2010. november 27., szombat

Tükröm, tükröm...

Andrisfiam egyik kedvenc játéka, hogy nézegeti magát a tükörben. Ezt a játékot nem lehet egyedül játszani, mindenféleképpen kell hozzá valami felnőtt (általában az apa éspervagy az anya), aki a gyermeket a tükörhöz tartja, hogy a gyermek üdvözölhesse azt a másik kisfiút. Andris fél perc alatt észreveszi, hogy ott van az a másik kisfiú, mindig ott van az a másik kisfiú, és nyújtja felé a kezét, mert ő ilyen könnyen barátkozik. Haverkodás közben nyitott szájjal röhög, teljesen boldog, hogy látja azt a másik kisfiút. Rájött arra is, hogy az öklével zörgetni tudja a tükröt (mert nem simul a falra), így az a legkedvesebb szórakozása, hogy komoly arccal több szögből is szemrevételezi magát a tükörben (ha elforgatom a testét, a tekintetét nem veszi le a tükörről), például megnézi, mennyi haja hullott ki, majd kacagva zörgeti a tükröt azzal a másik kisfiúval együtt. Ez olyan aranyos jelenet, hogy nem lehet kibírni röhögés nélkül és minél jobban röhögünk, Andris annál jobban élvezi a tükrös játékot. A felnőtt szerepkörében nem ragaszkodik az apjához éspervagy az anyjához, a nagymamák is tarthatják, amíg ő tükröt zörget és kurjongat annak a másik kisfiúnak. A gyanútlan nagymamák azt hitték, elég, ha Sir Andrew-t a vállukra veszik és babusgatás közben elücsörögnek vele a kanapén. Sir Andrew (a nagymamáknak Andriskám) azonban másként gondolta. Udvarias gyerek, ezért eltöltött egy kis időt a nagyik vállán (cirka egy percet), aztán egy kis mocorgással és homlokráncolással jelezte, hogy az elmúlt majd' két hónapban eleget látta már a kanapét, cihelődjenek csak fel a nagymamák és vigyék nézelődni, főleg a tükörhöz, ezt az infót már az apa- éspervagy anyafelnőtt teszi hozzá, hogy az unoka kedvében tudjanak járni a nagyszülők. A nyomaték kedvéért Andriskám a nagymamáira vigyorog és kacsingat nekik, ez ebben a helyzetben nagyjából azt jelenti, hogy gyí, kedves lovacskám, gyí, a mamák meg hű (és elbűvölt) apródként teljesítik Sir Andrew óhaját. Tud bánni a nőkkel, na.

2 megjegyzés:

dorw írta...

a nagymamák nálunk is abban a hitben ringatták magukat, hogy elég az apróka Napóleonnal a kanapén üldögélni, de a gyerek tudtukra adta, hogy ez mélységesen helytelen elképzelés.

érdekes, enyémgyerek nem gerjed a tükörre. talán féltékeny a tükörképére, akit nyilvánvalóan szintén én tartok a karjaimban, mint őt. ilyenkor pár másodperc után zordan hátat fordít neki, hiába forgok vele, mint a búgócsiga.

csibike írta...

Ezek a naiv nagymamák... :)