Olyan hihetetlen, hogy ülök a buszon, a tankgyereket simogatom kuncogva, mert épp a köldökömet szambáztatja nagy vehemenciával, erre váratlanul odahajol hozzám egy huszonöt-harminc körüli lány (kedvesen nézett és kedvesen mosolygott, azt hittem, valami megálló után fog kérdezősködni), hogy ne haragudjak, hogy csak így, és hát nem tudja, melyik kerületben fogok szülni, de szólni szeretne, hogy az önkormányzattól is lehet egyszeri anyasági támogatást kapni, amit nem nagyon reklámoznak az önkormányzatok, viszont általában adnak egy kisebb-nagyobb összeget és két hónapig lehet igényelni. Aztán leszállt, továbbra is kedvesen nézett és kedvesen mosolygott. Alig tudtam megköszönni az infót. Teljesen meglepődtem, hogy így a semmiből jött valaki a buszon (pontosabban már a megállóban ott állt mellettem, de csak a buszon, leszállás előtt szólított meg), aki fontosnak tartotta, hogy tippet adjon egy vadidegen (magában kuncogó, pocakját simogató) kismamának. Ma volt olyan is, hogy a házidokinál maguk elé engedtek az öreg nénik és bácsik, verbálisan szinte betuszkoltak a dokihoz, merthogy kismama vagyok és nehogy már várjak, ők ráérnek. A piacon, a gyógyszertárban és a gyöngyboltban is örültek nekem, pedig havonta egyszer, ha benézek, vagyis a piacra gyakrabban. Biztos vagyok abban, hogy holnap a könyvtárban is fülig érő szájjal érdeklődnek majd A Cápáról, Akinek Az Apja Nem Harapta Ki A Hátát. Igazán nem tudom, hogyhogy ennyire nagyon ilyenek velem az emberek (és pont nemrég írtam a többi hasonló, szokatlan esetről), de már nem töröm rajta a fejemet, egyszerűen élvezem. És az is szorosan kapcsolódik a kedvesrendesaranyos vonalhoz, hogy Csigamami és Macsek mindenféle babacuccot felajánlott a sarjnak, meg a terhességem alatt sorra kapom mélben a jókívánságokat és a hasznos ötleteket és a megható gondolatokat a gyerekblogomról, rólam és a nemsokára háromtagú családunkról, úgyhogy most már akkora a vigyor a fejemen, hogy alig férek rá a kanapéra. Szerintem azért kerül el a mindenhol megénekelt nyűgösség és kismamahiszti, mert ilyen boldogan nem tudnám hitelesen törni-zúzni a tányérokat.
Köszönöm!
6 megjegyzés:
Egyszerűen csak örülünk Nektek. Mert úgy jó. Olyan élvezetesen és szemléletesen tudod leírni a Veletek történt dolgokat, hogy mindenkinek kedve támadt mosolyogni, és felhangolódik egy kicsit a napja.:) Így szeretünk Csibim.:)
Ez az onkor tamogatas olyannyira titkos, hogy a vedonom meg soha nm hallott rola... mentsegere szoljon, hogy a nyocker nem is ad... de erdemes utananezni, mert pl ha a 11-ben laknatok az nem keves penzt jelentene :))
Keszulj, kint levo gyerekkel meg elozekenyebb mindenki :D
:o)
Csibém, Te még egyben?????
Mostmár mindig úgy jövök, hogy húúú vagyhaaa??? :o))))
Én is mindig rámosolygok a szembejövő kismamákra, tök ösztönösen, csak mert kismamák. :) És várom, hogy rám is rámmosolyogjanak. :)
Szeretem a blogodat!
csatlakozom a kismamát látok, örülök mozgalomhoz :)klassz a blogod,naponta benézek, pláne most, hogy már a finisben vagytok! és drukkolok!
linkelhetlek magamhoz? köszönöm :)
szilva: Igen, köszönöm. Tartsd meg jó szokásodat :)
Vera: Köszi, nemrég döbbentem rá, hogy ezt a blogomat én is szeretem :)
Csigamami: Ugye, tudod, hogy az egyik legutálatosabb kérdést sikerült feltenned? :) Még van egy hónapom, kitöltöm. Legyen az, hogy ha két hétig nem írok, megszültem.
Sarasvati: Igen, az ismeretlen csaj is mondta, hogy a 11. kerületben sokat adnak, meg nagy az eltérés a kerületek között, plusz van olyan, ahol senki nem kap semmit. Még nem néztem utána, nálunk mi a helyzet.
Toothfairy: Örülök, ha így van :)
Megjegyzés küldése