Szívásteszt/tesztszívás

A vírusos tüdő torokgyulladás velejárója, hogy sarjaim mini Darth Vader-ként szuszognak-szörcsögnek. A kisebbik Darth Vader-rel (szül. Dávid) könnyű a dolgom, mert még nem tud elrohanni a porszívóra csatlakoztatott orrszívó elől, így a kézzel-lábbal való kalimpálás plusz a heves fejforgatás ellenére azért ki tudom pucolni az orrát. Ahhoz képest, hogy milyen pici, nagy erőket mozgósít a szabadulás érdekében. 

A nagyobbik Darth Vader-rel (szül Andris) már más a helyzet, vér kivételével minden folyik egy-egy orrszívás előtt, közben és után: a gyerekből takony és könny, B.-ről és rólam az izzadság. Az orrtisztítás most úgy néz ki nálunk, hogy az ölembe veszem a veszettül tiltakozó gyereket, valahogy lefogom a kezemmel és a lábammal a kezét és a lábát, és ha mázlim van, olyan pózba keveredünk a test-test elleni küzdelem során, hogy pár percre meg tudom tartani az állkapcsát úgy, hogy B. valamennyire kiszívhassa az orrát, közben próbálja nem szemen szúrni az üvöltő-visító, mind a 12-13 kilójával szabadulni próbáló gyereket. Mielőtt megköveznétek a kegyetlen eljárás miatt, bevallom, humánusabb módokon is tettünk kísérletet az orrtisztításra, a gyerek szaglószervében fészkelő cuccot azonban egyik sem hozta ki olyan jól, mint a porszívós orrszívó. A fiam már ott tart cirka két hete, hogy kifújja az orrát egyedül, de egyelőre nincs elég erő a fújásában, a mélyréteget nem szakítja fel, ezért kell az orrszívás. Andrist az sem érdekeli, hogy kiszívhatja a mi orrunkat, meg az sem, hogy apa és anya orrszívós bemutatót tart neki, meggyőzően demonstrálva, hogy a művelet egyáltalán nem fájdalmas és utána szuperül szelel az orr. Amikor Dávidnak szívom az orrát, készségesen hozza a műszert és mutatja, hová kell dugni a porszívón, de aztán tisztes távolságból figyeli, hogyan műtöm meg az öccsét.  

Na, az egyik nap remek ötletem támadt, gondoltam, letesztelem, mi mindent ért meg a fiam, meg azt is, mennyire dacoskodásos hiszti az orrszívás kapcsán bemutatott dráma. Leguggoltam Sir Andrew elé, a szemébe néztem és elmondtam neki, hogy szeretném kiszívni az orrát, mert csúnyán eldugult, és ha ügyes lesz, és menekülés helyett segít nekem, kap egy túró rudit. Ezután felültettem a műtős székre (fix helyen van a porszívó, hogy hajnalban is simán tisztogathassak eldugult gyerekorrokat), a szeme előtt összeraktam a műtőeszközt és lassan, minden mozdulatomat kommentálva kiszívtam az orrát. A fiam nyugodtan ült a széken, egyszer-kétszer tiltakozásképpen elrántotta a fejét, de nem hevesen, viszont semmi üvöltés, semmi visítozás nem jött ki a torkán, elinalás helyett ült a széken és tartotta a fejét. Hoppá. Egyrészt megdöbbentem, mennyire érti az élet nagy kérdéseit, másrészt odaadtam neki a túró rudit. Azt tudtam, hogy rengeteg mindent megért, azt azonban nem sejtettem, hogy felfogja az ilyen szintű összefüggéseket is. Nem szeretném, hogy a beígért jutalom miatt engedjen/csináljon meg dolgokat, de adott esetben nem riadok vissza egy kis galádságtól.

A leendő menyeimnek üzenem, hogy igen, én tehetek a fiúk porszívófóbiájáról, találjatok nekik valami más házimunkát.