2011. február 3., csütörtök

Megszültem virtuálisan is

Szóval, ott tartunk, hogy szülés előtt két-három nappal jóslófújtatásaim vannak, a fájások pontosan a kiírt napon, kedden érkeznek meg és késő estére tízpercesekké sűrűsödnek, B.-vel el is kezdünk izgulni, hogy mindjárt megszületik a fiúnk, de jó. Két fájás között gyorsan véglegesítem a bőröndöm tartalmát, érzem, szülni fogok. Ötperces fájásoknál induljunk a kórházba, véste a fejembe a szülésznőm, addig nincs értelme bemenni, meg azok tartsanak legalább egy percig, úgyhogy bőszen jegyzetelem a fájásaimat, a fogaimat pedig még bőszebben csikorgatom, mert hát a fájásnak nem viccből ez a neve, tényleg fáj. Múlik az idő, a tíz percek maradnak tíz percek, az éjszakám a fájásra felébred, fájást túlél, olvasólámpát felkapcsol, időpontot csalódottan felír, olvasólámpát lekapcsol, tíz percre visszaalszik sormintában telik, a fájások miatt képtelen vagyok pihenni. B. sem alszik túl sokat, állandó készenlétben fekszik mellettem.
Szerda reggel felhívom a szülésznőmet, hogy a fájások nem sűrűsödnek és rövidek, én fáradt vagyok, most mi legyen? N. meleg fürdőt javasol, jólesik, de nem változik semmi. Megbeszélem vele, hogy felhívom a dokimat. U. berendel a kórházba azzal, hogy mire odaérünk, pont befejez egy műtétet. Jó, bemegyünk. Most már izgulunk. U. sehol, a műtét még tart, tudjuk meg N.-től. Négy órát várakozunk a folyosón, nevetgélünk, sétálgatunk, mert úgy könnyebb fájni, megesszük az összes kajánkat, nem morgunk, várunkvárunkvárunk. N. tesz-vesz körülöttem, ctg és miegymás, a fájásaim nem sűrűsödnek. Megérezik a doki, megvizsgál. Ez egy megindult szülés, hangzik a diagnózis, a burokrepesztésről úgy beszélgetünk, mint az időjárásról. B.-vel birtokba vesszük az egyik barátságos szülőszobát. Amikor egy pillanatra egyedül maradok, meghallom az egyetlen szülő nő üvöltését, néhány percig nagyon félek ettől az egésztől, még soha nem féltem ennyire, kicsi vagyok és kiszolgáltatott és nem is tudom, hogy kell szülni és haza akarok menni, aztán hirtelen elmúlik a félelem, B.-vel biztatjuk egymást, nevetgélünk, aztán fotót csinál rólam, mert szerinte gyönyörű vagyok, pedig rajtam az a borzalmas kórházi hálóing. A büfé korán zár, a családtól kaját rendelünk. A szendvicseimet csak másnap reggel tudom megenni, addig nem érek rá.
U. burkot repeszt délután háromkor. Tizennyolc órája vajúdok, arra már nem emlékszem, mióta vagyok ébren. A burokrepesztés fáj, a magzatvíz mekóniumos. Szülés után kiderül, valami csoda folytán egy csepp sem került Andris tüdejébe, nincs fertőzés. U. szerint a fájásaim még nem elég erősek, ezen nevetnem kell, szakad rólam a víz, a hullámokban érkező fájásoknál alig kapok levegőt. Reménykedem, hogy nem töröm el B. kezét. Megpróbálok úgy lélegezni, ahogy N. mutatta, de a fájásoknál szétcsúszik az egész, kapaszkodom a lepedőbe és kérem a testemet, hogy engedje át magán a fájdalmat. Nem mindig sikerül, ösztönösen feszül meg a testem, alig uralom. Úgy érzem, áll az idő, egy helyben toporgunk. És tényleg. Kérek zenét, ha van. Van. Andrea Bocelli. Tök véletlenül.
A baba szívhangja minden egyes fájásnál hatvanra esik le. Mi a határ, kérdezem N.-től. Százhúsz és száznyolcvan között. Remek. Behívja U.-t, hogy a baba így reagál a fájásokra. U. nem örül, de nem ideges. Kapok oxitocint, hogy sűrűsödjenek az ötperces fájásaim. Bedobja, hogy császár, ha így marad. Jó lenne szülés után magamhoz ölelni a gyereket és B.-t, de jó, ha császár, akkor legyen az, nekem mindegy, a fiamat akarom, hullafáradt vagyok. Annyi oxitocint kapok, hogy abból tíz nő öt perc alatt megszül, nálam sűrűsödnek a fájások, de nem eléggé, tágulok, de nem eléggé. A kiabálástól megkönnyebbülök. N. labdára ültet, a pokoli fájások miatt alig bírok lekászálódni az ágyról. A labdán jobb, mint gondoltam, gyorsabban jönnek a fájások, a testem himbálja magát, mi meg röhögünk B.-vel két fájás között, már nem tudom, min, remélem, N. nem néz hülyének minket. A fiam szívhangja órák óta hatvanra esik vissza a nagy fájásoknál, szinte érzem, ahogy elakad a lélegzete. Miatta bírnom kell, ebből merítek erőt. Mindketten küzdünk, B. tehetetlen, fogja a kezemet és halkan biztat. Csodálattal néz rám. Borzasztóan fáj. Görnyedek a labdán, markolom az ágy matracát, segítségsegítségsegítség, szinte suttogom, fáradt vagyok a kiabáláshoz. U. néha bejön és megnéz, konzultál N.-nel. Egész jó a helyzet, a fájás sűrűsége, a tágulás, de ne, ne nyomjak még, hiába érzem úgy, hogy kell. Szétroncsol a gyerek, ha kinyomom. Jó, nem nyomom. U. ráncolja a homlokát, a méhszáj egy kis darabkája nem akar elhúzódni az útból és este tíz után még mindig csak négyujjnyi a tágulás. Császár, dönti el U., nincs értelme tovább várni. Megkönnyebbülök, alig vagyok magamnál. Egy napja vajúdok, talán soha nem is aludtam, a gyerekem még mindig bent, B. kimerült, legyenmárvége. Legalább volt szülésélményem is, mondja U., már fintorogni sincs erőm. Érzéstelenítőt kapok a gerincembe.
Egy órás a műtét, tíz percnek tűnik. Ősz hajú, öreg, inas bácsi emel át a műtőasztalra. Meztelen vagyok a hideg fényben, semmit nem érzek nyaktól lefelé. Az aneszteziológus letol, hogy nem szóltam a gyerekkori lágyéksérvemről, pedig ott a heg. Csak annyit bírok kinyögni, hogy nem jutott eszembe, a bzmg-et nem teszem hozzá. Huszonhat óra vajúdás után örülök, hogy a nevemre emlékszem. Az anesztes rendes azért, szól, hogy ne fordítsam el a fejemet, de nézzek oldalra, mert ott a fiam. Pici, maszatos és sír.  Csütörtökön, éjfél után hét perccel született. Két-három másodpercig látom, kint B. várja és a kamera. A felöltöztetett babát B. veszi a karjába, N. lefotózza őket, aztán behozza a fiamat. Pár percre odatartja az arcomhoz. Andris nem sír, figyelmesen néz azokkal a gyönyörű szemeivel. Nem mozdulhatok, az érzéstelenítés miatt nem is tudok, az orrommal cirógatom az arcát. Szia Andris, szia kisfiam, köszönök neki és csodaszépnek látom. Mosolygok rá, nézzük egymást. Miközben az ősz hajú, öreg, inas bácsi átemel egy ágyra, a látóterembe kerülnek a lábaim. Úgy tűnik, mintha nem is hozzám tartoznának. Élettelenül lógnak. Félelmetes. 
A babát a csecsemősökhöz viszik, engem betolnak egy szobába. A folyosón látom végre B.-t. A megrendült szüleim ott állnak mellette. Elmondhatatlanul fáradt vagyok, csak B. jön be hozzám. Váltunk pár szót, többre nincs erőm, alig forog a nyelvem. Elköszön és megy haza. Hat órát kell mozdulatlanul feküdnöm, utána láthatom a babát, mondja N., aki ott matat rajtam-körülöttem a műtét után. Mielőtt álomba zuhanok, arra gondolok, hogy a hat óra az maga az örökkévalóság. Gyakran felriadok, várom, hogy N. szóljon, itt a baba. Valamikor jön egy takarítónő, felkapcsolja a villanyt, hangosan csapkodja a mindent és úgy megy ki, hogy ég a lámpa. A saját lábamon megyek át a szobámba, szobatársam még nincs. N. hozza a cuccaimat. Jön egy csecsemős, hogy mehetek a babáért. Fáj a sebem, szédülök, alig tudok járni, de a fiamért négykézláb is elkúsznék. A kis kocsiját betolom az ágyamhoz, a csecsemős segít mellre tenni, aztán magunkra hagy minket, én meg a könnyeimen át mosolygok a fiamra.
Hát, így történt.     

31 megjegyzés:

Marjann írta...

Én meg itt sírok éccaka, ahelyett, hogy aludnék...

Elf írta...

én meg hajnalban mosolyogva könnyezem... szülni nem könnyű, de ettől olyan gyönyörűűűűű

Macsek írta...

:))))) minden jó, ha vége jó--és a vége JÓ!!! :)))

Katity írta...

Jaj, megríkattál! :-)
Gyönyörű! Ha nem lenne még legalább 18 hetem hátra, azt mondanám, hogy énisénis! :-)

1 írta...

Hát, engem is megríkattál, pláne, hogy ma van a fiam születésnapja és ilyenkor mindig átmegy rajtam, hogy mi történt akkor... :)

Csigamami írta...

Minden szüléstörténeten elpotyogtatok pár könnyet. Sajnos a sajátomon nem... Nem tudom miért nem.
Ez is könnyre fakasztott. :o)
Nem is vártam tőled mást, mint hogy a fájások között nevetgélsz. Valószínüleg,ha lett volna szünet anno az én fájásaim között én is nevetgéltem volna ;o)
Azt tudom, hogy mikor kint volt Bende onnantól kezdve folyamatosan röhögtem :o)

Azért az nem semmi, hogy saját lábadon mentél át a szobádba... Nálunk a császáros anyukák 3 napig fel sem kelhettek. A gerincérzéstelenítettek pedig 1 teljes napig. Szobatársam ilyen volt, 1 nap után felállították, hogy WC-re kell mennie, szerencsétlen 3szor ájult el...
Ügyesesk voltatok mind a 3-an :o)

Nóra írta...

Könnyek szöktek a szemembe. :) Újra átéltem a saját szülésemet is, ami igencsak hasonlóan zajlott, a végét kivéve. Lilusom végig tökéletes szívhangja miatt nem császároztak, viszont a végén megijesztettek a vákuum használatával, de szerencsére nem kellett alkalmazni. Na attól jobban be voltam tojva, mint magától a szüléstől! Büszke lehetsz magadra, sokan már sikítozva kérték volna, hogy császározzák meg! :) Az meg, hogy utána ilyen tipp-topp voltál, hát elismerésem, én gátsebbel sem virgonckodtam ennyire. :O)

manner írta...

Szép volt :) köszi a beszámolót!! Én csak azt furcsállom picit, h amikor látták, h mekóniumos a víz, hogyhogy nem döntöttek azonnal a császár mellett?

Anita írta...

hát....kicsit kibőgöm magam jó?

Szeri írta...

Pfú, nem volt semmi. Én is kicsit megkönnyeztelek Titeket.
Mióta sok nem egyszerű szülést olvasok, áldom az eget, hogy bár én is fájdalmasnak éltem meg az enyéimet, közel sem ilyen hosszút.

Patty írta...

Szintén császár, szintén 2010. oktober eleje(07) és szintén hajnal...csak nekem semmi szülésélményem nincs(vajúdás nélkül császároztak azonnal...:-(..meg altatásos császár...jó neked, hogy olyan hamar láttad a gyerekedet...Irigyellek...a fájdalomért is..
És nagyon gratulálok Lord Andrew-hoz :-)
Patricia

csibike írta...

... és csibike feltép egy csomag százas zsepit és körbekínálja :)

Patty: Nekem is hetedikén született a gyerek :) Azt hiszem, az azonnali altatásos császár engem is megviselt volna. Mi volt az oka?

Szeri: Van olyan, aki két óra alatt megszüli a gyerekét és abban már a kórházi becsekkolás is benne van :) Teljesen jó az alkatom a könnyű és gyors szülésre, csak ez most így alakult.

Anita: De csak kicsit :)

manner: Fogalmam sincs, nem kérdeztem a dokimat. Gondolom, nem volt súlyos a helyzet, ha még órákig vajúdgattam utána :)

Nóra: Ügyesek voltatok :) A dokim a hüvelyi út híve és a fájdalomcsillapítás ellensége. Még tudom fokozni, mennyire voltam fitt műtét után, ha lesz időm, beposztolom.

Csigamami: Így alakult, hogy röhögtünk, de mindenféle hülyeségen :) Szabadulni akartam a kórházból, ez motivált, és nálunk azt mondták a kórházban, egy-két dolgot leszámítva bármit csinálhatok a műtét után.

csibike írta...

Macskusz :): Sok boldogot a fiadnak :) Megvan valahol a történet?

Katity: Sitty-sutty elrohan az a pár hét, aztán hirtelen azt veszed észre, hogy jé, szülsz :)

Macsek: Jó, bizony, nagy küzdő a fiam is :)

Elf: Vállalom még egyszer(-kétszer), engem nem riasztott el :)

Mariann: Közben én is könnyeztem, amikor arról írtam, hogy odahozták a fiamat az arcomhoz és megszaglásztuk egymást :)

Elf írta...

ugye milyen érdekes, hogy az ember azonnal elfelejti a fájdalmat, csak arra emlékezik, hogy fájt... jó ez a természetanya, gondoskodik az utánpótlásról :):):)

Szeri írta...

Hihi, én is tudtam ( az első óta:D), hogy amint kicsusszan, azonnal megszűnik a fájdalom:)))

Picike írta...

Hú! Ez engem is meghatott. Olyan szép! :-))

RneIcus írta...

én is a könnyeimen át mosolygok éppen!

dorw írta...

na, én is kipityeregtem magamat, de ezzel együtt nem értem a dokidat.

- nem tudom, neked mitől fájt a burokrepesztés, de elmondhatta volna a kolléga
- nekem az Istvánban azt mondták, hogy ha mekóniumos a magzatvíz nincs cicó, irány a műtő
- a fájásoknál 120 alá eső szívhangnál szintén kérdés nélküli császár (mondták ezt úgy, hogy ott a természetes szülést erőltetik, de nagyon)
- a szülésélmény megjegyzésért meg minimum a lábára léptem volna.

egyébként egy hős vagy, komolyan. :) a következő már rutinból fog menni! ;)

1 írta...

Valahol, valamikor leírtam, de hogy hol... lehet, hogy a vinyón még meg van :) de az emlékképek kristálytiszták :)
Az aznapi híreket is begyűjtöttem, újságot, ezt-azt, hogy vissza tudjunk tekinteni, aznap mi volt a nagyvilágban :)
Jó orvosod volt :)

zinajda írta...

Örülök, hogy végre leírtad:) már vártam:) hosszú vajúdás. tényleg... de tudjuk, Csibike egy hős. És B. is. És Andris is:) Gyönyörű család lehettek:) Szépek, mosolygósak:)Jó olvasni:)
Nekem ez még csak álomkép.
De ez mindegy is. Legyetek mindig boldogok, egészségesek:)

roza írta...

Én is vártam,hogy ezt is olvashassuk:)
Hát,Csibike,Te tényleg hős vagy...
Ilyenkor mindig elgondolkodom,hogy én,aki még nem szültem sose,ilyen alacsony fájdalomküszöbbel,ami nekem van,hogy is fogom én ezt kibírni :D:D:D

Csapos írta...

Munkahelyen illik könnyezni egy blogon? :D Már mindegy...
Te egy hős vagy. Én kb. 10 óra után álltam föl (kellett), de még Cs. is sírt velem a fájdalmaim miatt.
És most újra megrohantak az érzések. Bennem legélénkebben az él, amit igazán meg sem tudok fogalmazni. Az az érzés, amikor betolták hozzám minden reggel, és én ránéztem, és amit közben éreztem...
t.

Golden írta...

annyira jó volt együtt szülni veled, ha csak így virtuálisan is! Annak idején majdnem ugyanez ment le nálam is, csak én nem voltam hajlandó fájni. A műszerek szerint már fantasztikus erős fájásaim voltak, más már megszült volna, én meg tágulni sem voltam hajlandó. Így aztán császár lett, de altatós. És nagyon fura volt a félnapos ájulás után egy felöltöztetett, csili-vili babát ölelgetni. Kicsit magamba is zuhantam, hogy nem öntött el hirtelen a nagy anyai érzés, bár vigasztaltak, hogy valószínűleg a szülés élménye hiányzott. Kellett pár nap, mire leesett, hogy ő és én mostantól mi vagyunk. De így legalább az apai oldalt is meg tudtam érteni. Két évvel később aztán újra előadtuk ugyanezt.
Szóval, köszönöm, hogy megosztottad velünk, és amit már úgyis tudsz, B egy nagyszerű figura!
Andris meg... egy csoda!

Niki írta...

Jaj, ez megint szép volt. Én is vártam már, hogy olvashassam. Hős vagy és nagyon ügyes. Nem különben a család többi tagja. Sajna, én nem tudom milyenek azok a bizonyos fájások, Buci program-császár volt mert nem volt hajlandó megfordulni. Az Istvánban szültél? Már ha publikus.

oximoron írta...

Csibike, annyira nagyon, hogy csak na. Meghatódtam. Bőgök, a szám a fülemig ér. Jó érzés.
(hehe, mondhatod, és tudom, hogy tudod: nem a szülés fájdalmaira gondolok!)

Névtelen írta...

Még smemit nem tudok az anyaságról, de most valahogy úgy együttéreztem... A fantasztikus és hihetetlen hozzáállásod/stílusod nélkül nem ment volna ilyen csodásan, felnézek rád. És persze én is örömkönnyeket hullatok épp...
Juli

csibike írta...

Majd jövök vissza kommenteket olvasni, meg a többit is megpróbálom megválaszolni :)

Névtelen írta...

Na szòval, lànyok, most meg lehet ràm haragudni ès mindenfèle bunkònak elmondani.(Csibike dràga ne haragudj meg ràm, eszem àgàban sincs polemizàlni, csak màr kicsit unom)
Na szòval, màr napok òta olvasom a hsz-kat a nagyon jòpofa ès eredeti leìràsod a szùlèsed leìràsàval, ami ugye minden anyànak egy òròk èlmèny marad!Imàdom, ahogy ìrsz!
Nem olvasok màst, hogy hùp-hùp, most jòl kisìrtam magam, meg hùp-hùp, most nem fogok tudni aludni a meghatottsàgtòl, meg effèle banàlis cuccokat.
Csibike szerintem màr idòk òta nagyban kèszùlt megìrni a szùlèsi èlmènyèt, mivelhogy èn is 2-szeres anya vagyok, valamivel tòbb dolgot vàrtam volna, nem ilyen zsebkendòosztogatò hsz-kat, mivelhogy màr tòbben is jeleztètek, na mikor jelenik màr meg a szùlèst leìrò sztori?
Talàn egymàs szùlèsi èlmènyeire is kìvàncsiak lennènk, nem tudom, ezzel is segìteni egymàsnak, a hùp-hùp àradatot megàllìtva..bocs ha megsèrtettem valakit, de màr a 3. nap utàn nagyon irritàlò, Csibike blogjàt olvasom minden nap.

1 írta...

És ezzel mi a baj? Elolvasom a történetet és eszembe jut az, amikor az én gyermekem született, jönnek az emlékek, érzések, hangulatok, élmények és bizony a meghatódottság, a hüp-hüp. Mert a mai napig hüp-hüp, hogy van egy csodálatos fiam.

csibike írta...

Jó volt olvasni a kommenteket, köszönöm szépen :)

Edit: Teljesen szubjektív dolog a komment, mindenki úgy reagál, ahogy. Tökre örülök, ha valaki hozzászól a dolgaimhoz, nincs bennem olyan elvárás, hogy öt mondat legyen és saját szülésélmény :) Én akkor is írnám a blogomat, ha senki nem reagálna semmit, nem a kommentek miatt írok.

Macskusz :): Nekem is megvan néhány aznapi újság :)

dorw: Az a helyzet, hogy vannak kérdéseim, de nem faggattam ilyesmikről a dokimat, majd a következőnél ügyesen kikérdezem a miértekről :)

Patty írta...

Az azonnali császár a brutál vérzésem miatt volt(korai lepényleválás..36. hetes baba). Az altatás meg a véralvadásgátlószúrásom miatt(hosszú történet)...
A lényeg: DEJÓNEKED!!! :-))
Bár mostmár mindkettőnknek jó :-) Szép a fiad, nagyon-nagyon :-))
És brutál gyorsan fejlődik, nagyon birom :-))