Nem vagyok a magam úrnője

Balgán azt reméltem valahol mélyen legbelül (pont ott a gyerek környékén), hogy a vasárnapi koncert fordulópont lesz émelygős-alvós életemben és hétfőtől kezdődik az 'üde vagyok és friss és kipihent' projekt. Aha, persze. A jó közérzetből pár óra adatott meg, egyébként minden maradt a régiben, például tíz-tizenegy óra alvás után megreggelizem a két szelet paradicsomos-vajas kenyeremet, aztán visszatérek az ágyba, annyira kimerít az a néhány falat. Soha nem hittem volna, hogy elfáradok az evésben. Gondolom, nem ez lesz az utolsó ilyen élményem.

A fizikai gyengeségem szintén meglepett. Ami engem illet, én egészen határozottan úgy terveztem az itthoni kényszerpihenőmet, hogy majd sütök, főzök, takarítok, barkácsolok vagy ilyesmi, és csak úgy hébe-hóba szundítok vagy hányok egyet, mondjuk, két fordítás között. Ugye, nem kell részleteznem, hogy alvás vagy émelygés közben mennyire lehetetlen például konyhatündérkedni, ablakot mosni, üvegmatricát festeni? A távolságokkal szintén gondban vagyok, tizenöt-húsz perc séta kiüt, úgy érzem, mintha a Himalája meghódításával kellene megbirkóznom, még a serpáim szemrehányó pillantásait is látni vélem.

Az alvás persze nem pihentet, az elmúlt két hónapban talán egyszer ébredtem úgy, hogy tyű, tele vagyok energiával, de lehet, hogy egyszer sem. Hajnalok hajnalán többször elvánszorgok a vécére és ez legnagyobb ámulatomra nem függ össze azzal, hogy mennyit ittam elalvás előtt. Két korty víz után is simán produkálom a Niagara-vízesést. A második kör szinte hihetetlen: Abban a biztos tudatban ülök a vécére, hogy a Niagarának köszönhetően már nyálam sincs, nemhogy vizeletem, erre jön egy újabb adag, például a Balaton. 

A mindennapi táplálkozásom sem mentes a meglepetésektől. Itt is ivadékunk irányít, természetesen. Bár szeretem a finom ételeket, az egyszerűbb, semmi extra kajákkal sincs gondom, viszont amikor a sarj arra kényszerít, hogy vegyem meg a mirelit bélszínrolót, amibe mindenféle szemetet beleapplikáltak és süssem ki olajban, na, akkor azért hőbörgök. Ja, krumpliból is azt a mirelitvackot kellett venni, amit aztán ketchupba tunkoltatott velem. (Nem magát a mirelites zacskót, a kisütött krumplit.) A mennyiségekkel sem szimpatizálok mostanában, nem bírok harminc percen belül két tányérnyi levest megenni. Azaz kiderült, hogy mégis, de lelkileg nem jó érzés, lélekben már vagy tíz pluszkilót hurcolok magammal. Nemterhesen csak néha ettem sokat, például családi összeröffenéseken egyetlen hatalmas gyomorrá vedlettem át (és milyen jó volt!), de utána hetekig szolidra vettem a táplálkozást, gyógyteákkal tisztogattam a belsőmet, esténként már nem ettem, ilyenek. Most meg zaba van, cirka ötször egy nap. Meg székrekedés és gyomorégés - nem ötször egy nap, folyamatosan.  

Azért jól vagyok, köszönöm.