Azért akadnak kellemetlen pillanatok is

Ma több szempontból is kegyetlen nap virradt ránk, főleg rám, de ne rohanjunk ennyire előre. Hajnal hétre mentünk nst-re és ez embertelen időpont, mondtam is a sarjnak, vegye figyelembe, hogy a szülei bagoly típusúak, este akarjon megszületni. B.-vel ásítoztunk és megpróbáltunk nem belealudni a szívhangba, harmincnyolc hetes magzatunk meg néha moccant egyet a hasamban, hogy örüljön a szülésznő és a doki. Az értékeink továbbra is tökéletesek és most nem a gyerek nevében beszélek T/1-ben (ld. kinőtt az első fogunk, bogyósat kakiltunk, homoktortát sütöttünk), mindketten rendben vagyunk, bár ha a szülésznőm negyven perccel később méri meg a vérnyomásomat, kiakad a műszer. Nem tudom megszokni, hogy az alig ötperces vizsgálat miatt negyven percet várok a dokira, mea culpa ésatöbbi. Nincs sor, nincs műtét, nincs semmi és mégis várni kell. És az a vizsgálat! Most már tudom, milyen érzés, ha pl. egy vastag kályhacsövet dugnak fel az ember lányának. Baromi szar. (A pasik csak ne nyafogjanak holmi borotválkozás miatt, oké?) Úgy általában nincs bajom a manuális vizsgálattal, nyilván jobb elnyalni három gombóc fagyit, mint égnek meredő lábakkal terpeszteni a vizsgálóban, de nem gondolom, hogy a dokim merő perverzióból vagy unalomból tapogatja a méhem száját. Szükséges, ergo elviselem, nem hullatok hisztikönnyeket, hogy jajj, micsoda gyalázat. A mai művelet azért nem lopta be magát a szívembe: Néhány kósza deréktáji fájdalmacskát leszámítva sehol semmi jóslófájás, ezért a doki úgy döntött, kézzel rásegít a dologra. Alulról felnyúlva már-már megcirógatta a mandulámat (úgy éreztem, tricepszig bennem van a karja), a másik kezével meg kívülről nyomta lefelé a cápagyereket. Azt hittem, ott belez ki gyerekestül. Nagyon örültem, hogy nincs harmadik keze. Nem volt jó, na, és belül azóta is lázongok, hogy két hét van a kiírásig, ha most nem fájok, majd fájok később, és miért kellett megbirizgálni a sarj fejét, merthogy a doki még mondta is, hogy megbirizgálta, ugyanakkor ő a doki, csak tudja, mit csinál, feltételezem, nem kreténségből ilyen, és engem nem az zavar, hogy a simogatáshoz és kényeztetéshez szokott habtestemet és habpocakomat meggyötörték, hanem az, hogy van bennem a gyerek, akit békében-szeretetben növesztgetek magamban,  akinek eszméletlenül hamisan dúdolgatok, akit beavatok a főzelékkészítés rejtelmeibe, akivel sokat játszunk, akit az apjával babusgatunk (meg puszilgatunk és harapdálunk, ezt főleg az apja csinálja) és aki ma azzal szembesült, hogy hopp, befigyelt egy kéz az albérletébe és ezt-azt felforgatott a luxuslakosztályában. Azt már csak így a végén jegyzem meg, hogy a kórházban egészen közelről láttam az anyareggelit: két zsömle (puszta kézzel fogták meg és tették tányérra, jegyzi meg csibike királykisasszony énje), valami májkrémszerű izé és egy pohár tejeskávé vagy tea. Annyira sokkolt a látvány, hogy itthon a kisboltban rögtön vettem egy kakaóscsigát... meg fél liter kakaót.