Nyaralás előtti állapotok

Kicsit nehéz úgy leltározni a tizedik hónapot, hogy nyakig benne vagyok a tizenegyedikben (sőt, mindjárt le kell zárni, mert Az Idő még mindig száguld) és csomó minden történik, de minek mentem nyaralni blogírás helyett, ugye.
A leglátványosabb fejlődést a beszéd/beszédértés terén produkálta Nazgúlovics Nazgúl, aki a kurjongatás mellé felvette a repertoárjába a babahalandzsát. Egyik napról a másikra abbahagyta a gügyögést és összetett szavakat, komplett babamondatokat kezdett használni, tele mindenféle mássalhangzóval, hangsúllyal, arckifejezéssel. Akár tizenöt-húsz percen keresztül is elszövegel játék közben, velünk is folyamatosan közli, mi foglalkoztatja éppen, viszont ha nem tömegben vagyunk, hanem baráti-családi társaságban, akkor eleinte szívesebben marad csendben, figyel, hallgat, illetve mosolyog és bemutatja szinte az összes kunsztját - később megjön a hangja. A Forma-1 pár percét leszámítva (ez általában a rajt) nem nézhet tévét, ezért az összes olyan helyen, ahol képernyőbe botlik (pl. Media Markt, mint tévéfellegvár, Spar biztonsági kamerái, gyógyszertári monitorok), örömsikoltozik, pl. a gyógyszertár munkatársai körében így szerzett magának hódolókat, már név szerint ismernek minket, és sorhossztól függetlenül  előrevesznek kedvességből, holott tudnánk várni, Andris nem az a türelmetlen típus. Továbbra sem morcos az idegenekkel/családtagokkal, mindenkire mosolyog, aki kedves hozzá. Gyakran hímneműek is integetnek neki, vigyorognak rá, bárhol járunk. Nem egyszer előfordult, hogy három-négy hímmel voltunk egy liftben és a meglett férfiak/fiatal srácok gügyörésztek neki és pápá-t intettek. 
Andris alapvetően társasági ember, hintázás, séta közben imádja nézni-hallgatni a gyerekeket, szívesen beleveti magát a nyüzsgésbe. Szemlélődő, elmélyülő oldala is van, tipikus Mérleg, ügyel az egyensúlyra.  Ebben a hónapban Andival és a kislányával futottunk össze, Andi megerősítette a gyanúnkat, miszerint Sir Andrew határozottan kisfiúsodik, egyre kevesebb a babavonása. A cápaság szeparációs szorongása hol jelentkezik, hol nem, pölö ha magamra csukom a vécéajtót, egyből jelentkezik, ha nagymamákkal kell játszani, akkor nem, negyedóra után lecsekkol, hogy megvagyok-e, és ha igen, egy kis ölelgetés és puszilkodás után mehetek vissza mosogatni, vasalni. Az intim szférájára kényes, borzasztóan utálja, ha valaki túl közel nyomul az arcához. Apukája után néhány másodpercig sír reggelente, alig akar kibontakozni a karjaiból, tudja, hogy mindjárt elmegy. 

Nagyon szereti, ha hármasban vagyunk. Nem kell feltétlenül játszanunk vele, mert nem igényli, van úgy, hogy lazán hátat fordít nekünk és elmatat a játékaival, az a lényeg, hogy mindketten legyünk a közelében, ne kelljen azon agyalnia, hogy mit csinál az a szülője, aki épp nem tartózkodik a szobában.
A centikről és a kilókról nincs infóm, nő és hízik, nekem ennyi elég. A védőnő sem mérte meg, hó elején nyaralni ment. Andris épp a 80-as és 86-os ruhák határmezsgyéjén található, body-t ez utóbbi méretből lehet összegombolni rajta, szimpla pólóból rámegy a hónapokkal ezelőtti méret, mert nem széles gyerek. A tizedik hónapban evett először egyedül kanállal, és mindig elfelejtettem írni, de most végre eszembe jutott, hogy hónapok óta iszik pohárból, bár nem mindig van kedve fogni. Az egyik fürdésnél kivette a poharat az apja kezéből (a saját vizes poharát, nem az apjáét), és ivott belőle egy jóízűt. Totál szakszerűen fogta, ilyet biztos nem látott tőlünk, ritkán iszunk pohárból. Az 'én, egyedül!' tevékenységek kivitelező személye hangulatfüggő, ha olyanja van, megetethetem, megitathatom, nem tiltakozik az idegenkezűség ellen, bár ez nagyon ritka. A pohárhoz még annyit, hogy amikor egyszer pohárból akartam a szájába kanalazni a vacsoráját, addig nem volt hajlandó enni, amíg a kaját át nem öntöttem tányérba (pohárból i-s-z-u-n-k, anyám, ezt jegyezze meg jól). Ja, a felnőtt fürdőkádban megejtett júliusi strandolásokat élvezte a cápafiú, és egyszer nem akart elaludni, miután este kivételesen nem a babakádjában fürdettük meg, hanem a fürdőkádban, merthogy mennyire szerette napközben, így a látszat kedvéért az apja beültette a babakádba, locsolgatta öt percig, aztán kivette - ily módon hajlandó volt nyugovóra térni a gyermek.

Naponta háromszor kapott hozzátápot júliusban, pár kanál valamit. Megkönnyebbedett a kis lelkem, hogy nem egyetlen kanál miatt  csinálunk disznóólat az etetőszékből és környékéből. 

Tulajdonképpen a hozzátáp is hangulatfüggő, néha semmit nem fogadott el, csak a tejes egységet. Óránként kajált belőlem, de azt vettem észre rajta, hogy napközben már nincs türelme a hosszabb szeánszokhoz, a szokásos öt perc helyett két-három percig van mellen (az altatások kivételével). Bármit eszünk-iszunk, kér belőle, konkrétan kinézi a szánkból/kiveszi a kezünkből/egyszerűen rácuppan, és jószívű, mert mindig megkínál abból, amit ő fogyaszt. Ez vonatkozik a tesztjelleggel csócsált műanyag autóra is.
Egy hónappal ezelőtt nem láttam, melyik foga miatt keltem többször is óránként heteken át, azóta kiderült, hogy a cápa a meglévő három foga mellé hármat növeszt egyszerre, azokkal kínlódott: alul a másik középső metszőt, felül pedig a két oldalsó metszőt. Üdítő változatosságként előfordult, hogy frontok és fogzási fájdalmak hiányában csak egyszer-kétszer keltem hozzá a megszokott nyolc-tíz órás alvása alatt. Hát, mit mondjak, imádtam. A háromból elhagyott egy nappali alvást, ami engem eléggé megviselt, napközben alig pihentem valamit.
Andris rettentően eleven, állandóan jön-megy a lakásban. Pakol, dobál-hajigál, húzgál. Néha hajlandó megpihenni, ilyenkor mindenfélével babrál vagy könyvet lapozgat. Nem sokáig, de egy kapucsínót megihatok nyugiban vagy beindíthatom a mosást a szennyes szétálogatása után. Jól viseli, ha pl. reggelikészítés címszó alatt másik helyiségben vagyok, és tudja, mit jelent a mindjárt jövök! Független szellem, egyedül is szeret bóklászni, de ha nélküle ténykedem, előbb-utóbb nálam köt ki, nehogy kimaradjon valamiből. Nyűgösség esetén szinte lehetetlen kirobbantani a karomból, ilyenkor egyikünknek sem könnyű. A korosztályos játékai nem kötik le, néhány hónappal idősebb babáknak való játékokkal játszik, meg a szándékosan elől hagyott vagy kezébe adott ínycsiklandó felnőttcuccokkal (teszem azt, cipzáros hátizsák, teatojás, papír és fém teásdoboz, jégkockatartó, hajszárító). 

(Katt a képre, ennél nagyobbra most nem hajlandó a blogspot.) Szeret kísérletezni a tárgyakkal, kismillió kombinációban gyűjt infót a milyenségükről, pl. egymás tetejére pakolva épít, összeütöget, elhajít (a népszerűtlenségi listámat az etetőszékből kihajított kajadarabok vezetik, hónapok óta csinálja, még most is), bedobál az ágy alá, lerúg/-dob a kanapéról, szájába vesz, valamibe pakol. A kísérleteibe előszeretettel von be minket is, volt olyan, hogy feküdtem a földön és mesét olvastam neki, ő meg hirtelen a fejemre tett egy fakorongot, hogy mi történik. Kedvencei a kislabdák (dobálás, hajigálás, gurítás), és a közös játékaink közül azt szereti a legjobban, amikor bekéredzkedik a rácsos ágyába, én ijesztgetem és kergetem, ő meg menekül öt centit balra, tízet jobbra. Az akaratát többféle módon is kifejezi, pl. azt, hogy tegyem a fejem tetejére a ricottás dobozt vagy vegyem a számba a rózsaszín labdáját és közben rázzam a fejemet. Nyúl a kezünkért, nyújtja a kezét, hogy fogjam meg a markában lévő cuccot, vagy ütögeti a fotelt, hogy emeljem fel oda a kis fokhagymaseggét, vagy áll az ágyánál a rácsba kapaszkodva és testbeszéddel befelé kívánkozik. Ha cseng a játékmobilja vagy az én nemjátékmobilom, jön és a fülemhez tartja őket, mert látja, hogy anya a füléhez szokta szorítani azt a kis izét. Megjegyzem, Sir Andrew eltelefonált júliusban némi pénzt különböző számok felhívogatásával. 

Hihetetlen gyorsan mászik egyébként, a nagymozgások közül az önálló állással kísérletezett  a tizedik hónapban (terpeszben megáll, kezek feltart az égbe, mintha a hátába nyomtak volna egy fegyvernek látszó tárgyat, arcon-szemen "Anyaanyaanya! Egyedül állok!" kifejezés). Ritkán sír komolyan (komolytalanul sem sokszor), általában fogzásnál, kiegyensúlyozott, vidám, magabiztos, kezdeményező, kíváncsi baba. Nagyon tudja, mit és hogyan akar csinálni. Lehet vele viccelődni, érti a poént. Fontos neki a visszajelzés, a dicséret, illetve a testközelség, az érintés. Naponta többször jön és bújik, hogy csikizzem, puszilgassam, ölelgessem.  Szóval, most még nem az a típusú férfi, aki elrejti az érzéseit és utálja, ha cirógatja az anyukája.