Megint egy védőnős, dokis, szülésznős szerda

Megejtettük a heti egyszeri cétégés (enestés) szeánszot, két tappancs a hasamra, nyomogatós műszer a kezembe és hajrá. Sarjunk persze nem moccant olyan húsz-harminc percen keresztül, gondolom, a múlt héten zokon vette, hogy lesből rátámadtak a két tappanccsal és csakazértsenem ficánkolt, a csokoládé nem hatott rá, pedig ettem tisztességgel, azt hittem, összeragad a szám. Muszájból nem szeretek édességet enni, erre a felismerésre jutottam, a nassolásnak pont az a lényege, hogy önkéntes és megkívánós alapon működik. A fiatalember rendületlenül tartotta magát akkor is, amikor a szülésznőm só-liszt gyurmának nézte és manuális noszogatásként két keze közé fogta a hasamon keresztül és elmorzsolgatta kicsit. Erre sem reagált, amit abszolút megértek, én is utálom, ha alvás közben rázzák a vállamat, szinte láttam magam előtt a gyerek durcásan lebiggyesztett száját. Kábé tíz perccel később azért nagy kegyesen hajlandó volt belém rúgni éspervagy könyökölni párat, mintegy jelzésképpen, hogy tud ő mozogni, ha akar. A mi gyerekünk szabad szellem, nem lehet kényszeríteni.

A szülésznőm és a dokim olyan, hogy a szülés természetes folyamatát támogatják, amíg lehet, és adott esetben a doki például nem azért metszi meg a gátamat, mert nincs jobb dolga vagy hülyén néz ki a gátam matyóhímzés nélkül. Mondtam nekik, hogy én az a típusú terhes nő vagyok, akinek továbbra sincs vajúdás- és szülésterve, tök rugalmas vagyok szülésélmény szempontjából (a horoszkópom büszke lenne rám, hogy ilyen klasszul nem vések kőbe pillanatok alatt megboruló dolgokat), ha a baba egészsége technikailag úgy kívánja, jöhet bármi, zavarjanak fel a bordásfalra vagy legyen császár, lényeg, hogy sarjunkat egy másodpercre se legyintse meg az életveszély szele. A lelki cuccot megoldjuk szülés után, és harminc év múlva még mindig befizethetem a gyereket egy újjászületés workshopra.

Továbbra sem tudok betelni azzal, hogy a leleteim még mindig hibátlanok, mert a szokásos terhespanaszokra úgy gondoltam, hogy kötelezően felbukkannak, így készültem lélekben, erre tessék, fakultatív az egész, személyre szabott, nálam sehol semmi gubanc, a 'ne ijedjen meg, minden nőnek van ilyen izéje, majd kikezeljük antibiotikummal' címkéjű vizsgálatok eredménye is negatív, szóval, lehet, hogy nem vagyok nő (morfondírozik csibike a hasát simogatva). A védőnő mérlegébe meg csak azért nem szerelmesedtem bele, mert az enyém előbb kimutatta, hogy fogytam. Ha már pakolászás közben a kezembe akadt, ráálltam és kicsit meglepődtem, hogy jé, a nagy meglepődés elmaradt, mert egy ideje alig fogyasztok tejet, ergo egy hizlaló faktort kikapcsoltam az életemből, bár nem a hízás, hanem a bokadagadás miatt, ha csak a kilók számát növeli, nem mondok le róla ilyen könnyen.

Egyelőre úgy tűnik, jövő szerdáig még biztosan nem szülök, a két hetet már nem merte kijelenteni a doki. Szerintem októbernél előbb nem mondja fel az albérletét a szabad szellemű (és erősen mormotajellegű) gyerek, de ez csak ilyen anyai megérzés. Egy dolgot kértem a fiúnktól (mint nő a férfitől): ne a Sparban folyassa el a magzatvizét, itthon lepjen meg a Niagara. A kórházi pakkot bőröndbe csomagolom a héten, aztán utánam (alattam / előttem) a vízözön, hogy stílszerű legyek.