodó gyereket akarta megharapni apai szeretetből, bocs, hogy ez az én hasamat is érinti, de technikailag perpill kizárólag rajtam keresztül lehetséges a gyerekkel való testkontaktus minden formája. Szerintem a cápa hátát harapta meg, ha egyáltalán, nagyon óvatos volt, úgyhogy gőzöm sincs, a sarj mennyit érzékelt belőle, mindenesetre lelkesen bugizott tovább, imádja, ha az apja játszik vele. Megjegyzem, B.-nek könnyű már most szabad prédaként kezelnie a gyereket, nekem esélyem sincs, hogy beleharapjak a hasamba, csak horoszkópilag vagyok kígyónő, testalkatilag inkább a bálna jöhet szóba, és hát én még nem láttam olyan bálnát, amelyik a saját hasát harapdálta volna.    
A gyereket nem viselte meg a reggeli apai terror, a védőnőnél teljesen szabályosan vert a szíve. Jólesett végre szívhangot hallgatni, majd' egy hónapja nem nézett felém se a dokim, se Á., kicsit magányosnak éreztem magam orvosi szempontból. Oké, hogy tudom, minden rendben van, de azért néha jó hallani, hogy minden rendben van, engem erősítsenek meg fehérköpenyes félistenek is, azt mondom. Nem tudom, hogy csinálom, de továbbra sincs olyan igazi panaszom, buciboka és bucilábfej, ez minden, lassan kezdek büszke lenni  makkegészséges önmagamra és a terminátorgénjeimre. Ja, meg fáradékonyabb vagyok, nehezen indulok el hosszabb utakra és többet alszom napközben, ami talán érthető így nem sokkal szülés előtt. Hazafelé eszembe jutott, milyen klassz, hogy nem vagyok kengurumama, most baromira nem tudnék ugrabugrálni az erszényemben héderelő csemetével.
A mai napra azért jutott rossz hír is: Korlátoznom kell a tejfogyasztást, Á. soknak tartotta a napi egy-másfél litert, max. fél liter per nap, ennyit engedélyezett. Kedvelem a védőnőmet, intelligens, rendes, humoros, ezért nem kérdeztem meg, hogy ebbe a kakaót is beleszámoljam-é. 

6 megjegyzés:

Béb írta...

Engem már a bébik szagolgatása is teljesen lázba hoz!

Sarasvati írta...

oo... nekem orrba nyalasi ingerem van :o a megeves mellett :)))
mi a baj a tejjel??? ilyet se hallottam meg :o
Amugy az en allaspontom vedonokkel szemben hogy amit nem tudnak az nem faj nekik... Mondjuk en nem csipem szegenyt :)

kisrumpf írta...

Csak óvatosan. Én - pirulva bevallom - nem is annyira kicsit megharaptam a rám bízott 18 hónapos vastag combját... Igaz, hogy nadrágon át... akkor is durva, tudom. Mert olyan kis formás volt... éppen felkaptam, hogy viszem vacsorázni, ott rugdalózott a lábaival az orrom előtt... és... megharaptam. Nem maradt nyoma, és utána is szóba állt velem a gyermek, de akkor is... Nagyon megijedtem ettől a deédesbeléharapok-érzéstől. A gyermek felnőtt, kutya baja, nem hiszem, hogy álmából riadtan ébred fel. De én még mindig emlékszem erre a sztorira.

Ja, azóta már egyetemista :-)

Ezt csak azért merem megírni, mert már csak a távolság miatt is biztos, hogy nem fogtok megkérni bébiszittingelésre :-)

Elf írta...

miért kell korlátozni? :O

pontosan mikorra vagy kiírva? :)

Csigamami írta...

Na csak vigyázz, mert ezt gyorsan eltanulják :o) Hehe-és addig tök jó is, míg nincs foguk... még nem érzékelik, hogy viccből nem lyuggatjuk ki anya állát :o)))))

csibike írta...

Csigamami: Ja, meg a mellét :)

Elf: Mert egyrészt sok az a mennyiség, a vese nehezebben dolgozza fel, mint pl. az ásványvizet, ezért dagadhat a lábam, másrészt meg szoptatás alatt hasfájást okozhat a babának, allergiát válthat ki a fél liternél nagyobb mennyiség. Tegnap és ma már nem ittam ennél több tejet, úgyhogy hetek óta először megint látom a bokacsontomat :)
Október 4-5. és ezt eddig még senki nem módosította.

kisrumpf: Ha meg jöttök hozzánk, csak messziről nézheted a gyereket... Ha L. nem harap, ő akár kézbe is veheti :)
Persze, odafigyelünk, nem a fájdalomról fog szólni a dolog.

Sarasvati: És engedsz az ingernek? :) Fentebb leírtam, hogy miért, légyszi, nézd meg ott.
A védőnőm szuper emberileg és szakmailag is, abszolút megbízom benne, és ahogy hallom, a leendő gyerekorvosunkat meg istenítik, szóval, nekem szerencsém van ezen a téren.

Pigi: Gondolom, ha épp nem nyakig szaros, azt is imádni fogom :)