Nyaralás utáni állapotok

Ajjajjj, egy hónapnál kevesebb van az évértékelő beszédig, magunk mögött hagytuk a 11. hónapot is, ami nálunk nagyvonalúan A Balaton Hónapja címkét viseli. A nyaralásról bővebben valamivel később, most jöjjön a cápás mindenféle.
Ma este birtokomba jutottak a hivatalos paraméterek, ezek szerint a cápagyerek 76 centi és (a megkaparintott, aztán elhajított műanyag kockával együtt) 9.55 kiló. A védőnő áldását adta a nem fűszeres felnőttkajára, halleluja. Andris nem szereti a babaételeket, egy-két szilvás kulimászt megeszik, ugyanis a szilva a legkedvencebb gyümölcse, a többi üveges táp nagyja a kukában végezte. Ezt csak azért nem sajnálom, mert egyik-másik babakaja valóban borzalmas ízt-szagot mondhat magáénak, illetve az üvegek miatt nem hullattam könnyeket a szemetes felett, remek (gyöngyös) terv körvonalazódik a fejemben a hasznosításukra, csak legyen időm megvalósítani. A lényeg, hogy nem kell meggebednie a minimális létszámú agysejtemnek pl. a cápareggeli kiötlésében, Andris ehet velem/velünk együtt túrót, joghurtot, kalácsot, májkrémet, pogácsát, sült virslit és hasonlókat. Azért azt elmondom, hogy ezekből már kunyerálgatott a gyerek a 11. hónapban, és én nem álltam ellen. A gyakorlatban klasszisokkal lazább anya vagyok, mint azt valaha is gondoltam volna magamról. Ami az ivászatot illeti, Andris a vízen kívül mást nem fogad be folyékony halmazállapotban, legutóbb is én szürcsöltem el a babaüdítőjét, viszont a szívószálat kedveli. Kajában egyelőre mindenevő (cirka 65-70%-ban még azért anyatejezik), pölö a spenótfőzeléket imádja a popeye-cápa. A sztárallűrje úgy néz ki, hogy egy ideje nem hajlandó egyedül enni és inni, és olyan szinten nem, hogyha a térdéig engedem le a kulacsot, inkább lehajol odáig a száját csücsörítve, de direkt nem nyúl érte, nagyon vicces. Ha a kezébe adjuk a kaját/kulacsát, egyből elhajít mindent, úgyhogy most a szájába tesszük a falatokat, a kulacsot meg tartjuk az uraságnak. És a négy kibújt foga miatt van fogkeféje (kap rá babafogkrémet), és ez sem adható a kezébe, B. suvickol, mert a fia rögtön dobja el a cuccost.
Amíg vártunk a védőnőre, idősebb babákkal bandázott az A. nevű, és a futkározásuk olyan hatást gyakorolt rá, hogy egyből elengedte az egyik kezemet (nagyon kisbabásnak találhatta) és egykezes kapaszkodással szélvészgyorsan tepert(ünk) a többi gyerekhez. A hétvégi bográcsozásnál szinte vonszolta maga után az idősebbik és a középső sógornőmet, ilyen gyorsan sétál, ha belekapaszkodhat kettő darab felnőttujjba. A mászási technikájában új elemeket azonosítottam: Egyrészt mászás közben felcsapja a fejét, mint egy víg kiscsikó (vigyorog is), másrészt gyakran félig guggolva kúszik előre (nem tudom, minek nevezzem ezt a performanszt). Amúgy negyedóra séta után beáll a derekam, igazán nőhetne még pár centit, ez a méret elég gyilkos. Ha sétálgatni akar, odajön hozzám, megkeresi a két kezemet, belekapaszkodik és elindul, függetlenül attól, hogy feltápászkodtam-e már pl. fekvő/ülő pozícióból, úgyhogy nem kímél a kölök, széthajt, ha nem vigyázok. Cipő hiányában a lakásban menetelünk. Amíg nem jár önállóan, nem akarok venni neki, főleg úgy, hogy nyolcezerért és két hét alatt kinövi. Apropó, menetelés. A cápának remek járókerete van: az etetőszékét tologatja, ha felnőttkéz nélkül akar haladni. Furmányos jószág.

Az elmúlt hónapban jól aludtunk mindketten, 98%-ban kétszer kelt éjszaka, az első kelésnél ébren voltam még (mint pl. most is). Az alvással töltött órák száma alapjában véve nem változott, az eloszlás azonban igen: az éjszakaihoz hozzácsapott kettőt, amit a nappali szunyából vett le, így napközben meg kell elégednem kétszer 20-30 perccel, amiből túl sok mindenre nem futja, bár azért ne sírjon a szám, egész jó dolgom van. A Balatonon teljesen más napi ritmusban működött a ded (a szülőbarát hozzáállást díjaztuk, és magától csinálta teljesen), erről majd részletesen a nyaralós bejegyzésben. A reggel utolsó két órájában együtt alszunk a kanapén kábé másfél hónapja, mert nem szeretném korán kezdeni a napot, és ez a pihenés szempontjából szuper, meg finom, ahogy Andris mellettem szuszog, de nagyon hiányzik az apukája, hogy vele ébredjek reggelente, ezért szeptemberben megkísérlem leszoktatni magunkat a reggeli kanapézásról. Ez egyébként tipikusan az az eset, hogy melyik ujjamba harapjak. Az egyik csókkal köszönt, a másik belecsíp a pofazacskómba  és magához húz, hogy adjak neki puszit.
Új tudomány, hogy megtanult táncolni (Lady Gaga egyik számára kezdte először riszálni a seggét a kozmetikában, Elvist idézi a csípőmozgása), tapsolni (ha ügyes, megdicsérjük és sokszor megtapsoljuk, ez a szokás), két kézzel dobja a labdát maga előtt és a feje fölött indítva a dobó mozdulatot, szóval, igazi labdazsonglőr, séta közben szívesen belerúg mindenfélébe, főleg labdákba (lehet, hogy focista lesz). Gyakran alszik a kihúzott kanapén és a Balcsin sem szereltek korlátot az ágyakra, ezért megtanítottam Andrist arra, hogyan faroljon le az ágyról/kanapéról/fotelről. 

Azóta egyedül lemászik mindenhonnan, nem kell odarohannom segíteni, és ő is élvezi, hogy önállóan közlekedhet. Nagy jóság, hogy megtanulta, pl. mosogatás közben nem kell ezerszer ránéznem, hogy alszik-e még a kanapén, ott tudom hagyni és ha olyanja van, ébredés után lefarol és bejön a konyhába. Ja, mostanában mindent (konyhakő, takaró, dobozok, lufi estébé) letesztel a fejével, hogyan koppan, mennyire fáj, gondolom én, legutóbb az apja homlokára fejelt rá - egyikük sem sírt. Utólag bevallottam a meglepett apának, hogy aznap azzal szórakoztunk, hogy finoman összekoccantottuk a kobakunkat. Gyorsan tanul az Andris, egy-két bemutató után pontosan lemásolja a dolgokat. A szigorúságom aláhúzása végett felemelt mutatóujjal szoktam neki mondani, hogy Andrásfiam, nem szabad dobálni a kaját, és sajnos elröhögtem magamat, amikor Andrásfiam fogta a kis mutatóujját és ugyanúgy felemelte, mint én. Az is aranyos volt, amikor sóhajtottam valamelyik nehezebb pillanatomban, erre a Sir is felsóhajtott, hogy hja, nehéz az élet, vagy az, amikor megfújja az ételt a kanálon, ahogy tőlem látja de gyakran kevergeti kanállal a poharában a semmit - a kapucsínókevergetésem mintájára.
Az "apa" és az "ana" hónapja volt ez, néha megpróbálja kimondani, hogy "igen", "kutya", "autó", a folyamatos szövegelésétől pedig elolvadok, imádom a hangját (is). Az egyszerű kérések megértésében rengeteget fejlődött, ha kérem, pölö odajön hozzám, a pohárba/a dobozba teszi a kanalat/a játékot, nekem adja/dobja a labdát, kiveszi a szék/az ágy alá gurult kupakot/labdát, odanyújtja a lábát/kezét, és tudja, mi a könyv, autó, a nemszabadandris (általában elengedi a füle mellett) és a gyereenniandris. Szeret morogni és nyelvet nyújtogatni, és ha valamelyik mutatványán jót nevetünk, többször megismétli egymás után, mert bohóc. Sajna ez fordítva nem működik, hiába szólok/nézek szigorúan kétszáztizenhétésfélszer, a kajahajigálás változatlanul jó buli a cápa számára. Jól emlékszik egyszeri dolgokra is, mert pl. a Balcsin megmutattam neki, hogy firkálok krikszkrakszokat az újságra, és már kétszer lecsapott a tollamra és kísérletezett a vonalhúzkodással.

A billentyűzet és a mosógép tartja "nagy szerelem"-pozícióját, a billentyűzetet lábujjhegyen állva épp feléri, a mosógép tekerhető részeit még nem fedezte fel, szóval, aranyéletünk van egyelőre:

Ha nagyon a kedvében akarok járni, tíz percre leülünk a gép elé, mindent nyomkodhat, amit csak szeretne. Ilyenkor rettentően boldog, hiába no, apja fia. A kamera is nagy szerelem, de nem kaphatja meg, hiába nyújtózik (és szülői vonakodás esetén balhézik) érte:

Ezt a hónapot nagyon élveztem. Andris már sok mindenben partner és egy csomó időt töltöttünk hármasban. Bírtam volna, ha a hónap utolsó két hetét fémjelző hányingerek plusz rosszullétek a következő terhességem miatt jelentkeznek, de ne legyek telhetetlen, ugye.

P.S.: Odasétált hozzám és ráharapott az orromra. Csak úgy. És élvezte.