Próbálok finoman fogalmazni, de nem biztos, hogy sikerül. Szóval, az történt ma a liftben, hogy egy BAROMARCÚ megijesztette Andrist. (Upsz, nem sikerült finoman fogalmazni.) Egészen odáig nem volt semmi gond, amíg a béarcú és a csaja mosolygott és jajjdearanyosozott, Andrisnak ezzel semmi baja, naponta többször van ilyesmiben része, túlnyomórészt barátságosan reagál, visszamosolyog az idegenekre, még a fogatlan kasszás nénire is, pedig ő nem semmi látvány vigyorgás közben, kell hozzá idegrendszer. A béarcú úgy gondolta, hogyha hirtelen mozdulattal csipcsipcsókásan ráfog a gyerek jobb karjára és közben vaddisznószerűen horkant egy nagyot, az vicces. Bevallom, mi itthon szoktuk ijesztgetni Andrist a hol az anya/apa? - itt az anya/apa! szintjén, például egy textilpelenkával a fejünkön vagy egy ajtó mögé elbújva, úgy, hogy a gyerek az ijesztés előtt látja, apja-anyja elbújt, és izgatottan várja, hogy felbukkanjunk és megegyük a hasát vagy egyebét, közben sikongat és kacag az örömtől, mert ez jó játék. A semmiből előrontva nem ijesztgetjük a gyereket, meaculpa ésatöbbi. Andris természetesen sírva fakadt a liftben, elég keservesen sírt. Mondjuk, a béarcú kopasz volt és felnőttszemmel nézve sem azt a Halász Judit-féle kedves mosolyt villantotta a gyerekre, úgyhogy akkor is megértettem volna Andrist, ha még az ijesztés előtt a sírás mellett dönt. B.-vel leblokkoltunk, mindenre számítottunk, de az ijesztésre nem. Hogy lehet valaki ilyen BAROMARCÚ?
2011. május 25., szerda
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
11 megjegyzés:
Kötelet neki!
Erről eszembe jutott Slucinéni, megboldogult nagymamám megboldogult barátnője. Tudom, halottról jót vagy semmit, de ő echte úgy nézett ki, mint a mesebeli boszorkány! Emlékszem, voltam vagy 8 éves, amikor Mamánál voltam nyáron, egy héten át nyeltem a rettenetes üzemi kosztot (kedvezményesen hozta a szocotthonból). Sluci néni is ott kajált. És pénteken közölte, hogy milyen finnyás vagyok, hogy nem eszem meg a sóskát. Amit mindig is utáltam.
Mondjuk nem tudom ez hogy jött ide, meg így leírva nem is olyan rémisztő, mint az emlékeimben.
CSak annyit akartam mondani, hogy Kötelet a cáparémisztőknek!
Számomra furcsa, hogy vannak, akikből negatív érzéseket váltanak ki a kisgyerekek, vagy pl. egy terhes nő, mivel ez a tulajdonság ugyanúgy nem lehet örökletes, mint a teljes családirtási hajlam.
Egy kis szösszenet egy másik díszpolgárról alant olvasható:
http://koperta.blogspot.com/2011/05/folyton-csak-szaporodunk-bszunk-mint.html
Van gyerekem. S szerintem ez egy túlspilázott helyzet volt. Nem hiszem, hogy azért ragadott "Andriskezet" az a "félelmetes" ember, mert bunkó, vagy mert bántani akarja...valószínűleg máshogy nevelték, s ő a "ráfog a gyerek jobb karjára és közben vaddisznószerűen horkant egy nagyot" c. produkciót viccesnek, TÉNYLEG viccesnek érezte. Mert nem volt minta előtte, így valószínűleg azt sem tudta alkalmazni szórakoztatásként,amit Te elvárnál, merthogy SZERINTED az a jó...S ehhez még hozzá jön, hogy minden gyerek más...Csecsemőként is. Állítólag én imádtam az ilyetén horkantgatásokat, meg csipcsipcsókát is.
Szóval, összességében, izé, meg, ööö: értem, hogy miért húztad fel magad. De remélem, hogy lehiggadtál, s tán racionálisan is tudsz egy picit gondolkodni. Mert szerintem egy ilyen típusú, általad leírt "rémítgetős" emberben mélyebb nyomot hagy egy síró baba, mint egy síró babában ő...S emiatt nem értem a "baromarcú" jelzőt sem...
Bocsánat, hogy ennyit írtam, de ezt muszáj volt lejegyeznem.
Szép napot!
Vannak emberek, akik nem tudnak bánni a másik emberek, legyen az kicsi avagy nagy. Nem bántásból, hanem mert nincsen hozzá érzékük. Pasiban tán több ilyen van. Lépj túl, te tigrismama, Cápa már rég megtette gondolom :):):)
Azt vettem észre mindenféle bántás nélkül mondom, hogy mivel ti nálam később szültetek (mmint a mi anyaságunk kora volt több) és a kor is igencsak más, amiben élünk (nem jobb :S) ezért teljesen másképp reagáltok dolgokra, mint anno én tettem. Ez nem rossz, csak más. A mai kor az embereket védekezésre és jobban a távolságtartásra szoktatja... Ami nem jó vagy rossz, csak más...
röviden és tömören valahogy hasonlónak érzem a dolgot, mint az "idegen-gyerek-simogatása-fogdosása" helyzetet.
van akinél simán belefér, van akinél vörös posztó.
mert attól, hogy én úgy szocializálódtam, hogy (szélsőséges lesz a példa) egy jó erős hátba veréssel üdvözlöm a családtagjaimat, attól még nem alkalmazom azt sem vadidegeneknél, sem az ismeretségi körömben.
s itt jön be, amit elf és egynagyonrégi írt. hogy vannak emberek, akik egyszerűen nem tudnak bánni másokkal éspervagy ezt az horkantósat viccesnek találják. és nem szánt szándékkal riogatnak kisfiúkat a liftben. (legalábbis remélem)
a horkantás kizárólag önmagában még tényleg vicces is lehetne. de ha az én gyerekem ijedne meg tőle ilyen szinten, valószínűleg, én is kiírnám magamból pár nem szép szó kíséretében.
biem: Én is hasonlónak érzem, és mint a simogatás, nálam ez is vörös posztó :)
Egy szóval nem mondtam, hogy szándékos riogatás volt, biztos vagyok abban, hogy poénnak gondolta, de jó lett volna, ha nem az én fiammal poénkodik. Egészen addig nevetgélt, jól érezte magát. Simán el lehetett volna kerülni a sírást, ha a faszi nem gondolja úgy, hogy poénkodnia kell.
Elf: Engem nem viselt meg az eset, 10 percig morcogtam és ennyi, a posztot nem morcosan írtam. Minden anya másra háklis, én erre. Úgy érzem, sok dologban (túl) laza vagyok, ebben nem akarok az lenni. Ennyi :)
Idegenekkel eleve szeretem tartani a három lépés távolságot, nem vagyok az a boldog-boldogtalannal bratyizós típus. Van olyan, akinek ez zsigerből jön, több ilyen embert ismerek. Nem vagyok ilyen és nem is akarok ilyen lenni. Szerintem ez egyébként inkább személyiségfüggő, nem a korszak befolyásolja.
Egynagyonrégiolvasó: Nem értem a belemagyarázást. A cím és a baromarcú alapján gondolod, hogy nem úgy ítélem meg a helyzetet, ahogy te? Pedig egyetértek veled. A pasi viccesnek gondolta a megmozdulását, aranyosnak találta Andrist, játszani akart vele. Lehet, hogy náluk ez a szokás, és lehet, hogy akikkel eddig ezt 'játszotta', azok jól fogadták, hiszen ha valamelyik gyerek is elsírta volna magát, valószínűleg nem alkalmazza Andrisnál. Az az elvárásom, hogy idegenek ne érjenek a gyerekemhez, de ha már hozzányúlnak, ne ijesztgessék játékból sem, pont a kiszámíthatatlan reakció miatt. Nem gondolom, hogy örülnöm kellene, ha megrémítik a gyerekemet és ez nem túllihegés, hanem az igazság: Andrist nehezen lehetett megnyugtatni. Szerintem egy kicsit lehetek morcos emiatt. Kábé tíz percig voltam az, ennyi belefér, ugye? Nem kell ahhoz haragudnom, hogy a faszit baromarcúnak tituláljam, racionálisan gondolkodva tartom baromarcúnak.
Remélem, szép volt neked is :)
Zé: A liftes ürgéből nem váltott ki negatív érzéseket, csak rosszul sült el a nem átgondolt poénja :) Sajnálom, hogy a bejegyzésetekben szereplő események egyáltalán előfordulhatnak.
Marjann: Lehet, hogy a kötél azért durva lenne :) Én a nagymamám egyik testvérétől féltem, állandóan kokit nyomott a fejemre gyerekként, nagyon utáltam.
Csibike, én sem szeretnélek megbántani, csak hasonló gondolatok jutottak eszembe, mint a másik régi olvasónak. Megértem, hogy morcos lettél, de hidd el, nincs messze az az idő, amikor majd angyalarcú, kis szöszik vagy éppen feketék osztják ki Andrist a játszótéren, vagy éppen ő őket. Elkerülhetetlenül találkozni fog az életében ijedelemmel, és ő is fog másoknak azt okozni. De ha érzi, hogy ez nem a világ vége, akkor előbb túl is lesz rajta.
Andris nem érezte úgy, hogy ez a világ vége, eleve nem úgy neveljük. De! Tegnap a vendégeink előtt apukája a liftben megmutatta, hogy fogott a karjára a faszi. Andris sírva fakadt, pedig B. csinálta, nem horkantott, csak a fogást mutatta be a karján egészen finoman...
A másik pedig az, hogy szerintem nem jó két dolgot összemosni: Én azt nehezményezem, ha tökidegen felnőtt emberek hozzáérnek Andrishoz, mert milyen cuki, vagy adott esetben játékból megijesztik. Nem plüssállat. Nekem ez a heppem, másnak más. Amiről te írsz, az a kortársakkal való kapcsolat, ami természetes velejárója a szocializációnak, és mint ilyen kikerülhetetlen, ergo Andris is meg fogja tapasztalni akár a játszótéren, akár az oviban.
a szándékost nem erre a helyzetre gondoltam. mármint nem azt akartam mondani, hogy Te így írtad volna.
a dolog általánosságban értettem, hogy valószínűleg egyes emberek nem szánt szándékkal riogatnak gyerekeket a liftben. (illetve sajnos biztosan vannak ilyenek is, de az más téma, és nem kicsit beteges).
Értem:)
Én az ilyeneket is a szocializáció részének látom. De lehet, hogy csak azért ragadtam billentyűzetet, mert valaki mosolygott, jajjdearanyosozott, aztán mégis ilyen jelzőt kapott a végén.
Tényleg nem kötözködni szeretnék, de biztosan megérdemelte?
Vica:
Pedig azt csinálod :) Nem értem, miért baj, ha nem egyezik a véleményünk. Te így gondolod, én úgy gondolom, és mindketten vígan eléldegélünk a saját gondolatainkkal. A posztban és a kommentekben leírtam a véleményemet, nem szeretném továbbragozni. Igen, megérdemelte, ez a véleményem és nem fog megváltozni. Biztos sejted, hogy nem a mosolygás miatt kapta a címkét, hanem a rosszul elsült, átgondolatlan akciója miatt. Ha te szereted az ilyesmit, meg azt, hogy boldog-boldogtalan hozzá akar érni a gyerekedhez, szeresd nyugodtan, de nekem ne kelljen. Nem tudom a földhöz verni a seggemet örömömben attól a ténytől, hogy a boltban, utcán, liftben, mozgólépcsőn, piacon és egyéb helyeken vadidegenek tapperolják a gyerekemet... Gyanútlanul állok valahol, aztán hirtelen odajön xy és fogdosni kezdi Andrist, merthogy milyen aranyos és hasonló. A fiam nagyon barátságos és érdeklődő, nehéz neki ellenállni, de nem lehetetlen. Én fordított esetben beérem azzal, hogy rámosolygok egy babára és kész, nincs is bennem ott a késztetés, hogy fullismeretlen kisbabát fogdossak. Mire fel? A hét minden napjára jut valaki hónapok óta. Nekem ez terhes, zavar, de már ezt is többször írtam.
biem: Oké :)
Megjegyzés küldése