Ez is kicsit csapongó lesz, de legalább van net

Miután egy szombati hajnalon írtam a nem túl vidám, hármasban eltöltött első hetünkről, idilli hétvége, valamint idilli hétfő és idilli kedd köszöntött be, én meg csak halkan sóhajtoztam, hogy úristen, ilyen is lehetne a családi életünk... Azért nem sóhajtoztam hangosan, nehogy elmúljon a varázs. Hibátlan négy napot kaptunk, nagyon-nagyon jó volt és nagyon-nagyon kellett. A gyerekek úgy működtek, ahogy csak a mesében szoktak, m-i-n-d-e-n pillanatot élveztem velük/mellettük, például egyszerre aludtak napközben, az ilyesmiért igazán hálás tudok lenni. Az ismeretlen jótündérnek köszönöm, hogy megmutatta az életnek ezt az oldalát is.

Szerdától a költözésünket szerveztük, aztán költöztünk, ami természetesen megborította a gyerekek napirendjét és lelkét, de hát nem élhetünk mindig az idill kellős közepén, nem igaz? Emlékszem, amikor anno Andrissal nyaralni mentünk, az első nap haza akartam jönni, annyira borzalmasan reagált a fiam a környezetváltozásra. Másnap elmúlt minden nyűg, a fiam akklimatizálódott, és a nyaralás végén egyáltalán nem akartam hazajönni. Andrisnak most jóval nehezebb a helyzete, hamarabb elfárad a sok új inger között, plusz beteg is, én meg próbálok higgadt és kedvesen határozott maradni az őrjöngő hisztijei alatt. Azt az ellentmondást valószínűleg soha nem fogom tudni igazán megemészteni, hogy van egy kedves, jószívű, okos és vidám kisfiam, akit mindenki a szívébe zár, ha találkozik vele, és aki egy kiadós üvöltős-visítós hisztinél teljesen kivetkőzik önmagából. Andris imádnivaló, tüneményes kisgyerek, csak ezt az oldalát mostanság itthon nem sűrűn csillogtatja, inkább a tiltakozással, a saját út kikövetelésével foglalatoskodik. Értem én, hogy tőlünk kell elhatárolnia a saját kis személyiségét, hogy velünk szemben kell megvédenie az akaratát, hogy rólunk kell leválnia, de nem lehetne, hogy ez kevésbé hisztisen történjen? Napi sokszori süvöltözés, sírás-rívás nélkül? Várom, hogy elmúljon ez a dackorszaknak nevezett őrület, ez nem lep meg senkit, ugye?

Ja, és Dávid is eléggé határozottan nyomatja a saját dolgait. Akarata van, az biztos. Nagyon szívós baba, rengeteget kivesz belőlem a szoptatása és a gondozása. Andrisnál nem fáradtam el ennyire az elején. A kisebbik kisfiam sokkal türelmesebb, mint Andris (jó, ha kajáról szól a történet, akkor egyáltalán nem), és a két gyerekem között valószínűleg az lesz az egyik különbség, hogy míg Andris egyből kifejezi például a nemtetszését, addig Dávid csendben dacoskodik. Meglátjuk, igaz lesz-é az anyai sejtelem.

Hónapok óta akarok írni egy csip-csup csodás összefoglalót (Kalán néni nélkül), hogy mi mindent tud már Andris, de eddig képtelen voltam összehozni, és egy részét elfelejtettem, mert az új infóknak kellett a hely a fejemben, úgyhogy azt mindenféleképpen leírom, hogy a  nagyobbik kisfiam egyik nap biliárdozó felnőtteket látott a tévében, és ennek hatására hasra feküdt a földön és egy ütőféleséggel meg az üveggolyóival nekiállt biliárdozni - teljesen szakszerű mozdulatokkal. Ma pedig minden előzmény nélkül megtanult biciklizni a három- vagy négykerekű biciklin (a nagyija előbányászott egy ilyet a kamrából), előre és hátra is megy, kanyarodik éstöbbi. És hetek óta az asztalnál ülve akar enni. Aztán a kedvenc meséjéből hetek óta utánozza a főszereplő mozdulatait, pölö hátracsapja a kezét és úgy futkározik, kapaszkodás nélkül felugrik a levegőbe (igaz, még csak pár centit), a két kezét a szája elé téve nevet.

Dávid is nagyon ügyes: Hosszú szempillákat növesztett az elmúlt egy hétben, na meg kevesebbet hány, többet alszik napközben és este. Ha minden összejön, 7-8 órát is durmolhatok egyhuzamban. A hányás elleni küzdelemben sokat segít, hogy fekve szoptatom. Fogalmam sincs, ez a póz mitől jobb neki. Andrishoz hasonlóan frontérzékeny, juhhé. Sokat mosolyog ez a fiú is, egyszerűen elolvadok a mosolyától. És imádom szagolgatni a finom babaillatát.

Azt el szoktam felejteni, hogy Andris legborzalmasabb hisztijei az aktuális fejlődési szakaszhoz kapcsolódnak, és csak akkor javul a helyzet, ha ez az aktuális fejlődési szakasz lezárul. Azt remélem, hogyha már tud beszélni, jelentősen csökken a hisztik száma és ereje. 

Egy csomó minden másról szeretnék még írni, most ennyit bírtam lecsípni az alvásidőmből. 

P.S.: Ne haragudjatok a levelek válasznélkülisége, meg a blognemolvasások és blognemkommentelések miatt, ezeket egyelőre képtelen vagyok belepasszírozni az életembe.