Most megint Ranschburgot lapozgatok, mert a drága, infúzió nélkül is egész jól meggyógyult elsőszülött kisfiam továbbra is az őrületbe kerget, és szeretném látni, hogy normális-é az, amit a Sir csinál. És egyelőre úgy néz ki, teljesen normálisan viselkedik, azaz az életkorának és a születési rangsorban elfoglalt helyének megfelelően. Ezek után nyilván az a kérdés adódik, hogy milyen túlélési stratégiát dolgozzak ki, ha nem akarok minden egyes nap kiabálni vele.
Elmesélem, mi a gond hónapok óta. Az ovit és a testvérféltékenységet most nem zongorázom végig, sorra fog kerülni az is, persze ne rózsaszín felhős bejegyzésre számítsatok. Nálunk mindig a legdurvább történik, maradjanak velünk a kedves olvasók, haha.
Szóval, ma is szarul voltam, ez egy újabb betegséghullám, köhögök ezerrel, legszívesebben aludnék egész nap, fáj a torkom, ha lehet, inkább nem beszélek, mert köhögnöm kell tőle. Nem vágytam arra, hogy ilyen állapotban fegyelmezzem Andrist, mégis kiprovokálta magának, aztán bőgtem egy nagyot, mert annyira sajnáltam magam. Amikor már csak szipogtam, hallottam Andrist, hogy azt mondja Dávidnak, gyere be a hálószobába, onnan jön a sírás... Dááááviiiid, ne arra menj, ott van anya a szobában... gyere utánam, nézzük meg. És amikor bejöttek a gyerekek, Andris az egyik sztoriját kezdte magyarázni (nagy dumás, ömlik belőle a szó és hatalmas a fantáziája), és láttam rajta, hogy hiába mondom el neki, miért sírtam, nem veszi az adást, vagy ha veszi is, tulajdonképpen tojik rá, hogy szomorú vagyok, mert különben miért kellene kiabálnom vele hónapok óta ugyanazokért a dolgokért...
A konkrét történés az volt, hogy vettem neki Marslakócska vitamint (hasonlót ehhez, gumicukorra hajaz), amit tegnap látványos hisztivel elutasított, ma azonban elfogadta és többet is be akart habzsolni belőle. Órákon keresztül vissza-visszatértünk arra a témára, hogy ő kinyitja a dobozt és kivesz magának még marslakócskát, én meg elmondtam aranyosan, hogy miért nem lehet bezabálni egyszerre a doboz vitamint. Hihetetlen rámenős a kissrác, valóban órákon keresztül képes visszatérően nyúzni valami olyasmivel, amit nem engedünk meg neki, és ez igen idegölő tud lenni minden zenségem ellenére, utálom, ha ezerszer el kell mondani ugyanazt, százszor még oké, de ezerszer, basszus. Épp etettem és altattam volna Dávidot, már elhelyezkedtünk a tevékenységhez, amikor Andris beüvölti az étkezőből a gyerekszobába, hogy anyaaaaa, nézd mi van a kezemben, kinyitottam a doboooozt! Kirohantam Dávidtól, a nagyobbik sarj meg vigyorogva ült az asztalnál a polcról lehalászott vitaminos doboz előtt, kezében lóbálta a két nyamvadt marslakócskát. És tudom az agyammal, hogy szándékosan provokál, hogy nem jó, ha kiabálok, mert pontosan arra megy ki a játék, hogy vele foglalkozzam, de nálam ilyenkor elszakad a cérna. Hiába tépem a számat órákon át, ő meg csak mondja-mondja, bennem megy fel a pumpa, és amikor csakazértis megcsinálja a nemszabad dolgot, kivárja, hogy épp nem nézek oda és CSAKAZÉRTIS véghezviszi azt, amit akar, akkor már nincs önuralmam. Olyan rohadt türelmes vagyok vele már másfél éve az esetek 80%-ában, tiszta zen meg ilyesmi, a 20%-ban azonban érzem, hogy kiabálnom kell, különben szétrobban a fejem a feszültségtől. Ő persze max. hangerőn bömböl és jön azzal, hogy anyaaaa, vigasztalj meg... Baszki, és engem ki fog megvigasztalni?
Nem egy ilyen eset történik egyetlen nap, hanem öt-tíz, és nem értem, mi a fene hajtja ennyire abban, hogy mindenáron megcsinálja azt, amit nem szabad. Életkori sajátosság és vérmérséklet, így a Ranschburg. Oké, köszi, és túlélhető? Az a baj, hogy igazi haraggal haragszom Andrisra, bár próbálom minél előbb túltenni magam az incidenseken, a nyolcadik balhé után azért legszívesebben világgá rohannék és fogom a fejemet, hogy mi a túróért kellett nekem gyerek... És nyilván ezek az érzések elmúlnak, de maga az a tény, hogy hónapok óta minden napunk tele iszonyatos hisztivel járó csatákkal, az baromira kimerítő. Idegileg és lelkileg ebben nagyon elfáradok, és amikor gyerekekről álmodoztam, sejtettem, hogy nem habos-babos leányregény lesz a családozás, erre a feszültségre, küzdelemre nem számítottam. És ráadásul úgy, hogy demokratikus családi légkörben (by Ranschburg) neveljük a fiúkat...
Többféle módon próbáltam beszélni Andrissal, igazából semmi nem hat rá, se a szép szó, se a büntetés. Hangulatától függ, mennyire működik együtt, ha olyanja van, akár egy szimpla pisilésből, sétához való felöltözésből is totál hangerőn kivitelezett hisztit kerekít. Borzalmas. Igazából az a borzasztó, hogy egy 3 éves és 1 hónapos kisember ilyen feszültséget tud generálni, és szinte megállás nélkül provokál, ha nem az történik, amit ő akar. Nekem ez sok, így másfél év dackorszak után meg pláne sok. Normális, viszonylag nyugodt családi életet szeretnék, nem pedig kiabálni, fegyelmezni. És arról is írok majd, hogy Dávidra milyen negatívan hat Andris agressziója. Nyilván olyasmiről is be tudok számolni, hogy nagyokat nevetünk a gyerekekkel, a két gyerek egymással játszik szépen, Andris puszilgatja Dávidot ésatöbbi, és majd be is számolok, csak egyelőre a negatívumból van több.
A vicc persze az egészben az, hogy Andris csak itthon ilyen, az oviban, a játszótéren, ismert / ismeretlen társaságban ő az az Andris, akibe én is szerelmes vagyok: kedves, aranyos, humoros, segítőkész és még sorolhatnám a pozitív jelzőket. És amíg ez a helyzet, addig rendben van a dolog, az lenne gáz, ha külső terepen is hozná azokat a negatív megnyilvánulásait, mint itthon. Idegen helyen szót fogad, itthon nem ismeri fel azt a szót, hogy 'nem', illetve 'igen'-ként definiálja. Mindig húzom a lelki számat és valószínűleg nem annyira őszinte a mosolyom, ha valaki megdicséri a jól nevelt gyerekeimet pl. az utcán, boltban, mert a lelki füleimben még mindig visszhangzik a dicséret előtt itthon 1-2 órával kivitelezett, nem kevés magas hanggal, kiabálással és visítással járó legutolsó balhé.
Gyerekek, az a helyzet, hogy elegem van.
21 megjegyzés:
Hú, basszus! Ezt még olvasni sem jó. Sajnos nem vagyok még elég tapasztalt és okos szülő, így semmit nem tudok segítségül hozni.
Néha-néha nálunk is kicsit kezd ez a helyzet előhozakodni, de egyelőre nagyon rövid ideig tart és elterelhető. De lesz még idősebb és okosabb is...
Kitartás! Nagyon nem jó olvasni, hogy ennyire nem jó Neked most. :(
Szia Csibe!
Tudom, hogy odacsapok ellenes vagy... én is az voltam... de ha kellö idöben odacsapok (és igen én a szájára is odacsapok, nemcsak a fenekére) , akkor meg tud annyira lepödni, hogy azonnal csend lesz. Mondjuk hála égnek (kopp-koppp-kopp) soha nem volt ennyire durva a helyzet nálunk, talán azért, mert én tényleg nem hagyom (nálunk is demokratikus nevelés van, de a hiszti semmilyen körülmények között nem fér bele...)csírájában elfojtom....
Kitartás! Jobbat sajna nem tudok.
Hát, én kb. kétszer mindkét nagyobb sarjamat megzuhanyoztattam. Nem meleg vízben és nem meztelenül... Azóta kezelhető a probléma. Illetve játszósra veszem a figurát, és lehet, hogy már a kiakadásban is benne vagyok, de nekem ez is hatásos. Pl. mondom neki, hogy ha nem hagyja abba, beleharapok a popójába és természetesen úgy is teszek, mint aki megcsinálja, ő persze nevetve menekül vagy tiltakozik, de kiesik az eredeti szerepéből. Ez nagy kulcs, hogy kizökkenteni a gyereket abból, amibe benne van, de azt tudom, hogy a kiabálás nem zökkenti ki, max. dacosabb lesz. Ettől még én is szoktam kiabálni, csak teljesen hatástalan. A nagy kamaszodik, nem akarlak elkeseríteni..
Az a jobbik eset, ha otthon gárgyulnak meg a gyerekek és máshol meg szépen, aranyosan viselkednek. De valahol ki kell tombolniuk magukat. Pl. a nagyszülőkkel is tök másként viselkednek, egyáltalán nem produkálnak olyasmiket, amivel minket megörvendeztetnek, de abban a pillanatban, hogy a szülő színre lép, a sarjak megbolondulnak. Ilyen történeteket magamról is hallottam gyerekként :)
Na, regényt írtam:D
Nálunk egy dolog működik (de nyilván gyerekfüggő, és elismerem, hogy nekem ilyen szempontból eléggé jól kezelhető gyerekem van), szóval, ha látom, hogy valamit csakazértis, tiltás, magyarázat, stb ellenére, és után csinál, akkor felteszem azt a kérdést, hogy akarod-e hogy beküldjelek a szobádba. És van, hogy be is küldöm. Nálunk ez a büntetés, és tényleg büntetésnek érzi, egy jó darabig még vonít néha odabenn... (ilyenkor már a büntetés miatt). Azt szoktam neki mondani, hogy gondolkodjon, ill, hogy akkor jöhet ki, ha megnyugodott /megértette, hogy mi a baj / meg tudjuk beszélni (helyzettől függően). Nálunk ez eléggé működik, persze utána ölbe veszem, ésmegbeszéljük, és biztosítom arról, hogy már nem haragszom, satöbbi.
(az infarktus kerülgetne attól, ha ilyet csinálna, hogy kiszedi a vitamint, szóval teljesen megértem az ingerültségedet.) én a fentieket azért fejlesztettem ki, mert alapvetően nem szeretem a fizikai bántalmazást, sőt, kiabálni se szeretek...
ja, manner voltam
Szia!
Nekem csak egy gyerekem van, nincs ilyen helyzet, csak hasonló. Arra viszont rájöttem, hogy akkor merülnek le a türelem-tartalékaim (ha van türelmem, minden helyzetet másként látok), ha én nem tudok feltöltődni, nincs minőségi én-időm, illetve sokat vagyok egyedül, a gyereken kívül nincs igazán kihez szólnom.
Kívánom, hogy hamar rendeződjenek a soraitok, jobbulást neked!
Nagypéntek, déölidoben, kb. 20 évvel ezelött: a 2 éves és 4 hónapos fiam valamiért nagyon megharagudott rám (miröl is volt szó, már nem tudom, elég annyi, hogy nem értettünk egyet)leverte magát a földre és hisztiroham közben ott fetrengett. nem sokáig....bal kezemmel nyakon csiptem, a jobbal meg két isteneset csaptam a pelenkás hátsójára. bömbölv, vörös arccal berohant a fürdöbe az apjához, aki mit sem sejtve az elözményekröl alaposan megrázta és nyugodtan csak annyit mondott: ha lecsillapultál közöld velem is , hogy mit akarsz. a fiam azóta sem kapoptt hisztirohamot, nem verte magat földhöz és sem testileg, sem lelkileg nem sinylette meg a dolgot. csak és szaladgáltam egy hétig egy dagadt kék ujjal, mert a fenbékenbillentés közben kissé kibicsaklott :-)
sajnos nem tudok semmi okosat mondani. rendesen buntetnek ezek az elsoszulottek a kistesoert es az oviert, es mindenert…
multkor irtad, hogy heti egyszer jar csak oviba (de lehet, hogy rosszul emlekszem). nem tudna minden nap menni? Nalunk azota enyhult a hasonloan eldurvult helyzet, miota a nagy ovis es csak delutan 4-tol van itthon.
Ez persze a helyzetet nem oldja meg, csak lecsokkenti az atveszelendo orak szamat, meg talan valamennyire segit a nagynak levezetni folos energiakat es magat hasonlo koruakhoz hasonlitja :) a megoldasra en is kivancsi lennek.
bocsanat,en voltam aki torolte az elozot megjegyzest.modositast nem engedett csak torolni lehetett.
Ami nálunk van azt még csak kezdetlegesnek mondanám a helyzetedhez képest és ami nálunk bevált az elsősorban a figyelemelterelés, második lépésben a tiltás határozottan hozzátéve, hogy nem szabad és még mindig próbálkozok utána rögtön figyelemelterelni, ha ez sem működik akkor viszont jön a büntiszék. Nálunk szék van, még nincs saját szoba, de jobb is így, mert a széket bárhová lehet vinni és így tényleg büntiként éli meg, ha odakerül. A lényeg, hogy előre megszabom hány percig fog ott ülni, otthagyom, szinte soha nem szállt még le, aztán kb. percenként visszamegyek és visszaszámolok és mondom, hogy miért van ott, végül kb. két percnél odatelepedek mellé és beszélgetés jön, elmondom hogy rosszat csinált, és nem szabad, általában megérti, és a végén jön a bocsánatkérés, ez mindig kötelező és addig nem állhat fel - nálunk puszi és ölelés a bocsánatkérés, de ezt már automatikusan adja, ha mondom, hogy letelt a bünti, és persze megígéri, hogy soha többet. Aztán ha újra el akarná követni mégis elég csak megemlíteni a bünti tényét is már.....Gondolom nahyon nem mondtam újat. Remélem mielőbb rendeződnek a dolgok Nálatok, addigis kitartás!
Annyira szeretnék valami okosat írni, de nem annyira tudok...nem ismerem Andrist, csak a bejegyzéseken keresztül, szóval nem tudom, hogy reagál egy-egy fegyelmezési eszközre; mikor Léda hozzákezdett ezekhez a földönfetrengős-magábólkikelős hisztiknek, én is alaposan végiggondoltam, melyik módszer az, amit az én gyomrom is bevesz, és ő sem sínyli meg. Mivel úgy általában mindenhol (Ranschburg, Vekerdy, Jo Frost) azt olvastam, hogy a hiszti leghatásosabb fegyvere az, ha tudomást sem veszünk róla, nálunk egy úgy működik, hogy ilyenkor vagy otthagyom, és bemegyek a fürdőbe, vagy felültetem a kanapéra (ez a "beküldöm a szobájába" lájt, nálunk az nem működne, mert nem látok rá), és megmondom neki, hogy hisztizzen bátran, ameddig akar, joga van hozzá, de addig le ne jöjjön a kanapéról, és ne is szóljon hozzám, amíg be nem fejezte, és onnantól ugyancsak nem veszek róla tudomást addig, amíg üvölt.
Nem mondom, hogy mindig beválik (Léda se egy könnyen hajtogatható fajta gyerek), de többször igen, mint nem.
Kitartás neked!
Drága Csibi!
Remélem hogy az idő megoldja a gondokat!Biztosan!
Nem akarok abba kezdeni, hogy én mi mindent csináltam volna másképp, mert azzal nem mész semmire... illetve ezt könnyű mondani, ill nem is vagyok hasonló helyzetben így nincs is hozzá jogom.
Én most csak elolvastam az adott helyzetet, s nem értettem, hogy miért nem tetted el olyan helyre a vitamint amit nem ér el egyáltalán??Biztos hogy elsőre is megértette a dolgot, csak kekeckedik, el akarja érni azt amit ő akar, nehogy már másnak legyen ugye igaza... Aztán meg csak dumáljon...Mi a legapróbb hisztiket is komolyan kezeljük, nehogy azt higyje célt érhet vele bármikor is később. Ha én tejet akarok neki akkor ő hiába akar kakaót, vagy tej vagy semmi... akkor csak hisztizzen összeszorítom a fogam, s majd abba hagyja... Ezt meg kell tanulniuk, ilyen a világ sajnos... Remélem soha nem kerül ilyen helyzetbe - de én ezért sem akartam még kistesót, mert tudom magamról hogy ha csak egyikők nehezebb faja én azt nem bírom, elhiszem, hogy kész vagy.
Csibike, ezt még olvasni is borzasztó volt, tényleg...! :(
Nagyon sajnálom, hogy Andrissal ennyire nehéz a helyzet.
Sajátgyerekes tapasztalat hiányában viszont nem is nagyon merek mit mondani, sőt úgy érzem jogom sincs "osztani az eszet", hogy mit kellene csinálnod vagy mit nem...
Csak szorítok, hogy minél előbb álljon be pozitív változás, mert ami most van, az egyikőtöknek sem tesz jót se rövid, se hosszú távon. :( De ezzel nyilván Te is tisztában vagy... én csak szorítani tudok, hogy úgy oldódjon meg minden, ahogy Nektek a legjobb!!
Szia Csibe! Olvastalak és olyan volt, mintha a saját -egyik gyerekemről írnál. Négy van, de csak egy ilyen:)
Ő a harmadik és kislány, már hét éves elmúlt, de amíg ő nem volt, addig meg voltam róla győződve,hogy a hiszti a szülők szar nevelése miatt van, aztán jött Leila és egy évesen már akkora hisztiket vágott le, hogy ihajj, holott a szülei ugyanazok mint a két nagynak... a lényeg, hogy ha neki rossz a kedve, az egész világnak is legyen az és terrorizál és ugráltat és pokróc és ordít és ajtót csapkod két éves kora óta. Van egy nála 3,5 évvel fiatalabb legkisebbünk is, aki t nagyon féltettem az ilyen helyzetektől, és hogy mit tanul el a nővérétől - aki egyébként a legjobb barátja is, imádják egymást Leila vele csodamód okos, figyelmes, gondoskodó, igazából csak velem annyira utálatos, mint senki mással. Én annyira kiakadtam, a gyerek milyenségétől, hogy pszihológusnál is jártunk, aki elmondta,hogy okos, ügyes, erős akaratú gyerek, aki velem szemben próbálgatja a határait.
pl. az öltözködés miatt hisztizett minden reggel, nem tudott mit felvenni szegény lány, de te nem mondhattad meg neki, hogy mit vegyen fel. Egész ovis idő alatt ment a dolog, de ire sulis lett abbamaradt. Ezek játszmák, csak neked - nekem. Kinövi őket. Amit nem bír a gyerek, az a NEM,a tiltás. Ha nem akart leckét írni, megtiltottam neki és utána már azért örjöngött, hogy írhassa... Valami fordítva van bekötve náluk:) Mindennél fontosabb neki, hogy szeressék, de tenni ritkán tesz érte.A közösségben okosak együttműködők, senki nem gondolná róluk, hogy otthon mit művelnek. meg kell tanulni őket és rafkósnak lenni, így enyhíthetők a konfliktusok velük. Imádják, ha nagynak nézik őket, szeretnek segíteni, fontos nekik, hogy fontosak legyenek.
nehéz velük, de mindenképp megéri küzdeni:) Kitartás hat éves kora után könnyebb lesz:) Amúgy Leila 2006.06.21.-én született, utolsó napos iker - Andris horoszkópja mi?
Kedves Meselo!
nagyon erdekes es konstruktiv amit irtal,elgondolkodtatott. szinte egy az egyben passzol a fiamra a leiras. O juni 29-en szuletett. Igaz mar iker, de majdnem. nagyon nehez a sajat gyerekunket kulso szemlelokent megfigyelni es megprobalni megerteni, pedig ez nagyon sokat segitene.
Nem tudnál vele több időt tölteni csak kettesben? Esetleg hármasban az apjával. Nem kell nekik sok amúgy, ha mondjuk este lemész vele a boltba kenyeret venni vagy csak kettesben mentek a játszóra az egyik nap, esetleg olyan extrákat is be lehet iktatni, hogy játszóház vagy strand. Hogy érezze, hogy van amikor hiszti nélkül is csak rá figyelsz.
a mesélő: Van blogod? :))
Köszönöm szépen a kommenteket, segítettetek, hogy bizonyos szemszögekből megint átgondoljam a dolgainkat, remélem, a nemrég írt bejegyzésben választ kaptatok a kérdésekre :)
Van blogom, de egyéb, nem gyerekes ok miatt bezárt, ha írsz egy email címet akkor küldök meghívót:) Én amúgy Macsnál döbbentem rá anno, hogy a hiszti "természetes" is lehet, mert Leila sokban hajazott Diára (Füles) és irtó nagy megkönnyebbülés volt.
Ja ide írj email címet hbmonika@roszkenet.hu
Megjegyzés küldése