2014. október 17., péntek

Az anya (egyik) problémájának beazonosítása

Rájöttem én is, de szavakba B. öntötte a héten: az a bajom, hogy a gyerekezéssel párhuzamosan megtaláltam az álommunkámat - és nincs időm rá. Nincs idő az álmaimra, a vágyaimra. Nincs annyi időm rá, amennyit szeretnék, és ha napokig egyáltalán nem jut idő az alkotásra, frusztrált leszek, zenmentes. És nem lehet minden nap alkotni, mert alakulnak úgy a körülmények, hogy nem. Mióta itthon vagyok, olyan szinten teljesedett ki az alkotói énem, amit elfojtani már egyáltalán nem lehet, a visszafogást, az önmegtartóztatást pedig nagyon rosszul tűröm. Borzasztó sokáig éltem ilyen-olyan elfojtásban B. előtt, most már nincs türelmem hozzá. És ha ezeken a napokon a gyerekek - radarjukkal pöpecül letapogatván a belső feszültségemet, zaklatottságomat - szándékosan átlépik a határaikat / határaimat (főleg az Andris, de persze a Dávid se porcukorral megszórt meggyes piskóta, végül is Andris mellett szocializálódott, hehe), olyan vagyok, mint egy vulkánkitörés. Kiabálok. Ilyenkor azzal biztatom magam, hogy van a kapcsolatunkban annyi, hogy kibírja ezeket a kiabálásokat (megjegyzem, figyelek arra, hogy szavakkal ne bántsam meg őket, csak a tényeket kiabáljam), és azzal is, hogy segít, ha elmondom nekik lehiggadván, miért kiabálok. Mondjuk, attól egyből az egekig szökik az agyvizem, ha egymást öli a két fiú. És az én kiabálásom csak a második a sorban: a balhéik mindig fontosabbak nekik. (Ezt is meg tudom érteni amúgy.) Aztán meg olyan nagyon tudják szeretni egymást. Meg engem is. 
Genyaság azt várni négy év után, hogy legyen ovis a Dávid, hogy a munkámnak is élhessek, ne csak a családomnak és a háztartásnak? Vagy nem... ? (Szerintem nem.) Közben meg nagyon jó döntés volt őt itthon tartani, kettesben is lenni, látni / érezni / hallani őt csak Dávidként. 

A világ egyik legjobb dolga, hogy ők vannak nekem, és hogy mi négyen egy család vagyunk (a másik a mosogatógép, mint tudjuk), csak jó lenne, ha nem hajnal 3-kor fejeznék be egy blogbejegyzést - és nem hónapnyi kihagyás után.   

3 megjegyzés:

Aliana írta...

Egyáltalán nem genyaság arra vágyni, hogy egy kicsit Te is lehessél (mármint Csibike, a szuverén lény, nem csak 24/7 anya), szerintem teljesen természetes érzés :)

csibike írta...

A 7 az alvással töltött órák száma? Vegyünk le belőle 2-3 órát :) Egyetértek, de van olyan, aki nem.

Nem tudtam hozzád kommentelni, mert összeomlott a rendszer: gyönyörű a gyerkőcöd :)

Archeo írta...

Oh, én már 11 hónap után vágyom néha ilyesmire.. bár ha belegondolok, már 2 hónapja is vágytam néha..
Teljesen megértelek!