A Szamár nem barát

Andris nyűgös periódusaiban kizárólag a karomból hajlandó szemlélni a világot, ilyenkor ötezerszer végigjárjuk a lakást, mesélek neki minden zugról, és hiába tűnik úgy, hogy megnyugodott, mihelyt megpróbálom letenni egy olyan helyre, ami nem én vagyok, sírásra görbül a szája. A gyereknek van egy oroszlános konditerme, amihez elvileg még kicsi, mert nem éri el a felfüggesztett műanyag bigyókat vagy a puha kockát, hogy lebokszolja, megfogja éspervagy ismerkedés címszó alatt a szájába tömködje őket, gyakorlatilag azonban mostanában már néhány percre belerakom Andrist, mert annyira rá tud csodálkozni magára a helyzetre és a zörgő miegymásra, hogy hirtelen elfelejti, ő valójában nyűgös, így van öt-tíz szabad percem, hogy végre elmenjek vécére és bekapjak pár falatot, illetve lekamerázzam a konditeremben randalírozó gyereket. 

Szóval, ott tartottunk, hogy Andris először elcsodálkozik, és muszáj megemlítenem, hogy élőben nagyon csinos ez a csíkos szerelés, az apja egyik kedvence, mármint az Andrison, nem az apja hordja. A sarj hálás közönség, remekül működik nála az újdonság varázsa, napjában akár többször is landolhat a játszószőnyegen, mindig meglepődik. Arról nincs információm, mit súgott a fülébe a katica:   

A szőnyegen annak a fehér pöttyös zöld cuccnak a belseje zörgős izével bélelt, ha Andris hadonászás közben hozzáér, első körben ledermed és gondolkodni kezd azon, hogy ajjajj, itt valaki nagyon zörög, aztán  ügyesen összerakja a fejében, hogy a zörgés azért van, mert az ő keze csapkod. A konditerem működtetője (értsd: én) fontosnak tartja, hogy a kliens jól érezze magát testedzés közben, ezért például A Szamarat előzetesen látó- és ütőtávolságba helyezte (középen lóg), meg bekészített egy textilpelenkát, amivel a fizikai munkában esetlegesen megizzadó Sir Andrew homlokáról le lehet törölni a verejtékcseppeket. Miután a csíkos előkelőség rádöbben, hogy bár ez a színes terep nem az anyja karja, de tulajdonképpen klassz helyen van, ellazul, homlokáról tovatűnnek a csodálkozás barázdái és mosolyogva néz a kamerába:

Imádom a feje búbján égnek meredő kis hajpamacsot, nagyjából ennyi maradt meg a régi hajából, meg egy kicsi hátul. Érdekesen hullik Andris haja, fogalmam sincs, hová tűnnek a hajszálai, egy darabot nem találtam se az ágyában, se a ruháján, se a fürdővizében. Na, de térjünk csak vissza a cápánkhoz, aki némileg visszafogottan ismerkedni kezd A Szamárral. Jól látszik a képen, hogy a felemelt bal kéz megböki a jószág egyik lábát, mert A Szamárnál soha nem lehet tudni, kék, ráadásul négy lába van és mind zörög, úgyhogy nem árt az óvatosság. Andris mozdulata egyébként abszolút szándékos, nem véletlenül nyúl A Szamár felé, mint a kisbabák, hátha beleakad a keze, hanem a nagyfiúk tudatosságával konkrétan A Szamarat akarja megérinteni. A kisfiam nem sieti el a dolgokat, félszegen mosolyogva, a szeme sarkából lesi, mit reagál a böködésre a fölötte lógó állat:

A Szamár zörren egyet, aztán elhallgat, Sir Andrew pedig csalódott, alig akarja elhinni, hogy ennyi az egész. Nem lehet nem észrevenni, hogy szamárlábzörgetés ügyben a katica további instrukcióira vár. Bár engem nem kérdezett, a konditerem széléről biztattam, hogy böködje csak tovább A Szamarat, csörög az rendesen, Andris azonban nem hisz nekem, szemében értetlenkedés, arcán lemondás:

Mondtam Andrisnak, hogy ez nem gépesített szamár, csak abban az esetben mozog, ha az a csíkosba öltözött, bóbitás kisfiú, aki alatta fekszik, felemeli a kezét és meglöki a lábait, őt azonban nem lehetett meggyőzni. Az ismerkedés úgy zárul, hogy hősünk fintorgással adja A Szamár tudtára: elégedetlen a teljesítményével. 

 

Andris heves kar- és lábemelgetéssel, illetve néha ingerült nyöszörgéssel vagy sírással szokta jelezni, hogy elege van a konditeremből és a mindenféle állatból, azonnal vigyem el erről a borzasztó helyről és inkább megint járjuk végig ötezerszer a lakást. 

P.S.: Katt a képekre, úgy talán jobb a minőség.