A mosolygó Sámson

Ez a gyerek mosolyog, én mondtam, hogy mosolyog, mindig is úgy képzeltem, hogy mosolyog az albérletében, mert annyira jó dolga van odabent, és még akkor is mosolyog, ha hamisan énekelem neki, hogy "Egy kis malac röf-röf-röf...".

És ennél szélesebben is vigyorgott, csak az a kép nem sikerült túl jól, mert az arca elé húzta az összes kezét és az összes köldökzsinórját, szóval, ő valójában egy huncut cápa, de ez nem lepett meg minket, apja-anyja ilyen. Négy hét alatt egy kilót hízott, sőt, valamivel többet, a mai mérlegelés szerint olyan kettőezerhatszáz gramm körül van. Minden porcikája a helyén, meg úgy látványra is teljesen olyan, mint egy működő baba. Az orra és a füle az apjáé, azt viszont nem tudjuk, kitől örökölte a száját, ami egyszerűen gyönyörű. (Az anyja vagyok, nyugodtan lehetek elfogult, ugye?)

A képen nem látszik, de az arisztokratikus kisujjtartása még mindig megvan, azt hiszem, szoptatásnál nagyon fogok röhögni azon, ahogy eltartott kisujjal támasztja a mellemet. Úgy tűnik, a sarjnak annyi haja van, hogy lobog utána a vízben, az apai örökséget pedig csak úgy kommentálta az ultrahangos nő, hogy jézusmáriamekkora! Remélem, belefér az újszülött pelenkába. Lábmérete is férfias és a lábujjait nagyon viccesen tudja mozgatni. A szülei kedvéért mosolygott, kéjenckedett, ficergett egy kicsit ez a mi gyerekünk, aztán az ultrahang közepén bealudt, de mi azért nem hagyjuk megtéveszteni magunkat, az apjával arra készülünk, hogy itt kint sírni fog, lebiggyeszti a száját, ilyesmi. Legalábbis néha.

Ma megvizsgált a dokim is, minden okés, zárt, mintaszerű, tankönyviek vagyunk mindketten, a gyerek meg én. Kiderült, az ivadék felvette a létező legszuperebb szülési pozíciót, mondjuk, már elég régóta így helyezkedik el bennem, úgyhogy a fekvése és az alkatom alapján könnyű, gyors és egyszerű szülésem lehet, bár arra nem kérdeztem rá a dokinál, hogy orvosi berkekben mi számít könnyű, gyors és egyszerű szülésnek. 

A fiatalember amúgy kész örömkönny- és mosolygenerátor, nem tudom, mi lesz, ha a karomban tartom, már most függőségbe vagyok taszítva. Majd megpróbálom kinőni azt a szokásomat, hogy átszellemült fejjel, rajongva nézem a kicsi fiúnkat és bambán vigyorgok, miközben folyik a könny a szememből - talán az érettségijére sikerül.