A bejegyzés margójára annyit, hogy a mostani fordulóban Dáviddal betegeskedtünk együtt, tőlem kapta el a köhögős nyavalyát, szegénykém mini Darth Vader-ként szuszogott-szörcsögött, napi 6-8 orrszívással próbáltam elősegíteni a könnyebb légcserét, amit nem igazán értékelt, megvadult ménesként küzdött, mintha az életéért harcolt volna, hatalmas fizikai erő van benne. Én még mindig köhögök, bár már nem érzem úgy, hogy hátba rúgtak plusz hasba, ki kellett volna feküdni a betegséget (haha, kétszer tudtam kidőlni), meg egyáltalán nem beszélni bucira dagadt torokkal, de melyik anyának jár ez a luxus, hüm?
Rengeteget kellene írnom a kommentboxba, ha válaszolni szeretnék a hozzászólásaitokra, így lesz most egy bejegyzés, nem baj, ugye? Andris amúgy nehezen viseli azt is, ha pölö hétvégén reggel nem kelek fel, mert lázas vagyok, és B. oldja meg a reggeli szolgálatot (egyiknek pisiltetés, másiknak tiszta pelenka, mindkettőnek-mindháromnak reggeli, kicsi reggeli tévézés, ennyi az egész tennivaló), bár B. már ebben is le- és kimerül, néha meg kiborul, de komolyan. Szóval, ha beteg vagyok, a nagyfiam ilyenkor szinte kezelhetetlen, minden ellen tiltakozik, az apjával meglehetősen agresszív, és nekem ez azért fura, mert nehogy már ennyi időre ne tudjon elszakadni tőlem. Régóta gond nálunk, hogyha B. hazaér a melóból hétköznap, meg itthon van hétvégén, akkor Andris megvadul. Nem tudom pontosan, miért. Az apahiányt tartom a legvalószínűbbnek, mert B. hét közben nagyon kevés időt tölt a gyerekekkel, este fél hét-hét körül ér haza, Andris pedig a büntető gyerektípusba tartozik, nagyon nehezen bocsát meg neki. A másik eléggé valószínű ok, hogy B. nehezen tart lépést a napirendünkkel, ezért az hétvégén felborul.
A tegnapi nap egyébként annyira jellemző Andrisra: Mindenre nem-et mondott, minden piszlicsáré dologra is, pontosabban azt, hogy NEM AKAROOOOMMMM!!! És direkt provokálta mindkettőnket, és direkt tesztelte, meddig mehet el adott esetben. Hihetetlenül fárasztó, ráadásul sikoltozik meg éles hangon visítozik hiszti közben. Ha zen vagyok, akkor meg ezerrel rohamoz, hogy kibillentsen a zenségemből. Úgy képzeltem, a dackorszak lassan lecseng, de azt látom, hogy most erősödik, basszus.
A nehéz helyzeteket amúgy először 'szép szóval' próbálom rendezni: elmagyarázom neki röviden és számára érthetően, miért nem jó az, ahogy aktuálisan viselkedik éspervagy humorral feloldom a feszültséget éspervagy elterelem a figyelmét. Ez legtöbbször beválik azért. Ha hármasban vagyunk a gyerekekkel, könnyebb vele bánni és együttműködik. Ha B. itthon van, teljes az őrület, ráadásul B. még nem tudott átváltani a fegyelmezésben a fenti 'szép szó'-ra, nem egyszer rá kell szólnom, hogy pl. ne kiabáljon mindenféle kicsinység miatt a gyerekkel, ami nyilván nem helyes részemről sem, viszont ha nem tenném, teljesen elmérgesedne a helyzet. B.-vel próbálom megbeszélni az Andrisnál bevált módszereket... Hát, igyekszik-igyekszik, de több dolgot még csiszolni kell. Tudom, hogy ő is elfáradt ebben a három évben, meg az ő agya is eldurran Andris ezredik idegesítő húzása után, meg férfi, dolgozó férfi, aki nem rezeg annyira együtt a gyerekekkel, mint én.
Nemrég rábukkantam egy nagyon hasznos könyvre a könyvespolcomon, Jo Frost Szuperdadájára. Ez az új Bibliám, rengeteg jól hasznosítható tippet ad J.F., úgy rémlik, anno gyermektelenül láttam is pár részt a Szuperdada sorozatából. A könyvet Dávid születése előtt vettem meg, most jutott eszembe, hogy akár el is olvashatnám. Ugye, nem titok, hogy nem vagyok a kicsi ütés híve sem. Kipróbáltam, de nekem ez nem megy, hogy ráütök a gyerekre, egyrészt nem akarok neki fájdalmat okozni, másrészt azt szeretném, ha nem az ütés lenne a konfliktus megoldása. Mivel nem hiszek benne, nem tudom alkalmazni. Az meg majd 30 év múlva dől el, hogy amiben most hiszek és amit most csinálok, mennyire vált be. J.F. több hasznos módszert is bemutat a fegyelmezésre, de Andrisnál egyik sem vethető be, pl. lehetetlen sarokba állítani, mert rögtön üvöltve összecsuklik, mint egy rongybaba, hogy ne tudjam a sarokba vinni, ha mégis sikerül, az már odavonszolás, ami szintén erőszak és rosszul esik, a sarokból pedig megpróbál kitörni hatalmas hiszti keretében, bőgve-ordítva mindent megtesz azért, hogy eltűnjön onnan, szóval, olyan nincs, hogy leül a sarokba és elgondolkodik. Dráma van mindenből, és azt sem lehet, hogy negyedóránként leszidom, megbüntetem. Szeretném érteni, hogy honnan van benne ez a rengeteg ellenállás és tiltakozás, egyelőre gőzöm sincs. Talán a sok kicsi frusztráció adódik össze.
Azt, hogy ő milyen ügyes nagyfiú, kezdettől fogva sok-sok apró feladattal erősítem benne, pl. a segítségét kérem (tartsa nekem a porszívó csövét, amíg kiszívom Dávid orrát), kicsi küldetéseket kap (hozza ki a kamrából ezt meg azt), és felnőtt feladatokba is bevonom, ma a sütés előtt ő karikázta fel a virslit - felnőtt késsel. És nagyon büszke voltam rá, mert ügyesen bánt a késsel (megtanítottam, meg pici kora óta műanyag kést használunk gyurmázáshoz, úgyhogy tudja, mire kell figyelnie, és azért lesem, mit ügyködik). Nálunk gyakori a dicséret, a sok puszi /ölelés, az, hogy elmondom, mennyire szeretem. Jó, B. még dolgozhatna ezen is, bár egyre ügyesebb, de ne felejtsük el, hogy ő férfi, benne nincs úgy kódolva a szeretgetés, verbális cirógatás, mint a nőben. Aztán persze van olyan, hogy Andris nem akar segíteni. Ja, és a vitamint azért nem rakom magasabb polcra, mert mindkét gyerekem teljesen tisztában van azzal kicsi kora óta, hogy mihez szabad hozzányúlni és mihez nem, és az, hogy Andris csakazértis levette a polcról, az azt jelenti, hogy bibibi, levettem, na, most mit lépsz? Dávid úgy játszik pl. a konyhában, hogy csak a fémfedőket veszi ki a szekrényből, az üvegfedőket nem, mert megbeszéltük, hogy az üvegfedőkhöz nem nyúlhatnak. És betartja ezt a szabályt. És lehetséges, hogy sokan felhorkannak és záporoznak majd a 'micsoda felelőtlen anya vagyok' kommentek, de nálunk a mosó- és mosogatószerek is az adott mosdó alatt vannak, és nem félek, hogy hozzányúlnak, mert tudják, hogy nem szabad. Nekem ez így könnyebb, mint mindent olyan magasságokba pakolni, ahol a gyerekek nem érik el. A kézműves fészkemhez sem nyúlnak, mert az is nem-szabad-terület. És betartják. Ha nem, az szándékos hadüzenet a részükről. Mindkét gyerekem szépen eszik villával is (pl. tésztát, rizst), mert megkaphatták, kipróbálhatták, Andris pedig már egészen jól bánik az ollóval - felügyelet mellett, natürlich. A fiúk sok-sok dicséretet zsebelnek be akkor is, ha jól viselkednek, szépen játszanak együtt, ha nincs balhé.
Úgy látom, Andrisnak soha nem elég belőlem, ahogy Dávidnak sem, és az ovinál ugye nem tudtam azt mondani, hogy azért kell oviba járnia, mert visszamegyek dolgozni. Az oviról írok hosszabban, mert az se semmi történet. Nagyon okosan kellett megválogatnom a szavaimat, hogy Andris elfogadja az ovit és akarjon oviba járni. Mivel itthon maradok Dáviddal, úgy alakítottam át a nagyszülős napokat, hogy Andrissal kettesben tudjak maradni egy órácskát, és ilyenkor kizárólag vele foglalkozom. Amúgy sincs összhangban a két gyerek napirendje, így ha az egyik alszik, csak a másikkal vagyok, ergo mindkettőnek van saját anyaideje, és pl. Dávid fürdetése alatt is szoktam Andrissal játszani. Szerintem jogos, ha le szeretnék ülni hétvégén egy órára pl. a megrendeléseken dolgozni, Andris azonban ezt is nehezen viseli, 15 perc után általában mindkét cápa beszivárog hozzám valamilyen ürüggyel. Igazából Dávid az, aki kaphatna több apa- és anyaidőt, és sajog is a szívem emiatt, ő viszont ebbe nőtt bele - és lett nagyon-nagyon önálló, egyedül is ügyesen elmókoló kisfiú. Az oviról még annyit a rövid verzióban, hogy a héten jutottunk el oda, hogy Andris bent ebédeljen. Szeptember óta heti 3 nap járhatott oviba, abszolút hittem, hogy ugyanolyan lesz a beszoktatás, mint a kicsiknél, az óvónénik azonban csak a napi egy óra ovis tartózkodást támogatták, szóval, Andrisnál elnyúlt a beszoktatás, nem is igen tudott mit kezdeni azzal, hogy jár is oviba, meg nem is, sőt, kaptam olyan jelzést is, hogy nagyon érzékeny kisfiú, csak 30 percre vigyem be... Jó, mi? Ha a gondozókon múlik, Andris még most sem ebédelne ott. Fene tudja, egyáltalán fog-e valaha bent aludni. És a többi kicsinek nem hosszú a reggel 8-tól déli 12-ig tartó időszak? Arra nem szeretnék gondolni, hogy azért csak Andrisnál akartak rövidíteni az ovis léten, mert én úgyis itthon vagyok Dáviddal. Az a baj, hogy az ovi miatt valamennyire átmeneti hétköznapi napirendünk van, amit sokkal jobban át tudnék szervezni, ha végre Andris is bent aludhatna. Ehh, most nem írok a többi furcsaságról, majd a következő posztban.
Dávidot még szoptatom, legtöbbször fekve kábé augusztus óta (végre!, végre!, végre!), ami nekem nagy könnyebbség (és végtelenül jó érzés mindkettőnknek), el tudom azonban képzelni, hogy Andris ezt zokon veszi. Az biztos, hogy óriásit hibáztam Andris elválasztásánál, erről is szeretnék írni még, a lényeg az, hogy úgy mentem szülni, hogy Andris a terhesség végéig kapott cicit, még szülés után is megszoptattam egyszer, lett is egy tehénistállónyi tejem. A szoptatást nagyon sokáig őrület kísérte, Andris azt is nehezen fogadta el, hogy csendesen játsszon mellettünk, szándékosan hangoskodott, hogy megzavarja Dávid etetését. Úgy látom, hogy a féltékenysége kevésbé intenzív azóta, hogy Dávid partnere tud lenni a játékban, ugyanakkor még mindig hihetetlenül komisz és agresszív Dáviddal szemben, ha éppen olyanja van, és sajnos gyakran van olyanja. Nem érdekli, milyen fájdalmat okoz Dávidnak egy-egy megmozdulása, hajmeresztő dolgokat csinál, mert nem gondol még bele, ugye, minek mi a következménye, nem is tud belegondolni. Hiába mondjuk neki, hogy ez fáj, mintha nem tudná, mit jelent a szó. Mivel mindig Dávid kapja az ívet, őt kell vigasztalni, ez pedig Andris számára nem jó üzenet, de nem vigasztalhatom őt, ha éppen a földre rántja az öccsét... Persze ő is ugyanolyan hangosan bőg, mint Dávid. Ja, és végtelenül irigy az apjával és Dáviddal szemben, valószínűleg ez nem igazi irigység, a jelenség viszont az, hogy kitépi Dávid kezéből az éppen nála lévő játékot, mert az az övé (hónapok óta nem akarja elfogadni, hogy nem vesszük el mástól azt, amivel éppen játszik), az apjának meg nem ad egy szem kekszet a sokból, mert az az övé (a közös kekszes tálkát kinevezte sajátjának). A játszótéren persze mindenkit körbekínál a nálunk lévő almával, akármivel.
És ha már a kommentekben előkerült a horoszkóp, hadd adjam át a szót Ezo Terka énemnek. Az sem titok, hogy a 'normális' ezotéria közel áll hozzám, hiszek abban, hogy a komoly horoszkóp komolyan vehető szempontokat villant fel, és a gyerekeimmel való bánásmódomat befolyásolja az, hogy mit mondanak róluk, a hozzájuk hasonló gyerektípusokról az asztrológusok. Önmagam megismerésében és elemzésében is élek a horoszkóp információival, és úgy gondolom, hogy egy szülőnek minél több szempontból kell megismernie a gyerekét (meg saját magát), hogy könnyebben boldoguljanak az életben, hogy könnyebben boldoguljanak egymással, és az asztrológia csomó hasznos tippet adhat. Andris Mérleg, Dávid Rák, a kínai horoszkópjuk azonban sokkal pontosabb képet fest róluk: Andris Tigris, Dávid pedig Sárkány, azaz a két dudás egy csárdában tipikus esete. Alapvetően mindkettő energikus, határozott, erős egyéniség, gyakori az egymásnak feszülés, és tényleg. Mi B.-vel feleannyi energiát sem birtokolunk, mint a gyerekek, és pölö emiatt is fárasztó velük lépést tartani, más típusú emberek vagyunk, mint a gyerekeink, és így nem könnyű a közös hang megtalálása, néha elviselhetetlenül sok az az ingermennyiség, ami a gyerekek felől bombáz minket. Az meg már ugye mélyebben megy bele az ezotériába, hogy két nyugodtabb típusú ember miért kap két energiabomba gyereket, mit kell tanulni a szülőknek a gyerekek által és a gyerekeknek a szülők által. Mindig mondom, hogy a szülőség a legjobb önismereti tréning, ha a szülő nyitott ilyesmire. Az biztos, hogy olyan küzdelmes, stresszes, sírós, kiabálós, elégedetlenkedős, szabadságmegvonós évem még soha nem volt, mint az idei. És a 2013-as az én évem a kínai asztrológia szerint, az enyém, bahhh.
17 megjegyzés:
Nekem erről most hirtelen egy dolog jutott eszembe: fontos, ugyebár, hogy a gyereknek pontos, kemény határokat szabjunk, hogy biztonságban érezze magát, merthogy ezek a határfeszegető hisztik (állítólag, elvileg) akkor jönnek, ha nincs megszabva a a határ.
Talán Andris határai -önmagához mérten- kicsit tágak, nem tud mit kezdeni velük, és ezen most nem azt értem, hogy túl sok mindent engedsz meg neki, hanem azt, hogy neki, az ő személyiségének talán igenis kellenének a kőkemény határok, mert ha túl sokat várunk egy gyerektől, akkor összeomlik. (Ezt Jo frost nálam sokkal jobban leírja, olvasd el mindenképp!)
Mindig Lédát hozom fel, mert hát ő az élő példa előttem, (ő egy igazi féktelen kiscsikó, akinél iszonyú keskeny mezsgyén egyensúlyozok, hogy ne betörés, hanem megszelídítés legyen a vége) , vele szemben bizony nagyon keményen fel kell lépnem, ha hülyeségeket csinál, mert néha bizony ön-és közveszélyes tud lenni.
Írtam, hogy elolvastam a könyvet és nagyon hasznosnak tartom, több dolgot átvettem belőle - és bevált Andrisnál :)
Andristól nem várok sokat, ha pl. ki akarja próbálni az ollóval való papírvágást, az az ő döntése, én ott segítem, ahol tudom. És nagyobb dolgokban is ez van, nincs olyan az életében, ami (túl) nagy elvárás lenne önmagához képest.
Szigorúan fogom őt, nincs magára hagyva, nem csinálhat azt, amit akar, hiába hisztizik. De bármilyen nem-re egyből hiszti a válasz. Hisztivel nem ér el semmit soha, ezt mindig elmondom neki, amikor megkérem, hogy hagyja abba és hiszti nélkül próbálja elmondani, mit szeretne. Hiszti után is elmondom, mi volt a baj, megölelem, megvigasztalom. A szabályokat be kell tartania. Nem úgy van, hogy hisztizik, és akkor mindent megtehet. Nála viszont pont nem lehet azokat a Jo Frost módszereket alkalmazni pl. a büntetésnél, amiket mondjuk nálatok (ld. kanapéra csücsültetés).
Nem ez az első blogod, amit olvasok, és évek óta már. Amióta Andris megszületett, nagyon ritkán szólok, mert nagyon másként gondolkodok a gyerekekről és a gyerekekkel kapcsolatos dolgokról, mondjuk nevelésről, terelgetésről, mint te. Te életed és a tieidé, maximum véleményezni van jogom (mivel ide írod nyilvánosba') és kérdezni: Az ősi zsigeri pszichód évekkel ezelőtt durván jól működött. Meg tudja-e most válaszolni, hogy miért SIR ANDREW a kisfiad még most is?
bár tudnék valami okosat mondani.
Jaj,jó, bocsi, kicsit szétszórt vagyok mostanában, mint a pitypang, meg biztos felületesen is olvastam azt a részt, bocsi tényleg.
És amikor Andris hisztizik, te mit csinálsz? Hogyan reagálsz? Azt olvastam, hogy megkéred, hogy hagyja abba, de utána? Ha mondjuk húsz percig nyomja, akkor abban a húsz percben mi történik, te mit csinálsz?
Mondom, nem ismerem Andrist, nyilván te tisztábban látod, mit miért csinál, de szerintem ezeknek a hisztiknek egyetlen céljuk van: hogy rá figyelj.
És mivel azt írod, hogy sok időt tudtok kettesben is tölteni, a hiszti nem azért van, mert tojtok a fejére, hanem azért, mert kibillent a (bocs, ha durva megfogalmazás) "kiskirályi" szerepéből, osztoznia kell rajtatok, amit biztos iszonyú nehéz feldolgoznia, de hát másfél év az már elég sok idő...szóval ezek a hisztik (ismétlem, szerintem, kívülállóként nézve)durván zsarolás-számba mennek, és nem, ne hidd, hogy nem képesek rá. Tesóm lánya pl. öt éves létére a bepisiléssel zsarolta a tesómat...
Amúgy le a kalappal előtted, hogy te ezt így bírod idegekkel, és majd mindig erre gondolok, ha nálunk is hasonló lesz a helyzet, hogy ha Csibike kibírta, akkor én is!
Annyira szeretnék, valami okosat mondani, de nem tudok, és bevallom nem is merek, mert a 3 év gyerekezés alatt azt tanultam meg leginkább, hogy ami itt működik, az nem biztos, hogy ott is…de annyi kérdést felvetett benne az utolsó két poszt, és kérlek értsd az összeset jól:) Biztos, hogy amikor Andris provokál, akkor neked kell a szobában pityeregned, és nem fordítva? Biztos, hogy mindig minden esetben te vagy a főnök kettőtök viszonyában, mert nekem kicsit úgy tűnik, mintha Andris kezében lenne a kormány, vagy legalábbis azt hiszi. Ha pedig rosszul látom, akkor talán csak hisz benne a végsőkig, hogy megszerezheti. Én nem bíztatnálak testi fenyítésre, mert én sem szeretem (bár be kell vallani, hogy nálunk időnként ha elmegy a végsőkig, akkor kap a fenekére, szerencsére ritka), de ha a szigorú tiltás ellenére mégiscsak meglép valamit, akkor annak minden esetben következménye van. Nem mindig működik ugyanaz a startégia. Van, hogy megoldjuk egy elkülönítéssel, (utána ölelkezés, bocsánatkérés), vagy nem nézhet este mesét, vagy elvesszük egy játékát. Viszont következetesen, hogy tisztában legyen a tettek súlyával. Természetesen sokkal több dícséretet kap, mint bűntetést, de miért is magyarázkodom? Illetve ami még megragadott, az a B.-vel való együttműködés, ami ezek szerint nálatok sem gördülékeny. Az én férjem egy szabadlelkű vízöntő, akinek az idő szinte semmilyen határokat nem szab, végtelenül bele tud kényelmesedni a dolgaiba. Én egy kos vagyok, aki megy előre és csinálja, és utál várni. Két gyerek mellett nem lehet kényelmeskedni, szerintem:) És én is most jutottam el odáig, hogy nem érdekel, hogy hogyan küzd meg a fiúkkal heti 2-3 este 1 órát, én eljárok futni, mert igenis ki kell ereszetni a gőzt, és ennyi jár 3 év 24 órás ügyelet után. Szóval, az, hogy hétvégente 15 perc után ürüggyel megjelennek a fiúk, és nem hagynak téged mütyürkézni, az nem hagyható annyiban. Egyszerűen ne hagyd! Tudom, könnyű ezt mondani, de szerintem érted. És ez B-vel való megbeszélés kérdése. Nem tudja elvinni őket 1 órára, játszóra stb. ? Most visszaolvastam, amit írtam és félreérthető, szóval nem gondolom, hogy következetlen lennél vagy ilyesmi, csak szimplán talán kicsit erélyesebbnek kellene lenni, mert lehet, hogy Andris érzi, hogy "gyenge" vagy és ezért is meri próbálgatni magát veled szemben. Azt meg komolyan nem értem, hogy egy óvodapedagógus, hogy gondolhatja komolyan, hogy napi fél órára vidd a gyereket…És a végére egy kérés, ha még szóba állsz velem: miket mondtál Andrisnak amivel kedvet csináltál az ovihoz, mert én februártól dolgozom, a srácok csanába mennek heti 4 nap, és a mindjárt 3 évesnek ehhez egy csöpp kedve nincsen, ugyanis ő is nagyon szeret velem itthon lenni…de ez most nem fakultatív program lesz a részünkről...
Oviban én megmondanám, hogy jön a gyerek és kész. Ez a félig oviba járás mindenkit kikészít, azt elhiszem. A környezetünkben senkinek nem vált be, még akkor sem, ha a szülő is akarta.
Mi anyák ilyenek vagyunk. Elolvasunk még 3 könyvet, hibáztatjuk magunkat (adott esetben nem ok nélkül, stb.). Nálunk ennek ellensúlyozására nagyon beváltak az apás hancúrozások. Minden este 20 perc birkózás (a lányunkkal is!!!!): jó kis feszkóoldás mindenkinek, határfeszegetés és tanulgatás, fizikai kontaktus, stb. És még csak sok szellemi koncentráció sem kell a munkában megfáradt férjnek.
Évi: Teljesen igazad van :) Az oviban megmondtam, hogy megy a gyerek és kész, ezért is maradt Andris mindig jóval többet, mint amit az óvónénik gondoltak, és ezért ebédel ott. Nem hagytam, hogy lerázzanak. Az viszont nehéz, hogy én itthon igyekszem fellelkesíteni az ovira, az ovi oldalán meg nincs meg ugyanez, úgy érzem. Figyelnek rá és foglalkoznak vele, ha elkámpicsorodik, de ha sima kiscsoportba ment volna, 2 hét alatt beszokik ottalvással együtt, itt meg még mindig szó sincs ilyesmiről.
Meggyőződésem, hogy több hibát is elkövettem az elmúlt 3 évben, szerencsére soha nem pályáztam A Tökéletes Anya címre :) Én is mindig magamban keresem a hibát. A mai napunk pont azért lehetett nagyon nyugis (!), mert B. idegeskedés nélkül foglalkozott a gyerekekkel addig, amíg én kidőltem a betegség miatt, csak rájuk figyelt 1.5 órában. Mindkét gyerek kisimult. Viszont mihelyt elkezdtünk egymással beszélgetni, a srácok egyből összebalhéztak és csomó mindent csináltak, hogy csak rájuk figyeljünk.
Zebranyúl: Kértem már, de kérem még egyszer: Légyszi, adj hozzáférést a blogodhoz! :) Meg egy mélt is, hogy ne felejtsem el az ovis dolgokat megírni neked. Köszi!
Csomó igaz dolgot írtál, nincs okom arra, hogy ne álljak szóba veled :)
Ugyanabba a csanába mennek a gyerekek, együtt tudnak lenni? Mert ha igen, szerintem nem lesz gond a beszokással. A szokásos leválási megzakkanás előfordulhat az első 1-2 hétben, de ez sem borítékolható.
Az ékszereimmel az a baj, hogy csak itthon tudok foglalkozni velük. Ha olyan hobbim lenne, mint pl. a futás, gond nélkül el tudnék menni itthonról akár 2-3 órára is, mert a három fiú bír ennyit együtt, pl. a gerinckezelésemnél sem volt semmi gond. Igaz, utána kaptam a büntit Andristól, Dávid meg nem akart lecuppanni rólam. Nem tudom, te pl. hogyan oldod meg, de ugye akkor is B. ügyel a srácokra, ha főzök, takarítok (pl. játszótérre viszi őket), szóval, nincs pofám még pluszban időt kérni magamra, bár nyilván kellene. B. nem tud főzni és a házimunkában is csak akkor segít be, ha rágom a fülét.
Ritkán sírok a gyerekek előtt :) A viszonyunk olyan a gyerekekkel, hogy mindketten tudják, akarhatnak dolgokat nyugodtan, mert figyelembe vesszük a kívánságaikat. Andris azt még nem látja be, nem akarja elfogadni, hogy a 'nem' az nem-et jelent, és ő minden apró dologban megpróbálja a saját akaratát érvényesíteni. Mindenben. Ahogy elhangzik a 'nem', már jön is a hiszti. Ha hisztizik azért, hogy még egy vitamint ehessen, elmondom neki, hogy miért nem lehet, és megkérem, hogy menjen a szobájába, ott hisztizzen, ha maradni akar, hagyja abba. Mindig van megölelés, és ilyenkor megint elmondom neki, miért nem lehet kétpofára tolni a vitamint.
Mindkét fiam vezéregyéniség típus, nem én mondom, olvasom évek óta. A kicsi is baromi nehezen fogadja el a 'nem'-et, vörös fejjel üvölt és veri magát a földhöz. Ha kimondom, hogy 'nem', az 'nem' is marad. Viszont nem kérdés, hogy végtelenül el tudok fáradni, és akkor nehezebben őrzöm meg az önuralmamat, ilyenkor kiabálok. Ha összevesznek egy játékon többször, azt a játékot elrakom.
Gondolod, hogy ha pl. napközben csinál x dolgot, ami miatt nem nézhet mesét este, órákkal később, összeköti a kettőt? Erre még nem képes, Ranschburgnál olvastam.
Katity: Hosszabb kommentre este még lesz időm :)
Maggie L.: Nekem már az jó, hogy ide kirakhatom a dolgaimat, hogy tisztulnak az érzéseim, szóval, simán elég egy kedves mosoly vagy buksisimogatás is :)
Csillagvihar: Bevallom, nem tudom, hogyan gondolkodsz gyerekezős dolgokról, mi az a nagyon más. Az elmúlt 1.5 évben alig olvastalak (másokat sem, azaz nem személynek szól), ha egyszer-egyszer eljutottam hozzád, nem láttam, hogyan gyerekezel, mert másmilyen posztok jöttek abban a tíz percben. Évekkel ezelőttről rémlenek dolgok, azokról anno úgy éreztem, szimpatikusak :)
Az "ősi zsigeri pszichóm" most is működik, nagy segítség, órákon át tudnám mesélni, miért Andris és Dávid a két kisfiam. Itt a blogon egyelőre elmondhatatlan, túl sok fájdalommal járna nekem annak a boncolgatásnak a nyilvánossá tétele, amire jutottam az elmúlt 3 évben, a tudás azonban megvan bennem, és ha azt nézem, mennyire jogos, hogy őket kaptam, azt kell mondanom, hogy abszolút. Ettől persze a helyzet nem lesz könnyebb.
Katity: Megpróbálok még most írni gyorsan :)
Megtennéd, hogy beleolvasol a Zebranyúlnak írt kommentembe, hátha van ott valami válasz.
Andris nem hisztizik összefüggően 20 percet, ő úgy csinálja, hogy minden miatt képes hisztizni rövid ideig. Bepróbálkozik, aztán mivel nem ér el semmit általában, azaz a nem-et nem változtatom meg (az más kérdés, hogy az idegeim felborzolódnak néhány hisztis nap után, ez is egy eredmény). Viszont eléggé kitartó, akár napokon keresztül is hisztizik pl. a vitamin miatt (hogy mennyit ehet egyszerre), mármint többször felhozza a dolgot és mindig sír-kiabál, ha elmondom, miért csak egyet ehet. Nem tudom, itt mivel kellene megbüntetni, nem is gondolom úgy, hogy meg kellene. Ha hisztizik, elmondom, hogy ez miért nem jó, és megkérem, hogy menjen a gyerekszobába, ott lehet hisztizni, ha maradni akar, hagyja abba. Megölelem, megsimogatom, megpuszilom, és megint elmondom, miért nem ehet vitaminból ötezret és miért nem jó, ha hisztizik. Szóval, a dráma és a vihar, rövid ideig tart, a fárasztó az, hogy sok-sok kicsi ilyen vihar is adódhat egy nap, akár napokon keresztül. Attól ki tud borulni, hogy pl. kirándulni megyünk, és mire elindulnánk, teljesen megkergül az izgalomtól, semmiben nem működik együtt. Ezért jóval előre nem is szoktuk elmondani neki, mi lesz a program.
Igazad van, hogy kipottyant a kiskirályságból, de hát ez is történt :) És szíve-joga féltékenynek lenni, és nekem kell segítenem abban, hogy ezt kezelni tudja. Még mindig nem tudja feldolgozni, hogy öccse született és kevesebb figyelmet kap, mint korábban, pedig nincs elhanyagolva egyáltalán. Dávid pedig nem kisnyuszi, cápa ő is, nagyon határozottan kiáll a dolgaiért és nem tart Andristól, kicsi korában is visszaütött neki simán. Dávid is meglehetősen heves vérmérsékletű, ő is nagyon tud hisztizni :)
Ügyes kétgyerekes anyuka leszel, ebben biztos vagyok, sok olyan dolgot látok nálad, ami nagyon gyerekbarát :) Az egyik legjobb pedig az, hogy a kislányod már elég idős lesz a testvére születésénél, sokkal kevesebb probléma merül majd fel nálatok.
Én az adminfelületen láttam az e-malcímedet,emlékeim szerint küldtem meghívót, de most töröltem, és újra elküldtem, de azt is láttam, hogy most tutira meg is kaptad;)A gyerekek együtt mennek a csanába, pont azért, hogy ott legyenek egymásnak, mert a Zazi elég lelkis gyerek, a Berci meg 1 éves lesz, még szinte bébi. Mindent értek;), viszont szerintem, az, hogy "nincs pofád" magadra is kérni még időt, azon szerintem érdemes volna változtatni. Az én férjem is olyan, hogy a házimunkában nem vesz részt, sőt az enyém szaros pelenkához sem nyúl, szóval, ha épp nem vagyok kéznél, akkor tőle akár vérésre marhatja a gyerek seggét a kaki, akkor sem teszi tisztába, értsem meg nem_lépes_rá, soha nem fogom ezt megérteni, de tudunk ezzel együtt élni. Szóval szerint kellene az kizárólagos én idő, mert az én gyerekeim jóval kisebb kihívások elé állítanak, de így is sokszor közel tudtam kerülni a megkattanáshoz. És a zebranyul01@gmail.com meg a mailcímem, amin megtalálsz:)
A testmozgás csodákra képes, szóval Zebranyúllal egyet tudok érteni. Nem csak kikapcsol, de még a fenékméretre is csodás hatással van :)
Amit már egy múltkori posztodhoz is akartam írni, hogy kezelni akarod a mérgedet, hogy B elmehet lefeküdni te meg nem. Szerintem nem a mérgedet kellene kezelni, hanem "egyenlő bánásmódban" részesíteni benneteket, mert ha ő elmehet, te miért nem? A gyerekvállalás nem egyszemélyes dolog (legalábbis a ti esetetekben), neked is ugyanúgy jár a pihenés. A másik ezzel szorosan összefüggő dolog, hogy sokszor azt mondod "megoldom", miért nem megoldjátok? A csalás az ő feladata is, nem csak a tied.
Bocsi ha kicsit mellélövök, de nekem ez jön le a posztjaidból mostanában.
család, nem csalás természetesen :)
Szia!
Le a kalappal előtted! Egyetértek veled abban, hogy az anyaság nagyszerű belső utazás, és nem véletlenül kaptál két ilyen természetű fiút. Számomra úgy tűnik, hogy mindent te akarsz csinálni otthon, és a tanulnivalód talán éppen ez: el/átengedni egy kicsit a gyeplőt, lazítani. Ha nem gyerekeket nevelsz, főzöl, takarítasz, akkor ékszerezel (ami valóban pihentető, ha nem megrendelésre/határidőre csinálja az ember), később jön B. (és talán a munkahelyi élményei, gondjai), a sorban legutoljára jössz te. Majd leírod, ha nem jól gondolom, de szerintem nem véletlen a köhögés sem: "mindenképp egy olyan idegi feszültséget
érzek magamban, amely irritál engem, és amelytől meg akarok szabadulni"- lelki eredetű betegségek lexikona, köhögés címszó.
Kívánom, hogy megnyugtató megoldást találjatok a problémáitokra! Üdv Évi
Írtam neked mailt komment helyett. :)
Az egeszen biztos, hogy jo nagy adag feltekenyseg van benne a kistestvere irant, de ugyanugy a szulei fele is. Lasd, nem hagy benneteket ket szot valtani, a hetvegen jobban "megkergul" (nalunk detto ez van es sajnos a parkapcsolat is igen eros probatetelnek van kiteve ezaltal). Nekem annyit javasoltak, hogy nevezzuk a gyerekkel neven a jelenseget, hogy tudja, mi tortenik vele ilyenkor, hogy ezt ugy hivjak, feltekenyseg. Ahogy lehet valaki vidam, vagy szomoru, lehet feltekeny is. Ahogy no, okosodni fog es fel tudja jobban dolgozni a helyzetet. Egy jo ovoda, hozzaerto ovonokkel mindenkeppen sokat tud segiteni! Ezert nagyon szurkolok Neked es Andrisnak, hogy minel elobb beinduljon a rendes, ottalvasos ovi, minden nap, te fellelegezhetsz o pedig ott nagyon sokat fog tanulni,okosodni azaltal, hogy hasonlo koruakhoz tudja hasonlitani onmagat, a helyzetet (masnak is van kistesoja) es a viselkedeset.
Szia!
Találtam egy kis segédanyagot, hátha tudnád használni. A Baba magazin 2012 áprilisi számában van egy cikk "amikor a gyerekek dühbe gurulnak..." címmel. Néhány mondatot idézek belőle, de szerintem az egész megéri. "(...)Amikor a gyerekünk nekünk támad a haragjával, akkor önmagát is kiszolgáltatja arra, hogy tanítsuk. (...)Nekünk kell úgy változnunk, hogy el tudjuk fogadni azt a tényt, hogy a haragját éretlen módon fejezi ki, például dühkitöréssel vagy agresszióval. Az elfogadás nem jelent egyetértést. Ezért tanítjuk. Először meg kell értenie, hogy mi ez az érzés, fel kell ismernie, hogy az adott helyzetben ő dühös, haragszik, és hogy emögött valamilyen félelme rejtőzik. Ehhez nekünk fel kell vállalnunk a felelősséget saját haragunkért, és most közölni, hogy most dühös vagyok. (...) azért dühöng (a gyerek), mert szorong valami miatt..."
Megjegyzés küldése