2012. március 27., kedd

Kimi Raikkönen és Valentino Rossi is így kezdte

Anyu szabadon eresztette a játszótéren Andrist egy órácskára, én meg vajon mit csináltam nagy-nagy szabadságomban? A fiam képei között mazsoláztam, mert ugye biztos kevés időt töltünk együtt és ritkán látom a gyereket. (Á, csak napi tizennyolc órában.) Úgy látszik, ilyesmiről majd' másfél év után sem lehet leszokni. Azért az összes zajforrást lekapcsoltam, és a végtelen csendet élvezve lapozgattam a fotókat. És úgy ettem meg a kakaóscsigámat, hogy senki nem reklamált égbe tartott kis kezekkel egy-egy újabb falatért.

Hiába a rengeteg figyelmeztetés, nem bírtunk ellenállni ennek a játékautónak, meaculpa ésatöbbi. 


Andris (10 hónaposan és iksz naposan) aztán belekapaszkodott a szomszédos motorba is, megdobogtatva ezzel B. szívét, akinek az álomfoglalkozása: a világhírű F1-pilóta / MotoGP-versenyző Andris apukája. 


Az OBI-ban most már muszáj autóba ültetni a dedet, így egy ideig elkerülhető, hogy szétrámolja az árukészletet, de amúgy is imádja a felnőtt játékszerre hajazó autós kütyüket. Szeretném felhívni a figyelmet a jobb felső kép jobb kézzel kivitelezett kormányfogására. Igazi férfi, le sem tagadhatná.


Hihetetlenül nagyfiús (16 hónaposan és iksz naposan), mindig meglep, mennyivel idősebbnek látszik a képeken, bár az is lehet, hogy mivel minden egyes nap látom, nem tűnik fel, milyen sokat változik az arca akár hétről hétre. Fura és ugyanakkor megható látni a kis kerek babaképét a Ferrariban.


A kismotorral odáig jutott, hogy segítséggel felül rá, és kényelmes, Sir Andrew-hoz passzoló tempóban eltekerget akár cirka negyven percig is, ha olyanja van. A járdaszegély közeléből én tolom el, viszont a kanyarodást és a farolást, illetve a motoron kivitelezett evést-ivást kiválóan megoldja egyedül. A táplálék- és folyadékfelvételt anno a lakásban gyakorolta, amikor még csak barátkozott a motorral: direkt úgy közlekedett ide-oda, hogy különböző irányból érkezzen meg a székre kitett kulacshoz és almához, így csiszolva tökéletesre a zsákmányszerzés technikai részleteit.  


Az eget nem azért kémleli (a 17 hónapos és iksz napos) Andris, mert Aigner Szilárd nyomdokaiba kíván lépni, hanem mert észrevett egy repülőt és az megunhatatlan csoda egyelőre. 

3 megjegyzés:

Elf írta...

:):):) Kicsi Sumi vagy Kicsi Alonso? :)

Ági írta...

Tündérbogár! És igen, már tényleg nagyfiú! :))

csibike írta...

Ági: Ugye? :)

Elf: Ahogy a címben is írtam, Kimi vagy Rossi. Vagy még Vettel jöhet szóba :)