Az a helyzet, hogy a gyerek számára egyetlen hatalmas mellbimbó vagyok. Erre a tényre pár napja döbbentem rá, egészen konkrétan a fürdőszobában, ahol a pelenkacsere előtt a csap alá tartva mostam a fenekét.
Alig vártam, hogy leessen a sarj köldökcsonkja, mert paráztam kicsit, hogy a fürdetésnél víz éri, illetve bénán tisztogatom és elfertőződik az egész, és Andris lesz az egyetlen, aki szégyenszemre köldök nélkül nő fel. Miután leesett a cucc és elmúlt a legális váladékozás (mindent jól csináltam, juhhé) és alakulni kezdett a köldöke, úgy döntöttem, bizalmatlan vagyok a törlőkendőkkel szemben, amikor csak lehet, az ivadék fokhagymaseggét inkább tiszta vízzel és a gyerekdoki által felírt kencével mosom ki a kakából-pisiből. Andris nagyon toleráns baba, csendben elnézelődik a fürdőszobában akár napi öt-hat alkalommal is (én azért dumálok neki mindenféléről), még egyszer sem szólt, hogy unja a kád látványát, és azt is élvezi, hogy a bal karomon hasal. Ha éppen nem hallgat, cuppog és pont ez a cuppogás buktatta le, így tudtam meg, mit gondol rólam a fiam. Az első cuppogásoknál azt láttam a mosdó fölé szerelt tükörben, hogy a cápa elmélyülten nyammog a saját, eredetileg az állát támasztó öklén, jelezve, hogy é-h-e-s. (Ilyenkor nagyon vicces fejet szokott vágni.) A következő cuppogásnál már nem lestem meg a gyereket, igyekeztem a mosdatással, nehogy éhen haljon, viszont baromi furcsa volt, hogy az éhező gyermek cuppog, nekem meg a karomon úgy feszül és húzódik a bőröm, ahogy a korábbi cuppogásoknál nem. Kiderült, hogy elsőszülöttem megpróbált tejet fakasztani a karomból, mert ha tejszag, akkor az arca közelében fellelhető bőr csakis mellbimbó lehet, semmi más. A kis vákuumszájú olyan kétcentis piros foltot hagyott a karomon, talán húsz perc alatt múlt el. Azóta már rázizzent a nyakamra, a vállamra és az orromra is, hátha tejhez jut. Az egyik etetésnél elpanaszoltam B.-nek, hogy a fia gigamellbimbónak néz, és hogy őt biztos apának fogja szólítani, nekem meg majd óvodás korában is csak odacuppog köszönésképpen, mert mellbimbóként rögzülök a fejében, és vártam, hogy B. tutujgatja kicsit a lelkemet, a gyerek apja azonban vigasztalás helyett felkiáltott, hogy nézd, Andris, beszél a mellbimbó!, és röhögött közben. (Oké, én is.) Később megörökítette a cápatámadást, íme:
23 megjegyzés:
Vinnyogok a röhögéstől. Bocsi:D
Valóben nem szívderítő, amikor a gyerek mindenkit a nevén szólít, engem meg ciciiii-nek... :D Ja én nyak kiszívást is kaptam, evés után :o :D
"majd óvodás korában is csak odacuppog köszönésképpen, mert mellbimbóként rögzülök a fejében"
Nyilván :) :(((((
Marjann: én is. kínomban.
ez még mindig jobb, mint mikor testszerte rágókának használ. :) (mellbimbó, ujjak, orr, fül, nyak, arc, sőt, ma még a szememre is rátámadt! :) ) nyugi, pár hét, és új rangot fogsz kapni: te leszel a személyzet, akinek kötelessége a kis lord gondozása és szórakoztatása a Szent Apa hazatértéig! :) :) :)
Megnyugtatásul közlöm, hogy B. nem sokáig röhöghet a szituáción, mert az igazán é-h-e-s cápák nem válogatnak a bőr tulajdonosát illetően, így ha az apjuké kerül a szájuk ügyébe, akkor simán rácuppannak arra is. Nálunk olyan is volt nemrégiben, hogy a gombóc frankón ráharapott a gyerekdoki kezére (szopó mozdulatokkal és nagy cuppogással, ahogy azt kell), amikor az a nyaki nyirokmirigyeit vizsgálta. Az nem derült ki, hogy éhes volt, vagy csak az ínye viszketett, de lényegében mindegy is.
B.-nek már mondtam, hogy ne hagyja kint a mellbimbóját :) Egyébként meg hihetetlenül érdekes, hogy működik egy ilyen pici baba.
dorw: Sejtettem :)
névtelen: Ha komolyan veszed és nincs humorérzéked, az a te bajod, nem az enyém :) Játszani jó!
A fiam volt ilyen, ò màr akkor is cuppogott, ha evèszajokat hallott a kòzelben. :DD
Mèg nem èrkezett el az ò evèsi ideje, kàbè mèg egy òra volt addig , de mi màr ebèdelni merèszeltùnk, ès ò màr abba az irànyba tekergett, ahol mi ùltùnk az asztalnàl ès-ettùnk..:))
Mèg azt a cuppogàst ès felhàborodàst! :D
A fiam mindig is nagyevò volt, nehèz volt vele betartani a 3-4 òràkat, az elsò hònapokban.
Úgy látszik, ez is egy életkori sajátosság ami az ember életének eme szakaszára jellemző. Legalább már ezt is tudod!!! :D
Imádom az ilyen képeket, ahogy ráncolják a homlokukat... kis drágák!!! :D Bogibabám másfél éves, még mindig szopizik, de miután ilyen idősen már van neki némi tudatos tudata is, vannak ötletei! A legújabb szórakozása pl az, hogy amikor elege van a szopiból, rámered a cicire és becéloz. A bimbó fölé 2 cm-rel! Aztán rácuppan és elkezdi szívni. Majd nagyon boldogan és elégedett fejjel (ld. spanyolviasz) rámvigyorog, hogy ő milyen jófej! Ha így folytatja, lesz vagy 5 bimbóm/cici!
Jót nevettem a kis cuppogós cápán! Szeretem ahogy írsz!
CSibike: Nagyon sok részen mosolyogtam -nevetni azért túlzás lett volna, kicsit erőltetettnek tűnik- (ugyanis ritka jó humorérzékkel áldott meg a sors)
mosolyogtam pl:
- még egyszer sem szólt, hogy unja a kád látványát,
- igyekeztem a mosdatással, nehogy éhen haljon,
- stb stb
Az említett rész viszont.... (inkább zippes száj)
Azon mi is mindig jókat nvettünk, hogy milyen testrészeinkből ( az uraméból is) próbál tejet fakasztani a gyerkőc:)) És fogatlansága ellenére, baromi erősen rá tud fogni az emberre:)))
Kedves "Névtelen":
Kétlem, hogy olyan "ritka jó humorérzékkel" áldott volna meg a sors, ha nem érzed ebben a mondatban az iróniát. Itt akinek igazán jó humorérzéke van, és ezért szeretjük mindannyian az írásait, az Csibike. Ha csak kínlódva tudod olvasni, akkor inkább ne tedd.
Ez a kép valami eszméletlenül aranyos :)
Kedves Csibike!
Imádom olvasni a blogodat, annyira jól írsz... És nagyon bírom a humorodat is, csak így tovább!
A Baba pedig tünemény!
Névtelen, te tényleg viccesebben írsz, mint Csibike. Mert a "ritka jó humorérzékkel áldott meg a sors" rész csak vicc volt, ugye? :)
Kedves kommentelők!
:))))))))))
Nem tudtam hogy csak pozitív írást szabad küldeni
Az hogy mi humoros, teljesen relatív, mint sok minden más.
Szép napot
:)))))))))))
Köszi a pozitív kommenteket, azért az jó, ha a rendkívül éber sarj által hat óra alatt leamortizált anya ilyeneket olvashat :)
Névtelen: Az első kommented alapján úgy tűnt, szó szerint vetted azt a mondatot, ez durva lett volna, szóval, klassz, hogy ritka jó humorérzéked van. Egyetértek azzal, hogy mindenki maga dönti el, számára mi humoros és mi nem. Én képes vagyok együtt élni azzal a tudattal, hogy téged nem fog meg a humorom, biztos vannak ezzel így még páran, pl. a volt melóhelyemen sem díjazták :)
Nyilván nem csak pozitív hozzászólást lehet küldeni (konkrét témákban adódik is ellenvélemény és ez jó), de gondolom, akinek nem tetszik a stílusom, az nem olvas rendszeresen (mint te), hanem belenéz a blogba, konstatálja, hogy ez neki nem jön be és továbbáll. Azt is el tudom képzelni, hogy a hatszázvalahány olvasómból néhányan a fejüket fogják egyik-másik bejegyzés után, hogy ehh, öregszik a csibi, régebben jobban nyomta, ez most nagyon szar poén volt, meg azt is, hogy egy idő után megunnak - ezzel is együtt tudok élni, megvonom a vállamat és ennyi. Az a lényeg, hogy én jól érezzem magam itt, ha ezzel más is így van, az hab a tortán.
Legyen szép neked is.
"majd óvodás korában is csak odacuppog köszönésképpen, mert mellbimbóként rögzülök a fejében"
na, én az ehhez hasonlatos negatív dolgokat (értsd, amitől tartok) úgy szoktam kezelni, hogy elképzelem, lehetne rosszabb is :) fenti esetben pl. sokkal rosszabb lenne, ha cicinek, neadjatyaúristen csöcsnek (és én kérek elnézést, hogy a klaviatúrámat elhagyta egy ilyen szó... :)) szólít, és így is köszön. na, ez vérciki még az oviban is. az egyetemi évekről meg már nem is beszélve... :)
aki meg nem tartja humorosnak a bejegyzéseidet - pláne mostanság -, és csak fanyalog, annak van számtalan egyéb olvasnivaló széles eme interneten :*
Tudod, hány pszichológiai elmélet alapszik ezen a mellel való azonosításon??!!!
Csibike, a humor koronázatlan királynője vagy, és pont.
én spec. imádom olvasni az írásaid, mindig jókedvre derítenek. nem kommentelek mindig, de olkyor nem birom ki, hogy ne irjak.
főleg, mióta a babavárás és -születés örömeibe-izgalmaiba beavatottá válhattam.
Sir Andrew gyönyörű, boldog baba, és ezt nagyban az igen jol berendezett alberletenek koszonhető. :)
ezek után már csak az lesz majd jobb, ha B. is attól nyugszik meg, ha: éjszaka felébred, és valahonnan a sötétből elégedett röfögés, cuppogás hallatszik. "Működik a tejbüfé" gondolja majd, és elégedetten a másik oldalára fordul...
A mellbimbók gépelni is tudnak. Ez már csak ilyen :) És én ennek kifejezetten örülök :O)
A mellbimbók ügyes teremtmények :)
oximoron: Azért nem kell túlzásokba esni, gondolok itt az első mondatodra. Maradjunk a realitások talaján :)
Megjegyzés küldése