2011. május 28., szombat

Nagyon belehúzott

Andris igazán kemény tempót diktál mindkettőnknek, mióta betöltötte a hetedik hónapot, és ez az átlag feletti aktivitás szinte a hét minden napján nagyobb mennyiségű szénhidrátba kerül nekem, főleg csokiba, hogy legyen energiám. B.-t szoktam kérdezgetni, ha csúnyán elfáradok, hogy miért nem vettünk inkább ékszerteknőst? Az is aranyos. Gőzöm sincs, honnan van Andrisban ennyi energia, és attól tartok, ez az elevensége nem igazán változik a későbbiekben sem. Lesznek konfliktusaink az eltérő vérmérsékletek miatt, már most látom. Rengeteg mindent szeretnék írni arról, mit tanultam az elmúlt hónapokban, mi jelent nehézséget, hogy élem meg az anyaságot, meg kérdeztetek is, például az ekcémáról, ami nem ekcéma, de most először jöjjön Andris, aztán majd valamikor én. Végül is, húsz év múlva akár a memoárjaimban is megírhatom, milyen anyának lenni, tulajdonképpen ráérek.
Na, így néz ki Sir Andrew inaktív állapotban, persze azért jól látszik, hogy a kezével és a lábával a felfordított babaszintetizátoron ügyködik. A 'mozdulatlan' szót nem ismeri. Nagy hiba. Mindig csinál valamit, lehetőleg három-négy dolgot egyszerre. Rohamléptekben fejlődik a nagymozgása, ezért egyszerűen nincs ideje játékokkal babrálni, újra és újra próbára teszi a fizikai erejét és ügyességét. Kíváncsi, kitartó és nagyon tud akarni, ez pedig azt jelenti, hogy esténként minden kecsesség nélkül zuhanok be az ágyba, annyira elfáradok a napi andrisozásban. Szeretném, ha a következő hónap arról szólna, hogy a fiam elmélyülten tanulmányozza a varázskockáit úgy tizenöt percen keresztül, és akkor például nyugodtan megebédelhetek, azaz nem szakítom meg ötmilliószor az evést Andris akciói miatt, és a vécéről sem rohanok ki hatszor per nap ilyen-olyan andrisneszek hallatán. Anyának kellett lennem ahhoz, hogy értékelni tudjam a vécén vagy az étkezőasztal mellett eltöltött nyugodalmas perceket.
Vegyélfel, tegyélle, vegyélfel, mondomhogyvegyélfel, fordítsmeg, tartsdakezedet, netegyélle, ültesside, neodainkábbide, húzdelalábadat, fogdmegakezemet, emeljodafel, lóbáljmeg, emeljodafel, lóbáljmeg, mostemeljmégfeljebb, navegyélfel, vigyélmagaddal, és öt percben történik ennyi minden, nem ötvenötben. Andris felül és kedélyesen elücsörög bárhol, térdre és talpra húzza magát az ágyrácsba vagy a fiókba kapaszkodva, négykézláb álldogál, illetve tenyeres-talpas négykézlábba küzdi magát és mászni próbál. Most hirtelen ezek jutottak eszembe az elmúlt két hét mutatványaiból. Egyetlen dolog köti le úgy, hogy feszülten figyel és alig mozog valamit: ha emberek vannak nálunk, mert azok a világ legérdekesebb dolgai. Mozgó játékok! Amúgy meg borzasztóan élvezi Andris, hogy a maga ura: oda megy, ahová akar. Ha leteszem, három dolgot csinál: Vagy nyűgösködik, hogy vegyem vissza (általában anyás pillanataiban, frontnál és fogzásos mellékhatásoknál), vagy turpisságra készül a legnagyobb csendben, vagy utánam kúszik, és én, aki a fiamat x helyen hagyom, hogy gyorsan elintézzek valamit a lakás másik csücskében, hirtelen azt veszem észre, hogy a fiam ott könyököl/hasal/térdel/ül mögöttem és várakozva néz rám, hogy na, megjöttem, mi az ábra?


A turpisságnak gyakran fikusz- vagy kábelvonzata van, de sokszor a fiókok előtt kapom rajta a partizánt:


Imád fiókot húzgálni és abban turkálni, nekem meg nincs szívem eltiltani ilyesmitől, inkább minden egyes fiókos megmozdulásnál odakuporodok mellé és beszélgetünk és figyelek, nehogy odacsípje az ujját vagy beverje a fejét, ha álldogálás közben összecsuklik a lába. Óriási lökést ad a mozgásfejlődésének, hogy kedvére birizgálhatja az ajtókat és a fiókokat, ja, és produkálja is magát, látom rajta, hogy direkt nekem mutatja be, hogy tud térdelni elengedett kézzel. A lábujjait összeszorítja az egyensúlyozáshoz, és én csak ritkán bírom ki, hogy ne puszilgassam össze őket:

Na, majd még mesélek.

4 megjegyzés:

Elf írta...

hű ezek a talpak :):):) Lassan ti is nőzni kezdtek majd :):):)
Én anno beszereztem egy fa járókát, hatalmasat. Ha dolgom volt, gyerek ment bele. Megszokta, nekem meg maradt időm az alapvető dolgokra és nem futkostam ki a nagydologról :)

csibike írta...

Nálunk is felmerült, de nem szeretnénk még egy rácsos szerkezetet a lakásba, inkább berakom az ágyába, ha olyan dolgom van, aminél nem lehet mellettem :) Minden más esetben ott van velem vagy rajtam.

dorw írta...

"rácsos dolgok": szerintem ha már a nagyonmozgásos kor előtt nincs hozzá szoktatva a járókához, akkor most már csak gyerek- és felnőtt kínzás lenne. plusz meló, mert így állandóan szemmel kell tartani, de jobb ez így. (nem mondom, ha 500 nm-es, 4 szintes palotában lakna az ember, akkor még talán... bár akkor meg ott nevelőnő. :P)

fikusz és kábel: pár hónap és nem lesznek érdekesek. tapasztalat. :)

"mozdulatlan": nálunk ez akkor következett be, amikor Vackor megtanult önállóan ülni. néha - na jó, mondjuk kétnaponta egyszer - akár fél órát is elvan a pottyintós játékkal, vagy a szopispárna rázogatásával, legyőzésével. de pl. azt is imádja, hogy egy cipős dobozt telenyomok neki mindenféle zörgős, színes papírral, és azt egy csendes sarokban "felfedezi" és kibelezi. igaz, utána van mit takarítani, de az elmélyülten a rombolásra koncentráló pofija mindent megér. :) :) :)

csibike írta...

Pottyintós játék? Kaptunk kölcsön egy hangos-színes repülőizét, kíváncsi vagyok, mit szól majd hozzá Vackor, ha jöttök :)
Állandóan a nyomában kell lennem, ez a legjobb fogyókúra a világon.