... amíg a legnagyobb szarban (konkrét és átvitt értelemben is) röhögni tudunk B.-vel, ezt válaszoltam Orsi hozzászólására. Lássuk például a többféleképpen szaros hétfőnket.
Hajnal fél hétkor az a kiváló ötletem támadt, hogy nem dőlök vissza az ágyba hétórányi alvással (2+4+1 óra bontásban) a hátam mögött, hanem szövegelek itt egy keveset, mihelyt hajlandó elaludni a sámánkodásomtól (értsd: masszázsomtól) megkönnyebbülni-megnyugodni látszó, másfél órája a pocakjával nyűglődő kisebbik gyerekem.
Hajnal fél hét után öt perccel a nagyobbik bömbölve ébredt álmából, ami egyrészt megsemmisítette blogolási terveimet, másrészt roppant durva reggelt és délelőttöt vont maga után. A kialvatlan és a dackorszaktól meg a testvér- és apaféltékenységtől gyötört Sir Andrew szinte minden percben hisztizett valamiért, hol csak szimplán sírva, hol teljes hangerőn üvöltve. És semmivel sem lehetett megnyugtatni. Kizárólag karban hurcolászva érezte magát komfortosan, mert ugye most ő is kisbaba, meg ha a tesóját hozzuk-visszük, akkor őt is, és ez teljesen logikus Andris szempontjából, a gyakorlatban azonban nehezen élhető a nap huszonnégy órája a belénk csimpaszkodó, tizenegykétháromkilós gyerekkel. Reggel tízre teljesen kitikkadtunk B.-vel, az agyunkat leszívta az órák óta tartó hiszti, és egyáltalán nem akaródzott nevetgélnünk, próbáltuk többé-kevésbé türelmesen terelgetni Andrásfiamat, akinek olyan oltári mázlija volt, hogy az apjánál és az anyjánál nem egyszerre jött el a holtpont. Sir Andrew kidőlésére cirka 12 körül került sor, és már éppen a kanapéra hanyatlottunk volna B.-vel, hogy szusszanjuk egy keveset és pihentessük a dobhártyánkat és élvezzük A Csendet, amikor is Sir David felébredt.
A babaméretűről azt kell tudni, hogy engem naponta minimum egyszer lepisil+lekakil+lehány, és ez a teljesítmény azért méltó a feljegyzésre, mert az ilyesfajta élmények Andrisnál kimaradtak. A p és a k 99,8%-ban a célállomáson, azaz a pelenkában landolt nála, és csak a banántól hányt úgy háromszor-négyszer összesen, pici korában alig bukott valamit. Dávid mindig megtalál ezzel-azzal, és ugye hajnal fél háromkor nincs jobb program, mint 20-30 perc alatt letakarítani és fertőtleníteni az összekakilt mindenfélét. (Ööö... de van.)
Szóval, Andris elaludt, a kisebbik meg felébredt. Amíg ittam egy pohár hideget szoptatás végén, addig B. némi biztonsági büfiztetés után elkezdte kicsomagolni a pelenkából a kiscápát, aki természetesen oltári nagy k betűset küldött a pelenkázóra és a parkettára. A habtapit még nem raktuk vissza, B. meg elfelejtette a földre teríteni a kaka-, pisi- és hányásvédelmi fóliát. B. vészjelzésére berohantam a pelenkázóhoz, egyik kezemmel a szart takarítottam innen-onnan, a másikkal meg lerántottam B.-ről a boxert - kivételesen plátói céllal, mert a boxer is kapott az áldásból. B. csutakolni vitte Dávidot, én takarítottam a cuccost. Szakadt rólam a víz amúgy is, a hajolgatástól meg pláne. Épp végeztem, amikor Andris felébredt. 30-40 perc után. Sírva rohant hozzám, felvettem és ringattam. B. odajött a pelenkázóhoz a habtiszta Dáviddal és abban a pillanatban... csengettek. Merthogy meghozták az ebédünket. Egy órával korábban rendeltük L'Oréal alapon (mert megérdemeljük egy ilyen reggel és délelőtt után) és baromira elfelejtettük, hogy mindjárt itt a kajafutár. A kapucsengő hangja a következő állapotban talált minket: B. egy szál bőrben állt a pelenkázó előtt, karjában a szintén egy szál bőrbe öltözött Dávid. Én is a pelenkázó előtt dekkoltam csatakosra izzadt trikóban és bugyiban, karomban a síró-rívó Andrissal, ez utóbbin egyetlen pelenka.
B.-vel egymásra néztünk és hirtelen nagyon kellett röhögnünk. A futár nyomta a csengőt, mi meg alig bírtuk abbahagyni a röhögést. Bzmgilyennincs!, ezt ismételgettük, és mivel senki nem nyitott ajtót a futárnak, B. az ajtóhoz startolt, beengedte az embert a kapun, aztán magára rántott valami ruhaneműt, aztán gyereket cseréltünk, mert Andris mindig asszisztál az ajtónyitáshoz, aztán a két fiú behozta a kaját, aztán Dávidra is került pelenka és trikó, aztán én is szalonképessé változtam, aztán a szundikáló Dávidot leraktam az ágyába, aztán ettünk. És úgy örültem, hogy palacsintát is rendeltünk.
A nap második felére nem jutott semmiféle izgalom, pedig B. és A. vettek nekem rugalmas hordozókendőt (pirosat!) és gond nélkül elmetróztak együtt a kendőért, és utána B. kicsapta A.-t a Millenáris egyik játszóterére (ne aggódjatok, hazahozta végül), én meg egyedül fürdettem meg D.-t.
Azt hittem, kihívás volt az elmúlt majd' két évem, de hétfőn rádöbbentem, hogy az igazi kihívás még csak most kezdődik.
12 megjegyzés:
Csak nem Liliputi az a piros?! ;)
Vili is hasonlókat alakított, mint Dávid... :)
Ne bíztass :)
A boxer lerántás nagyon vicces :DDD
Azt írtad már,sima volt v császár?
Én most úúúgy szeretnék simát,feltéve ha mint most sok helyről hallom nincs itt az a a szabály h császár után semmilyen fájd.csill.módszer nem adható nehogy elfedjék a hegszétválást...
(szenvedj barom ha már egyszer felvágtunk?) ahhoz kicsit beszari vagyok..
Csibi, ez az utolsó mondat nagyon igaz! :))
A harmadiknál meg már lényegesen könnyebb a helyzet! :))
(nem. erre a mondatomra nem kell reagálni, úgy is tudom, MOST mit felelnél :)) )
Ne haragudj, de én azért kicsit szórakoztam a soraidon... de nézd el nekem, egyedül nyomom a bölcsiszünetet.
Annyira, de annyira bírom a stílusod! :)
Jaj, ez jó volt!:)) Az a pillanat nem lehetett semmi amikor megszólalt a kapucsengő és rájöttetek, hogy gyakorlatilag senki sem szalonképes egy ajtónyitáshoz!
A kezdeti nehézségek után hamar bele lehet jönni, bár én már nagyon várom, hogy elkezdődjön az ovi Bencének és akkor nyugiban lehetünk itthon Emilivel! Ez nagyon hiányzik! De mivel Andris nem megy közösségbe, így nem tudom milyenek lesznek a téli hónapjaitok! De tudom, hogy simán és ügyesen meg fogod oldani!
A "legnagyobb szar"-nál sejteni véltem a konkrét szituációt. Most olvasva eléggé vitzes, igaz majd akkor röhögjek teli torokból, ha mindez velem történik meg.
Respect!
Épp szólni akartam, hogy át kell írnod a linket, amikor megláttam a többes számú Cápákat :) Annyira szép látvány!
Régóta olvasom a bejegyzéseidet (eddig névtelenül), de csak most tűnt fel valami! :)
Nevezetesen hogy a névbetűitek:
A-B-C-D :)
(oké, nem nagy felfedezés, de akkor is meg akartam osztani, hogy figyelek ám!)
Névtelen: Ezzel csak azért nem leptél meg, mert valaki ezt már beírta ide egyszer :) Akkor leesett az állam, hogy mire nem figyeltek fel.
Judit: A fontos teendők listáján előkelő helyen szerepelt ez a lépés... :)
orsi: Majd írd meg, röhögtél-é :)
Niki: Igen, és hogy az összes kezünk tele gyerekkel :)
A sima és ügyes megoldásban annyira nem vagyok biztos. Andrisnak is jót tenne a közösség, talán jövőre összejön. Használd ki, hogy kettesben lehettek Emilivel :)
Orsi: Ennek nagyon örülök :)
teide: Csak nyugodtan :)El tudom képzelni a nehézségi fokozatot.
Macsek: Pusztán annyit, hogy 2 évig nem akarok pozitív tesztet látni, utána meg bármi lehetséges :) Szülés után voltam úgy 1-1.5 hétig, hogy köszi, itt megállok, elég a két gyerek.
Évi: Talán egy kommentben utaltam arra, hogy sima volt, mármint hüvelyi. Bár a burokrepesztésnél kiderült, mekóniumos megint a magzatvíz, a babával együtt olyan remek állapotban voltunk, hogy a dokim semmi akadályát nem látta a hüvelyi szülésnek, ráadásul az összes leletünk is szuper volt mindig, meg jó vastag volt a császárheg is.
Nem kértem fájdalomcsillapítót, mert nélküle hamarabb van meg a baba, ami igaz: Összesen feleannyi volt az egész, mint Andrisnál, és ebből a 14 órából kábé 4-5 telt el a burokrepesztés és Dávid megszületése között (a többit itthon vajúdtam), igaz, az a legfájdalmasabb 4-5 óra volt. (Bocsi!) A vége felé kértem a dokit, hogy legyen inkább császár, mert rohadtul fáj, de lecseszett két fájás között, hogy szó sem lehet róla, tök jól haladok mindennel, megszülöm a gyereket így és kész :)
wf: De, és imádom :) Andrisnál még nem volt sajátom, most már van, és ugyanolyan jól működik Dávidnál is.
Örülök! :)
Hordozni jó...! Most már nekem is van piros. Igaz, nem tiszta piros, de kötve majdnem annak látszik.
Megjegyzés küldése