2010. augusztus 16., hétfő

A címe meg az, hogy ruha

Vasárnap délutánig sarjunk ruhatárát kettő, azaz kettő darab body jelentette, azóta már kész gardrób áll a fiatalember rendelkezésére nyolc-tíz kismicsodával és három pár zoknival. B. unokaöccseinek babaruhái több családot is megjártak az elmúlt években, ez a pár darab azonban jó állapotú, foltmentes, tiszta pamut és cápajellegű fiatal férfiak számára is nyugodt lelkiismerettel vállalható. (Jó, egyik sem az a Náray Tamás modell, de nekem ebből a szempontból tökmindegy, miben szöszöl az ivadék, nem akarom trendi bébinek vagy mini divatgurunak öltöztetni.) A kombidresszek és a rugdalózók fele felnőttméret, cirka 68-as/74-es, úgyhogy például a nagyon vagány zsiráfos rugdalózóhoz még nőnie-híznia kell a sarjnak, és nagyon remélem, hogy a szükséges kilókat és centiket itt kint gyűjti magára, nem szeretnék óriásbébit szülni. Az újszülött garnitúra erősen hiányos, erre gyúrunk majd a következő hetekben. 
Ruhaválogatás közben elmerengtem az ilyen csöpp zoknik felett:


Gyerekkoromban egy ideg a kopasz és néger játékbabámmal aludtam, Nikivel (ez a csokibaba ilyen női ágon öröklődő izé lehet nálunk, anyu játékai közül három néger csajra emlékszem - még én is fésülgettem a húszcentis babák húszcentis haját), neki ennél  kisebb zoknija volt, de ő nem mozgott, simán belekönyökölhettem a hasába, hogy a lábára tuszkoljam a zoknit, ami nem járható út egy élő gyerek esetében (és még mozog is!), szóval, az első öltöztetések alatt nem egyszer le fog verni a víz, hogy jajjj, csak el ne törjem a fiúnk kezét-lábát.
Ja, sógornő előbányászta a combközépig-hasfalig érő generáció egykori körömreszelőjét is, és ki sárgállik rajta, na, ki? Micimackó, igen. Felajánlottam B.-nek, hogy az ókori egyiptomi módinak megfelelően kikaparom a reszelő nyeléből A Jelet, így törölve ki az emlékét (persze az ókori Egyiptomban nem körömreszelőket kapirgáltak, hanem pl. a nemszeretem fáraók nevét vésték le a sírkamrák faláról), B. azonban jobban szereti az energiatakarékos módszereket, ezért azt javasolta, hogy fessek rá valamit körömlakkal. Lehet, azért megkíméljük a medve életét.  

11 megjegyzés:

Névtelen írta...

Ki fog verni a víz amikor fürdeted is!:))))

Elf írta...

körömreszelő? le vagyok maradva?

csibike írta...

Elf: Nem tudom, melyik lesz könnyebben kivitelezhető a babánál: ollóval levágni a körmét vagy rendszeresen reszelni belőle egy kicsit :) A védőnőm szerint a reszelő jobb megoldás, a sógornőm meg odaadta a reszelőt, a körömcsipeszt és az ollót, szóval, elég nagy az arzenál, lesz miből választani. Majd a gyakorlatban kiderül, melyik válik be. (Én spec vágás után reszelővel tompítom a frissen lenyírt körmöm élét, hogy ne akadjon bele semmibe, ne sértsen fel semmit, de az a gyanúm, a fiam nem hagyja magát sokáig manikűrözni.)

Brigi: Igen, nagyon könnyen előfordulhat :) Szerencsére az apjának kettő darab nagy, erős keze van.

maris írta...

anyuék engem sokáig álmomban manikűröztek. ha nagyon nem hagyja magát, próbáld ki, hátha nem ébred fel és enged kibontakozni. :D

Elf írta...

emlékeim szerint olyan puha a babák körme, hogy attól csak elhajlik, de olyan rég volt már, hogy én ilyennel foglalkoztam.... mondjuk, ha sokáig reszelem, képes vagyok a bőrömet felvágni, de hát sok sikert...

Béb írta...

És, ha leragasztanád vmi vicces tixó-val? (Mellesleg én se szeretem. Egyedül Malackát tűröm meg, de őt is csak képi formában, mert a hangjától/viselkedésétől falnak megyek...)
Én amúgy már gyűjtöm a bébiholmit. Ott voltak a turiban azok a csodás, vagány kis cuccok fillérekért... Amelyik bírta a 90 fokos mosást, az maradhatott. Telik a nagy papírszatyor, telik. :-P

Lepkevár írta...

Én sajnálom a medvét. Ne bántsd.

dorw írta...

lehet, hogy ez valami speckó körömreszelő. :) bár igaz ami igaz, én is inkább ollóval vágom a karmantyúkat. (és tényleg nagyon lágyak. :))

mendike írta...

Nálunk is gyűlnek a babaruhák,de nem bánom:)

Nekünk a pici körömcsipesz vált be legjobban,bár reszelőt nem is próbáltam.

csibike írta...

mendike: Saját körmömnél csipeszt használok, valószínűleg majd mindhárom megoldást végigpróbálom a gyereknél - éber és alvó állapotban is :)

dorw: Aha, az, nem fém, hanem valami más a felülete :)

Lepkevár: Csak poénkodtunk :)

Pigi: Elég későn jutottam el odáig, hogy egyáltalán babacuccot nézegessek, rá kellett hangolódnom :)

Elf: Majd kiderül, mi válik be, az arzenál mindenesetre megvan a manikűrhöz-pedikűrhöz :)

maris: Igen, állítólag alvás közben egyszerű levágni, csak ugye azért nem lenne jó, ha felébredne a baba :)

Lepkevár írta...

Tudom. :)