Lebuktunk

Leonine írt mélt, hogy Sir Andrew kurjongatását vélte hallani hetedikén az Árkádban, a Szamos előtt, és hát be kellett vallanom, hogy igen, valóban a családunk két férfitagját látta, lebuktunk. Én nem vagyok láthatatlan, a sütibeszerzéssel voltam elfoglalva a pultnál, a fiúk kint várakoztak. Az apja karjában / nyakában vigyorgó, pontosan kilenc hónapos fiam olyan húsz-harminc percet töltött kurjongatással, igen, húsz-harminc percet, úgy nyomta, ahogy a nazgúlos videóban hallottátok. Túlzás nélkül mondom, tőle zengett az Árkád, például a dm-ben eszméletlen hangos volt, és akárhogy pisszegtünk az apjával, a cápa ezt biztatásnak vette és sokkal hangosabban rikoltozott tovább. Az az igazság, hogy a pisszegéshez nem vágtunk szigorú fejet, mert nagyon aranyosan rikoltozott, nekünk tetszett a produkciója, de mi a szülei vagyunk ugyebár. B.-vel megállapítottuk, hogy az emberek kábé harminc-negyven százaléka csúnyán nézett ránk, mert nevetgéltünk és nem hallgattattuk el a gyereket, de úgy vettem észre, az Árkádban vagyunk, nem temetésen, ergo bevásárlást, hajvágást, beszélgetést és ilyesmit zavarhatott meg Nazgúlandris. A többség jól szórakozott, és szerintem sem lehet egy olyan babára haragudni, aki jókedvében belekurjongat a világba.

P.S.: A következő posztom már tényleg a hófordulós. A fények miatt kicsit biliárdgolyófeje lett a gyereknek. (Bocs, fiam!)