Majd máskor írok arról, milyen hülye voltam tegnap, hogy a hátamra kötött Andrissal mentem boltba, mert így még jobban összefogdosták, mint elöl vagy a csípőmön hordozva, most inkább az a három dolog legyen a téma, amin májusban agyaltam:
1. A szokásos esti szertartás után Sir Andrew egészen addig pisszenés nélkül szundít az ágyában, amíg úgy nem döntök, itt az idő, megyek aludni. A zuhanyozás és a szemlehunyás közötti harminc-negyven percben mindig felébred valamikor, de tényleg mindig, és direkt kipróbáltam, hogy más-más időpontokban kezdek zuhanyozni, nem tudtam kicselezni a gyereket. Lehet benne valami kis radar, és az jelzi, hogy az anyja az egész napos hajtás után át akar kapcsolni stand-by üzemmódra. Na, ilyenkor ébred fel és kér enni. Az nagyon durva lelkileg és fizikailag, hogy amikor hullafáradtan végre bezuhanok az ágyba és becsukom a szememet, hogy jöhet a szunya, S.A. néhány másodperc után felsír. Az ötödik-hatodik hónap környékén volt egy holtpontom, ott konkrétan fizikai fájdalmat okozott, hogy pár másodpercig elhittem, pihenhetek. Mára megedződtem, például soha nem tervezem el, mit fogok csinálni a következő percben, mert pillanatok alatt minden a feje tetejére állhat. Rugalmasság, anya a neved!
2. A legmélyebb álmomból képes vagyok felriadni és Andrist keresni, hogy hol van. Mintha ébren lennék és hirtelen eltűnt volna mellőlem, és nekiállok kutatni a takaró redőiben, meg a párnák között. B. mindig megnyugtat, hogy az ágyában alszik. Én még így az életben nem féltem, a valós életből nem ismerem ezt a félelmet. Nagyon félek, hogy nincs meg a fiam, ez az érzés marad bennem egész nap. Hasonló ösztöndolog lehet, mint az a reakcióm, hogy amikor Andris kicsi volt és B. álmomban megsimogatta a kezemet, elkezdtem büfiztetésszerűen ütögetni a kézfejét - alvás közben, csukott szemmel.
3. Az utóbbi két-három hétben nekem is ott kell lennem az esti fürdéseknél, most nincs az, hogy B., aki isten és fürdetőmester, megmosdatja és elszórakoztatja Andrist, én meg ezalatt előkészítem a pelenkázót, az ágyat, a miegymást. Ha kikerülök a fiam látóteréből, pölö elmegyek a fürdőlepedőért, feltérdel a kád végében és úgy sír, mintha soha többé nem látna. Csupa kétségbeesés, utánam jönne, ha tudna. Belesajdul a szívem. Sz. sz., azaz szeparációs szorongás, gondolom én.
Ide a végére azért egy vidámabb képet raktam. (A Rauch még mindig nem szponzorál minket.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése