Még soha nem írtam le ennyiszer, hogy rágóka

Megelőlegeztem a 'fogak' címkét, mert A Jelek alapján úgy tűnik, Andris a fogzás előkészítő szakaszába lépett. Gyakran nyammog az öklén vagy a csuklóján, a ruhája ujját is szívesen gyömöszöli a szájába. Előfordul, hogy rágcsálás közben szomorú szemekkel néz és mindkét öklét megpróbálja a szájába ügyeskedni, mintha napok óta éheztetném:

Már négyszer-ötször bedőltem a szomorú szemeinek és meg akartam szoptatni, mert eddig mindig így adta tudtomra, hogy é-h-e-s, mostanában viszont nem kéri a mellemet, elszántan rágja tovább az öklét, én meg néha ott filózok a sarj felett, vajon melyik ökölrágásnál korog a gyomra. Kaja nélkül azért nem marad a ded, olvasok a kis arcából meg a hangjából, és az is egyértelmű, amikor cápamódra, nyitott szájjal támadja a nyakamat vagy a kulcscsontomat. 

Bár nem veti meg a felnőtttextileket sem (B. karján csatakosra rágta-nyálazta a pólóujj alját), a pelenka az abszolút favorit, nagyon szereti rágni színre és méretre való tekintet nélkül. Szenvedélyének főleg a pelenkázóasztalon hódol, az a fő pelenkarágó hely:

 

A közelében tartózkodó gyanútlan textilpelenka előbb-utóbb a szájában landol. Tegnap bukott le, hogy az ágyában sem kíméli a pelenkát, a feje alól kilógó csücsök a szájában végezte. Azért senki ne gondolja, hogy Andris fixált és egyoldalúan viszonyul a pelenkához. Ezen a képen személyesen mutatja be az idei beduin divatot, amelynek nem elhanyagolható eleme a barátságos tekintet és a hastájékon mosolygó orrszarvú:

 

Néhány nappal ezelőtt észrevettem, hogy a sarj furán nyújtogatja a nyelvét, azt hittem, rátapadt valami szösz a pelenkáról és attól próbál megszabadulni. Két nap után gyanús lett a dolog, nincs az a makacs szösz, ami ennyi ideig kitartana egy babaszájban. Olyan, mintha a nyelvével piszkálná az alsó ínyének közepét, nagyon vicces, és ha babanyelven dumál hozzá, meg kell zabálni, annyira aranyos.

Gondoltam, itt az ideje, hogy Andris életében feltűnjön az a bizonyos első - egyelőre rágóka. A háztartásunkban fellelhető rágókák száma háromra nőtt az elmúlt egy hétben. A nagynénjeitől egy-egy rágókát is kapott karácsonyra A Fognélküli. Rágókaügyben nem voltam járatos, én soha nem éltem vele, bár talán jót tett volna a bölcsességfogamnak. Három lépés távolságról jópofa és hasznos dolognak tartottam, a technológiája már-már a NASA-fejlesztéssel vetekszik, zselés, tüskés, hűt, masszíroz és hasonló ínybarát megoldások. Anno a francia tanárom kislányának vettem ilyet, akkor tudtam meg, hogy létezik ez az izé, a működési mechanizmusát nem tanulmányoztam. A héten jutottam gyakorlati tapasztalatok birtokába: Mindkét karácsonyi rágóka nehéz, idősebb baba kezébe való. Andris még nem tart ott. Nemrég fedezte fel, hogy a kezével meg tud fogni és tartani dolgokat. Jelenleg az az egyik slágertevékenysége, hogy szoptatás után tíz-húsz percig fogdossuk és nézegetjük egymás ujjait. Terminátoros elmélyültséggel képes figyelni a saját maga által mozgatott ujjakat: Jé, élő szövet a fémvázon! Mindent megmarkol és rángat, ami felkelti az érdeklődését, például tálcát, könyvet, hajat, rácsvédőt, szemüveget, nyakbőrt.

Rágókából vettünk Andrisnak egy könnyített verziót és az egyik este bemutattam neki az új játszótársát. Bizalmatlanul fogadta. Megválogatja, mit vesz a szájába, például műanyagot magától nem, még a játékait sem, ezért párszor a szájába csúsztattam a rágóka egyik végét, hátha belelkesedik és rákap az ízére-formájára. Nagyon cuki volt, láttam rajta, hogy tényleg csak az én kedvemért veszi a szájába és löki meg a nyelvével, hogy örüljek, ha már energiát feccöltem ebbe a rágókázásba. A összeszoktatásra tett kísérleteim úgy végződtek, hogy Andris kiköpte vagy kiejtette a kezéből a rágókát és ráharapott a kedvencre, a pelenkacsücsökre, olyan arcjátékkal, hogy ő megtett mindent, amit megtehetett, miattam rágta-nyalogatta kicsit azt a vackot, kész, ennyi, elég az ostobaságokból. Felőlem végül is azt vesz a szájába a gyerek, amit akar, ha veszélytelen és tiszta. Biztos ember lesz belőle rágóka nélkül is, textilpelenkából meg vettünk vagy negyven darabot, csak elég valameddig.