A fárasztásos módszer teljesen bevált...

... legalábbis nálam, alig bírok ébren maradni. 

Az történt, hogy az utóbbi két hónapban esténként pocsék alvást produkáló gyerekeimnél (akik közül az egyik napközben nem is akart aludni... vajon melyik, ha nem a Kicsi?) a hétvégén visszahoztam a napi kétszer másfél órás sétát/motorozást. Talán jobban alszanak, és esetleg hamarabb lefektethető állapotba kerülnek.

Azóta hulla vagyok. Simán be tudok aludni társasjátékozás közben. Ülve, facsigával a kezemben. (Anya, ne aludj már! Ezt nem hiszem el!, így Andris, és orczáját drámai mozdulattal a két tenyerébe temeti.)

De!

A Kicsit ma leraktam a kanapéra ebéd előtt és motorozás után (kábé dél körül értünk fel), két perc múlva balra eldőlt, szemét lecsukta - és úgy maradt volna az idők végezetéig, ha nem viszem át az ágyába. Andris kezét széttárva megjegyezte a helyzet meglepő voltára utalván: De hát nem is adtál neki cicit... Valóban nem, ennyire álmos volt a Dávid. Két órát durmolt egyhuzamban, egészségére.

Andrissal megebédeltünk, pisi, meseolvasás és mesemondás, babusgatás - és elaludt ő is, tiltakozás nélkül. Hétvégén nehezebben ment, mert B. jelenléte gátolja az alvást (apahiányos korszakát éli a nagyobbik sarjunk, meg B.-vel lehet repülős szimulátorozni, például). 

Nem emlékszem, mikor fordult elő utoljára, hogy a két gyerekem egyszerre aludt nagyjából egy órát. Az ovi miatt két különböző napirend jellemezte az életünket, mert mi szeretjük a kihívásokat (nem, Univerzum, nem!!!): a gyerekekkel ugyan roppant minőségi anyaidőt töltöttem el addig, amíg hol az egyik, hol a másik aludt, én viszont a nagymama nélküli napokon reggel héttől este tízig egy percre sem tudtam elvonulni önnön magányomba, pedig ez nekem létfontosságú. (Andris ovis tartózkodása alatt megvalósult röpke Dávid-alvás alatt főztem, mostam, mosogattam, teregettem, rámoltam, meg ilyesmi, mert ezeket nem szívesen oldom meg hajnalban, és nálunk valahogy mindig van mit mosni, mosogatni, pakolni, teregetni, rámolni, én ezt nem is értem, és kábé háromféle kaját kell főzni, hogy A Fényen kívül mindenkinek adódjon kézzel foghatóbb táplálék.)

Ja, Andris azért nem alszik még mindig az oviban, mert az óvónénik szerint ott nem érzi biztonságban magát. Egyszer megpróbálkoztunk a benti alvással, de már ebéd előtt elkezdett pityeregni, ebéd után harminc percig sírdogált, utána hívtak fel, hogy bemennék-é érte, én meg nem akartam erőltetni... Khm-khm, gondolom, nem az én feladatom az óvodai érzelmi biztonság megteremtése... Biztos vagyok abban, hogyha Andris "hagyományos" csoportba járna, régóta az oviban aludna - megkönnyítve ezzel a családi életünk megszervezését. Azóta úgy tekintek az ovira, mint játszóházra, és nem várok tőle semmit, viszont minden apró pozitívumnak örülök, ami Andris személyiségében, viselkedésében az ovi hatására megjelenik. Rengeteg ilyen van, majd mesélek, a negatívabb dolgok meg elhanyagolhatók.

A napi kétszeri kimozdulás lehetőségéért a kisebbik fiamnak szeretnék köszönetet mondani, mert már olyan nagyfiú, hogy nem alszik vissza reggel, így ovi után jöhet egy kis motorozás-játszóterezés, aztán az alvás.
Este ugyan nem alszanak el korábban (Dávid fél 9, Andris 10 körül dől ki), viszont alig ébrednek. Szóval, az Élet nem Rákóczi túrós, de egy fél kakaóscsiga igen. 

Egyébként ma játszóházba vittem a fiúkat délután (nem volt ovi) - hihetetlen, mennyire elfáradtam a kúszásban/mászókázásban/csúszdázásban/szaladgálásban. Dávidot még nem lehet egyedül hagyni, így minden terepgyakorlatot csináltam vele. Fittvagyokésfiatal, fittvagyokésfiatal, fittvagyokésfiatal. Ahham - csak nehogy elfelejtsem. 

P.S.: Valamit elszúrtam a címkéknél, Dávid hétvégén eljutott a 18. hónapig, neki a 19. hónap dukál, azt tapossa pár napja... Vajh hol botlottam meg? Merthogy az előző címkézés sem jó már... Na, javítottam ezt-azt.