2011. január 4., kedd

A ragadozó lecsapott a zsákmányára és nem eresztette

Fürdés és szoptatás után Andris elszundított (mint mindig), én meg a kanapéra kaptam a vacsorát B.-től (mint néha), hogy ne éhezzek a hírek alatt. Mármint nem hagy éhezni, csak nem szoktam a kanapén enni. A cápa békésen szuszogott a lábamra hajtogatott szoptatós párnán, elaludt kaja után. Nem tettem be az ágyába, mert harminc-negyven perc után úgyis felébred. Az esti menetrend szerint lefekvés előtt még játszik egy kicsit apjával-anyjával, megbeszéljük a napi történéseket, megkapja az éjszakai toalettjét, szopik és alszik reggelig. Gondoltam, elfogyasztom a vacsorámat, amíg a cápa durmol. Már csak pár falat volt hátra, amikor teljesen váratlanul felbukkant néhány ujjacska a tálca peremén:


Aztán ezek az ujjacskák belekapaszkodtak a tálcába (és rángatni kezdték):


Így tudtam meg, hogy a cápagyerek felébredt és becserkészte a zsákmányát, ez volt az első dolga. (Az aggódókat szeretném megnyugtatni, megvan az ötödik ujja is, a felvétel pillanatában a tálca alján.) Óvatosan belestem a tálca alá: Andris úgy nézett vissza rám, mintha az lenne a világ legtermészetesebb dolga, hogy fog egy tálcát. B.-nek sikerült lefotóznia a zsákmányára könyörtelenül lecsapó cápát:


Imádom, mondtam már?

7 megjegyzés:

Marjann írta...

Lehet hogy éhes és rendes kajára vágyik...

Elf írta...

pont ezt akartam írni :) egy kis céklát neki is juttathatnál :) (ha jól látom..)

otto69 írta...

Jópofa:)
A cápa húsra vágyik, nem céklára...

Csigamami írta...

testbeszéd, simán vettem volna a kommunikál címkét is :o) ELőször is : Anyát akarok! Mi az, hogy ez anagy izé közénk áll, másodszorra meg ha már közénk állt, ide vele, ami rajta van, akkoris hacsak pár falat :o))))))))

dorw írta...

imádd csak, ez a dolgod! :)

(szerintem az a szerencséd, hogy hús már nem volt a tányéron!) :)

Névtelen írta...

Azèrt kissè megijedtem, amint meglàttam a villàt a tànyèron, hùù..
De aztàn tovàbb olvastam ès nyugtàztam, hogy az òledben volt a kiscàpa, a tàllal egyùtt.

:))

csibike írta...

Nem éhes, amúgy is csak tejre vágyik :) Mióta képes odanyúlni, ahová akar, mindent megfog kíváncsiságból.
És meggy az a cékla, de ezt képről nehéz megmondani.