Elvarázsolja a nőket, pedig nem is Harry Potter

Ma teszteltem, képes-e társasági életet élni úgy a Sir, hogy abszolút ő van a középpontban, egészen pontosan elvisel-e maga körül a gyerek cirka tizenöt darab fülig érő szájjal mosolygó, kedves hangon gügyögő és hódolattól csillogó szemmel néző idegen nőt. A teszteredmény: El. Sőt, még élvezi is. Nagy franc az Andris, másodpercek alatt magába bolondította anyu kolléganőit. Az első húsz percben komoly arccal, kíváncsian nézelődött, hol vagyunk és mi ez a sok nő, és amikor egyszerre hárman tették neki a szépet, el is pityeredett egy pillanatra, mert egyrészt belehajoltak az intim szférájába, hirtelen ott termett három ismeretlen, sokfogú arc tőle pár centire, másrészt mi itthon soha nem beszélünk hozzá azon a klasszik utyuliputyuli jellegű gügyörésző hangon, ami azért elég ijesztő tud lenni (nekem is, igen). Ha legközelebb népes társaságba megyünk, húsz-huszonöt percig hagyom akklimatizálódni a gyereket, együtt rácsodálkozunk mondjuk a falinaptárra, a virágokra, a locsolókannára és a kakaóscsigára (ez utóbbit a gyerek anyja adott esetben beletolja az épp akklimatizálódó arcocskájába), a lényeg, hogy senki ne rontson rá rögtön, legyen ideje barátkozni a környezettel, a rajongók csak ezután fejezhetik ki hódolatukat. Ja, és mindig a látóterében kell lennem, mert az neki most még nagyon fontos. Andris tudta értékelni, hogy a lányok a küllemét dicsérik, néhány jajjdegyöngyörűvagy és hasonlók után bőszen flörtölt (sejtelmes pillantások, vigyorgások ésatöbbi), meg azt is szerette, hogy férfiasnak titulálták a kezét és a lábát. 

A 'gyönyörű'-t később be fogom tiltani, meg a többi ilyesmit is, azért ne bízza el magát a ded. A búcsúzásnál megígértem neki, hogy járunk még erre, csak ideiglenesen kell elszakadnia a háremétől. A saját munkahelyemre még nem merem bevinni a gyereket, ott köbö nyolcvan férfit-nőt kellene érinteni a roadshow keretében.

Ezen a héten több olyan helyen jártunk Andrissal, ahol sokan voltak, pl. a bőrgyógyásznál és az ortopédián, és egy idő után néhányan mindenhol megkérdezték, hogy mindig ilyen jó gyerek? Nem igazán szeretem ezt a jógyerekezést, mert szerintem egyetlen sírós, rosszul alvó, nyűgös, többemberes baba sem rossz, de erről majd a könyvek kapcsán a másik blogomban írok bővebben, ha lesz időm. Engem nem lep meg, hogy Andris ilyen, sok munkám van benne és ő is hozott magával egy jó alapot onnan fentről, bármilyen hülyén hangzik ez így, az viszont fura, hogy az emberek ennyire rácsodálkoznak. Andrist az sem billentette ki a nyugalmából, hogy az ortopédián folyamatosan bömbölt vagy kiabált valamelyik gyerek, és a várakozást is jól viselte, szokásához híven a karomban szemlélődött. Ilyenkor úgy belenéznék a fejébe, hogy mire gondol, gondol-e valamire, vagy egyáltalán hogy megy ez kisbabáéknál.